Sünóka Andalgóciában

Sünóka, a híres erdei manó, Kerekország költője, alighogy elérte Andalgócia határát, Nyúl Benő névre hallgató alkalmi lova menten összerogyott alatta.

Szerencsére onnan csak nyúlugrásnyira volt a királyi palota. Pár perc múlva Sünóka már ott is volt Andaloncia királynő előtt, aki tárt karokkal fogadta.
Sőt, azonnal fel is kérte: jöjjön vele az államtanácsba, amelyik mindjárt titkos ülést tart.

- Nem fél a felséges királynő attól, hogy megtudom valamelyik államtitkot? - csodálkozott a manóhíresség.

- Attól nemigen! - nevetett Andaloncia. Saját államtitkainkat mi is telefonon tudjuk meg a két szomszédos országtól, Dörgöngóciától és Ördöngóciától. Az andalgók ugyanis mind olyan kacifántosan, meg körmönfontan fogalmaznak, hogy csak na!

Az államtanácsban először Vagdalgóc tábornok állt fel, aki már harminc győztes csatában vett részt. Mind győztes csata volt, igaz ugyan, hogy mindegyikben az ellenség győzött, ez azonban nem csökkentette Vagdalgóc népszerűségét.

- Hány katonánk maradt a legutóbbi csata után? - kérdezte bájosan csengő hangon Andaloncia királynő.

Vagdalgóc tábornok némi torokköszörülés után így válaszolt:

Ha katonánk a fűszálnál hatszorta több lenne,
s ha fúj a szél erre-arra, mind amarra menne,
ha tarackunk, meg barackunk négyszer annyi volna,
mint erdőnkben puffancsgomba, s rossz bundánkban bolha,
szóval, akik háltak, haltak, ha mind számba vészem,
ennyi-annyi kijön, ámde, a n n yi nem jön mégsem..

- Milyen katonásan rövid, egyenes válasz! - súgta néhány tányérnyaló.

Sünóka elkeseredetten próbálta megérteni, hogy Vagdalgóc szerint hány katonája is maradt Andalgóciának.

Hamar belefáradt azonban ebbe a reménytelen kísérletbe, és falatozni kezdett a kitett harapnivalókból. Ezt tették az államtanács tagjai is, pedig inkább egy kis mozgásra lett volna szükségük, mert mindegyikük olyan kövér volt, mint a hordó.

A tanácskozás végén Andalgócia Andalgó-díjas költője, Andalgúz szavalta el legújabb, nagyon hosszú és igen lelkesítő költeményét. Így végződött:

Ki andalgó, megismerem,
állva, négykézláb, alfelen,
megismerem száz hős között,
mert lelkébe sas költözött!

- Arról, hogy mit csinálnak a sasok az andalgók lelkében, nem szól a vers, de nyilván mind elhízik, mint a liba, amelyet tömésre fogtak! - gondolta Sünóka.

Ám nem sokáig tűnődhetett ezen, mert Andaloncia királynő rámosolygott, és felkérte őt: üdvözölje Kerekerdő nevében a jelenlevő andalgókat. Ez a felkérés azért volt nagy baj, mert Sünóka már alaposan becsiccsentett az erjesztett szamóca létől, de azért, de azért elkezdte rögtönzött beszédét:

Köszöntöm az andalgókat!
Lovaiknak minden jókat!
Kertelj te kürt, s ahogy derék, -
nyerítsenek a lóherék!
Dob és nadrág megrepedjen!
Bőgj te bőgő, bömbölj szebben!

Andaloncia, te szépség!
Ha szépséged zabban mérnék,
minden költő zabos lenne:
annyi zabot honnan venne?

Ekkor az udvari bekiáltó váratlanul így kiáltott be az államtanácsba:
- Egy nyúl van itt!

E szavak igazolásául az ajtóban megjelent Nyúl Benő, és panaszosan rákezdte:

Úgy sejtem, hogy beléndek:
ezt adták a legények.
Amit látok, nem vitás,
alattomos látomás:
hol nyúl vagyok, hol meg nyíl,
nyúlok, s ajtó ki nem nyíl..
Ha kinyúlok valahol,
kelmed majd min lovagol?

Sünóka elnézést kért Andaloncia királynőtől, és az andalgóciai államtanácstól, hogy tovább kell utaznia, majd pedig gyógyszer után kaparászott a zsebében Nyúl Benő részére, de csak egy doboz hashajtót talált.

Bár a következő napon Nyúl Benő hasa gyorsabban ment, mint ő maga, nemsokára elérték Dörgöngócia határát.

(Folytatom)