Hegyesvölgyes Rozália körül nem nyüzsögtek a legények Hétpettyes faluban, pedig a leány igen szép volt. Mi volt ennek az oka?

Fő oka az volt, hogy Rozália kedves leány volt, de igazából csak Nyúlfogó Dánielhez, ehhez a bikaerős legényhez volt nagyon kedves, más legényekhez csak mértéktartóan barátságos. Értettek mindebből a többiek: nem jó olyan szekér után futni, amelyik úgysem vesz fel mást, csak Danit.

No és volt Rozáliának egy kis szépséghibája is, nem testi ugyan: nagyon szeretett olvasgatni. Nem lehetett azt mondani rá, hogy egyébként nem volt szorgalmas, például főzni-sütni is kitűnően tudott, de szerette a kalandos regényeket. Kedvenc írója Piszlipaszli Eduárd volt, aki hol könnyeket csalt leányolvasói arcára, hol pedig vágyakat ébresztett bennük erre-arra.

Rozália egy napon elővette azt, amit már régóta a fejébe vett: lányból asszonnyá lesz, persze, kizárólag Dani feleségeként.

Azt mondta udvarlójának:
- Beadom a derekam, meg a többi testrészem is. Szüleim ellenzik házasságunkat, ne is kérd meg tőlük a kezem, hanem szöktess meg, mint Piszlipaszli Eduárd Szerelmes kisasszony című regényében Vámeszi István Teodórát!

Nyúlfogó Dániel nem szokta olvasni Piszlipaszli Eduárd regényeit, így Teodóra megszöktetésének részleteiről sem tudott semmit, de egyébként korántsem volt műveletlen, elbeszéléseket is írt a közeli városka, Becsaplakkalap újságjának. A történeteket a lap szerkesztője nem kifogásolta, mind közöltette, csak Dani kifogásolta, kevesellte a közöltekért a tiszteletdíjat. A szerkesztő, Rókakergető Kelemen, azonban erre a közmondást idézte: KI A KICSIT NEM BECSÜLI, AZ A NAGYOT NEM ÉRDEMLI.

Dani ebbe egy időre belenyugodott, mert az is ismert mondás: sok kicsi sokra megy.

No, de térjünk vissza a Daniba szerelmes Rozália javaslatához. A legény megdöbbenten mondta:
- Szöktesselek meg? Szüleid ellenzik a házasságunkat?

Vasárnap, az ebédnél még azt mondta édesapád, célzásként:
- Hát, Dani fiam, egy darabig szép a legényélet, de utána mindenkinek be kell eveznie a házasság révébe. Az a nyugodt hely!

- Az vasárnap volt, most meg hétfő van! - oktatta ki a legényt Rozália. Ha szeretsz, akkor megszöktetsz, ha nem szöktetsz meg, akkor majd én szöktetlek meg! Az előbbit inkább ajánlom!

Nem értette ezt Dani teljesen, de már kezdett rájönni: legjobb, ha ő is beadja a derekát, meg a többi testrészét, ha Rozália férje szeretne lenni.

Ám még mindig vonakodott kissé a leány megszöktetésének ötletétől. Az arcára volt ez írva, Rozália le is olvasta, és kissé mérgesen így szólt:
- Persze, ha megszöktetsz, Apám ki fog engem tagadni, és nem kapod meg tíz hold földnyi hozományom sem. Ez tart vissza?

Megijedt Dani, sietősen tiltakozott:
- Ugyan, Rozi, azt hiszed talán, hogy a várható tíz hold föld miatt szeretlek? Nekem is van tíz holdam, a fele gyümölcsös, a húsz hold ugyan kétszer annyi, mint a tíz, de akkor is.. Mindjárt megsértődöm!

A leány tudta miként kell megelőzni Dani sértődöttségét. Adott neki egy puszit, mire ő is kapott a legénytől hármat, és máris szent volt a béke.

A leányszöktetés részleteit is megbeszélték.

Később azonban Dani arra gondolt: Rozália apja, anyja vasárnap még nagyon kedves volt hozzá. Igaz, most hétfő van, - de mi változhatott meg? No, és miért?

A kocsmában ott találta a leány édesapját, Hegyesvölgyes Feri bácsit. Leült melléje, megittak egy-két pohár bort. Feri bácsin nem látszott semmi változás a legény irányában.

Dani így szólt:
- Feri Bátyám, egy történetet szeretnék írni a Becsaplakkalap Újságba, és kikérném róla becses véleményét. A történetben egy szép leány azt követeli választottjától, hogy szöktesse meg, mert az ő szülei ellenzik a házasságát a legénnyel. Mit szólna egy ilyen történethez?

- Hát, az igazat szólva, - kezdte rá Feri bácsi, miután felhörpintett egy pohár vörösbort - attól függ: ki az a leány, meg ki az a legény? A mi lányunk például, Rozál, kicsit bolondos, de egyéb hibája nincsen. Ha ilyen leányt szöktetne meg egy olyan derék legény, mint te, akkor, a látszat kedvéért, nagyon mérges lennék, még azzal is fenyegetődznék: kitagadom a leányom. Érdekes történetnek ígérkezik, amit említettél. No és megkérdezhetem: melyik nap szerepelne lányszöktetésre ebben az újságba szánt, kitalált írásban?

- Hát, azt hiszem, talán a jövő hétfő estéje.. - válaszolta Dani.

Odahaza Feri bácsi azt mondta feleségének:
- No, anyjuk, jövő héten, hétfő reggel, elmegyünk a nagybátyádhoz, megnézzük a kisborjút. Náluk alszunk, kedden hazajövünk. Lesz, ami lesz, ami meg nem lesz, arról nem kell nesz, egy szót se róla!

Mari néni, a felesége, egyetértett, csak ahhoz ragaszkodott: vesz egy új ruhát, kendőt, csizmát, kosarat, mert meg kell adni a módját egy ilyen látogatásnak. Ajándékot is vigyenek: két kis pulikutyát, abból öt is van, mert annyit szült Jócsont névre hallgató, hűséges ugatósuk.

Kedden Rozália ismét találkozott Danival. Vidáman közölte:
- Már megvettem a kötéllétrát, amin felmászhatsz hozzám hétfő este a második emeletre. Sajnos, a házunk csak kétszintes, de így is a legmagasabb a faluban.

- Emeletre? - csodálkozott Dani. Hiszen a te szobád a földszinten van. Onnan egyből ki tudlak emelni az ablakon!

- Mi az, te nagyobb szakértő akarsz lenni leányszöktetésben, mint Piszlipaszli Eduárd? - korholta őt a leány. Engem csak ne emeljél be az ablakon, ráadásul egyből, hanem mássz fel a kötéllétrán, majd be az emeleti ablakon. Szüleim nem lesznek otthon, látogatóba mennek, így nem kell sietnünk a szökéssel. Elég reggelre odaérnünk Rezgőrekettyésre. A pap, egyébként rokonunk, már megbeszéltem vele az esketést, hadd aludjon nyugodtan. Esküvői tanúk, persze, kellenek, de olyanokat reggel is könnyen szerezhetünk, ha a markukba nyomunk egy kis italra valót.

Rezgőrekettyés öt faluval odébb volt, mégsem túl messze, mert szinte egymás szájába értek a falvak. Ám mire valók a lovak?

Hétpettyesen még minden jól ment. Dani az erdőszélen kikötötte a két lovat. A faluban Rozália házuk ablakából ledobta a kötéllétrát. Dani felmászott, beugrott az ablakon. A kimászáshoz, lemászáshoz később már nem volt akkora kedvük, - de mit tehettek? Ha vár az esküvő, az nem várhat a végtelenségig.

A baj az erdőszélen kezdődött. Nem találták a két lovat. Ennek okát sejtették: lovat könnyebb meglovasítani, azaz engedély nélkül elvinni, sőt, mit szépítsük, ellopni, mint, mondjuk, egy mázsányi arannyal megtelt zsákot, mert a lónak négy lába van, az arannyal telt zsáknak pedig egy sem.

Rozália azonban elszánta magát a házasságra, és nem hagyta Danit sem letérni arról az ösvényről, amin elindultak. Ha nincs ló, szamár is jó. Ha nincs szamár, akkor is van két lába annak, akinek van. Elindultak Rezgőrekettyésre, gyalog.

A gyaloglás azonban nem annyira élvezetes dolog, mint a lovaglás. Később ráadásul elébük ugrott egy álarcos ember, érdekes pisztolyrégiséggel a kezében, és azt kiáltotta: PÉNZT VAGY ÉLETET!

Dani azt hitte, hogy felismerte az álarcosban ismerősét, Teleeszem Tódort, a nagy tréfacsinálót. Most azonban, a fárasztó gyaloglás közben, Dani nem hajlott úgy a humorra, mint máskor. Botjával gyengéden fejbe kólintotta Tódort, aki azonban már ettől is elalélt.

Rozália ujjongott, átölelte Danit, és hős megmentőjének nevezte.

Dani meglepetése azonban nagyobb volt, mert kiderült: 1. az álarcos ember nem Tódor, 2. a fegyvert nem tréfából szegezte rájuk, 3. az ember pisztolya két évszázaddal ezelőtt használt, kissé rozsdás szerkezet, mint régiség értékes, mint pisztoly értéktelen, 4. az ember kapzsi volt, mert tarisznyája tele volt, feltehetően rablott, pénzzel, ékszerekkel, és nem átallott még több pénzt követelni. Nem szép dolog a telhetetlenség!

A rablót előbb megkötözték, utána felakasztották a fára, de nem a nyakánál fogva. Cédulát tűztek a mellére:

EZ EGY RABLÓ!
VISSZAJÖVÜNK ÉRTE!

Mentek tovább. Egy darabig mentek, de még messze volt Rezgőrekettyés, amikor lódobogás hallatszott.

Rozália reménykedett:
- Talán felébredt a lótolvajok lelkiismerete, mint Piszlipaszli Eduárd ISMÉT A BECSÜLET ÚTJÁN című regényében..

Most a leány meglepetése volt a nagyobb. Két ló jött. Az egyik nyergében Rozália barátnője volt, Taláncsalán Éva, a másik ló hátán pedig Éva udvarlója, Kakaskodó János.

Éva nevetett:
- Nálam az ész dehogy kevés, itt egy másik lányszöktetés! Jó ötlet volt az ötleted, Rozália, örök életemre hálás leszek neked, amiért elmondtad. No meg János nemkülönben. Mi is Rezgőrekettyésre igyekezünk. Miután Karcsi tisztelendő úr azt mondta: ha már úgyis fel kell kelnie egy esküvő miatt, akkor, álmosan bár, de kettővel is megbirkózik.

Rozália megörült:
- Ti lesztek a mi tanúink a házasságkötéskor, mi pedig a tiétek! Éva, te ülj át János lovára, a másik lovat pedig engedjétek át nekünk. Mit csinálnak most a te szüleid, Éva?

- Mit? Alusznak, mint a bunda nyáron, a szekrényben, de ők az ágyukban. Írtunk nekik egy bocsánatkérő levelet, otthagytuk a mamám fésülködő asztalkáján. János még azt is beleírta, hogy mit szeretnénk ebédre, amikor visszajövünk.

Miután Karcsi, a pap, mindkét párt összeadta, majd reggelit is adott nekik. Az esketés árába beleszámította ugyan korai felkelését, de a reggeli ingyen volt az újdonsült házasoknak.

Rozália olyan szép levelet írt a szüleinek, hogy azon még Piszlipaszli Eduárd regényeinek megszöktetett leányhősei, és azok szülei is elérzékenyültek volna:

Drága Mama, drága Papa!

Bocsánatotokért esdeklem, amiért ilyen szokatlanul és romantikusan váltam meg leányzói állapotomtól. Ezt a levelet már asszonyként írom, Rezgőrekettyésről, ahol a mama nagynénikéjénél, Bánatos Edina néninél vendégeskedünk, aminek a néni nagyon örül. Danit is, engem is össze-vissza csókolt.

Danira ne haragudjatok, csak nehezen tudtam rávenni a megszöktetésemre, mert igen kedvel Bennetek. Ha szidtok is minket a falu népe előtt meggondolatlan ifjonti cselekedetünkért, ne használjatok túl erős kifejezéseket, mert két hét nem nagy idő, és már jövünk is vissza, addigra a lakodalomra is mindent elő tudtok készíteni.

Mi engedelmes főhajtással fogadjuk a Ti lakodalommal kapcsolatos intézkedéseitek. Ne verjétek magatokat nagy költségbe! Hét-nyolc fogásos ebéd bőven elegendő a vendégseregnek. Nyuszkamuszka Árpád bácsit feltétlenül hívjátok meg, elvárjuk Őt, nem az ajándékokért, amit Hottentottaföldön jártában szokott venni és onnan meglepetésként hozni, mint a múltkor is azt az aranyból készült tehénszobrot, - hanem igaz szeretetből!

E levélre tett csókokkal is üdvözöl Bennetek: szerető Asszonyleányotok, és férjecskéje, Dániel

No, hamarosan minden elsimult. Megtörtént a két lakodalom. Rozália és Dániel ezúttal csak ezüstből készült kecskeszobrot kapott Nyuszmuszka Árpádtól, de, mint később kiderült, az sem ér kevesebbet, mint múltkor hozott arany tehén, inkább többet, mivel legalább kétszer annyit.

A bácsit Taláncsalán Éva és Kakaskodó János szintén meghívták a lakodalmukra.

Nekik a bácsi hottentotta harcos szobrát ajándékozta, talán kissé túl nagyvonalúan. Aranyból volt ez a jókora szobor, de Rozália, barátnőjénél, a szobor láttán, csak picikét lett komor. Csupán annyit súgott oda férjének, Daninak, kissé méltatlankodón:
- Tulajdonképpen kinek a nagybácsija Árpád bácsi, - az enyém, vagy Éváé?

Mi történt viszont a PÉNZT VAGY ÉLETET! kiáltó rablóval.

Egy darabig lógott a fán. No, utóbbi nem volt neki nehéz, mert a karácsonyi dísznek sem az a fenyőfán, ám közben éhezett, szomjazott, meg félt. Mikor jönnek a rendőrök?

Rendőr, szerencséjére, egyelőre nem jött, de Sajtkaparó Vendel, aki félnótás volt, akkor is, amikor közveszélyes hangon nótákat bömbölt, igen.

Félnótás volt, de valamennyire mégis megtanult az iskolában olvasni, ha az iskolától hamar megszabadult is.

Elolvasta a rablóra tűzött cédulát. Azt kiáltotta, fület sértő hangon:
- Ki tette veled ezt a disznóságot, te szegény rab ló?

A rabló - okosan - nem világosította fel Vendelt, hogy ő rabló, és nem rab ló. Inkább elkezdte dicsérni Vendel éleslátását, nagy eszét. Kérte: szabadítsa ki őt, neki adja majd birodalma felét.

A féleszűnek tetszett a birodalma szó, mert nyáron, ősszel jó sok almát megbírt enni. Elővett egy bicskát, elvágta a rabló kötelékeit. A bicska ugyan párszor véletlenül kissé túlszaladt a kötelékeken, de azt csak a rabló ruhája, meg bőre bánta.

Elfutott a rabló, vissza se jött arra a tájra. Még a pisztolyrégiséget is ott felejtette.

Itt jön be uraságként a furaság.

Sajkaparó Vendel mindenkinek mutogatta a furcsa pisztolyféleséget. Mind, akinek mutogatta a faluban, kinevette.

Végül már Becsaplakkalap városkában folytatta a mutogatást.

Itt akadt valaki, aki nem nevetett rajta. Ki volt az?

Nem más, mint a messze földön híres fegyvergyűjtő: Címerpajzsos Alajos.

Ez az ember nagyon gazdag volt, ami sejthető abból is: a régiségek gyűjtése nem olcsó mulatság.

Ez az ember, ha hiszik, ha nem, nem csak gazdag volt, hanem némileg becsületes is. Sajtkaparó Vendeltől megvette a pisztolyt, de nem pénzt adott neki, ami nem való olyanok kezébe, akiknek egy kerékkel többjük van, vagy kevesebb, hanem megtette csősznek ezerholdas birtokán. Kapott ott házikót, két ugatós kutyát, tyúkokat, meg minden napra némi eleséget.

Hát, a lopni szándékozók, amikor Vendel kiengedte nótahangját, ész nélkül menekültek! Azt látni kellett volna!

(2014)