elkorhadt régi kerítések
csendet fújt a szél arra mentem
imakönyvek voltak a kertek
és bennük lepréselt virágok
csupán a szél tud csendet fújni
sodorni a harkály ütését
csupán a szél tud felfigyelni
a völgybe rejtett életekre
a fák a messzi égnek dőltek
a kerítések múltra vártak
a fényeket árnyak temették
s valami mást is eltemettek:
nem tudom mi volt alig láttam
a fák a messzi égnek dőltek
nem villant arc a nap-tükörben
kimért szabályos hűvös utcák
kimért szabályos hűvös arcok
nem érnek el a nap-tükörhöz
csak remegő árnyékig érnek
a szabálytalan boldogságot
sohasem tudják felfedezni
én nem tudok árnyékban élni
hűvös időben elmerülni
közönyös arcokat szeretni
fújja a szél a lassú csendet
elsietnek közömbös arcok
nem kérdezik meg önmaguktól
talán soha: nem tévedünk-e?
kimért szabályos hűvös utcák
semmit sem mondó kőkeresztek
fújja a szél a lassú csendet

csupán a szél tud felfigyelni
a völgybe rejtett életekre

(1960-as évek?)