Nem tagadom, én is Boldog Új Évet kívántam azoknak, akik rajta voltak előző, húsvéti levelezési listámon, vagy később rákerültek. Igényes vagyok ilyen lista összeállításánál, ezért nem sok, csak ötven név és e-mail cím volt rajta.

Mindössze öten voltak olyanok, akik - feltehetően szándékosan - nem válaszoltak. Még mindig megtehetik, mivel csak 2014. január 4-e van, de ha nem teszik meg, akkor valószínűleg törlöm a nevüket a listámról. Ám utóbbi sem biztos, mert feledékenység is van a világon, már úgy értem: valaki sok gondja miatt is elfelejthet válaszolni.

Giccses dolog ez az újévi jókívánság-osztás, de lelkiismeretem nyugodt, mert akiknek kívántam: őszintén kívántam. Rosszat egyébként gondolatban azoknak sem kívántam, akik rosszat tettek, mivel rosszindulatú ember, ha rossz éri, sokszor még kártékonyabban cselekszik, mint addig. Igaz, ennek ellenkezőjére is van olykor példa, a megpróbáltatások hatására felébredhet a lelkiismerete, de szerintem utóbbi ritkább, mint ahogyan azt a szépirodalmi alkotások elhitetni igyekeznek.

A szilveszteri főpolitikus szózatát nem hallottam akkor, mert nem szoktam éjfélig fennmaradni szilveszterkor sem. Veszteni nem vesztettem ezzel semmit, másnap megismételték. Azt hozta, amiben bizonyos voltam: színtelen, frázisokkal teli beszéd volt, az igazságtól távol, olyasféle, amiből tizenkettő egy tucat, de együtt sem ér fabatkát sem.

Hazudnék, ha újévi reményekről írnék, olyanokról, amelyek közelebb hoznak egy erkölcsösebb, értelmesebb, hazafiasabb Magyarországot (és világot). Kívánni, persze, kívánom ezt, de ilyen reményeim nincsenek.

Ezekben a napokban egyik író barátommal beszélgettem. A láthatáron jó nem bukkant fel, a jelennél is még rosszabb viszont annál inkább, - ebben megegyeztünk.

Ott volt azonban közöttünk egy kis véleménykülönbség: szerinte készül a harmadik világháború, amit az arab világ jelei, eseményei már megmutatnak.

Én nem így látom, lehet, hogy e tekintetben túl optimista vagyok. Szerintem Amerika (az USA) olyan fejlett technikával, hatékony fegyverekkel rendelkezik, hogy akár egész népeket ki tudna irtani (de bizonyos okok miatt ezt nem teszi), és Kína is - a nyilvánvaló érdekellentétek mellett - valójában gazdaságilag erősen kötődik Amerikához (és a Nyugathoz). Az érdekellentétek talán még nem vezetnek egy világháborúhoz. Amerika nem tud győzni most, de veszíteni sem fog. Maradnak a helyi, illetve regionális háborúk, azok önmagukban is igen tragikusak, gondoljunk csak a szíriai konfliktus méreteire, további veszélyeire!

Barátom szerint viszont az amerikai fegyverek gyártási titkait már több állam megszerezte a magáncégektől.

No, nem valószínű, hogy a közeljövőben eldől: kinek van igaza?

Kaptam egy példányt a Magyar Szemle 2013. évi decemberi számából (az interneten is fent van: http://www.magyarszemle.hu/). Az Antall Józsefre való emlékezéseket némi viszolygással olvastam, inkább propaganda szövegek, mint értékes, tárgyilagos munkák, - nem is lehetnek mások, hiszen a visszaemlékezők rendszerint egyúttal a saját magukat dicsérő kürtöt is fújják.

Egyrészt. Másrészt Antall tettei egyelőre még tabuként szerepelnek. Továbbá: a kapitalizmus társadalmi rendje saját propaganda gépezetében, médiájában egyébként sem mutathatja a teljesebb igazságot, legfeljebb annak egyes elemeit, a tárgyilagosságra való törekvés látszatát.

A Magyar Szemle említett számában érdekesebb viszont Horváth János visszaemlékezése Szent-Iványi Domokosra (Találkozás egy szürke eminenciással), részletei, és - más szerzőkkel is összevetve - egyes igaznak látszó megállapításai miatt. Utóbbit visszaemlékezést is jellemzi azonban igaz részletek összekeverése elhallgatásokkal, aránytalanságokkal, ezekből csak hármat említek, de nagyon lényegeseket: nem érződik hátteréből a Horthy-korszak társadalmi igazságtalanságainak bemutatása, érzékeltetése (amely nélkül a visszaemlékezésben szereplő politikusok tettei nem érthetőek meg eléggé, sőt, nem érthető meg a huszadik század második fele), és olyan körülmények, mint Magyarország hadba lépése a második világháborúban, szinte mellékesen való említése (erről Horthy, emigrációjában írt emlékiratában, bár ő is megtévesztően röviden, de mégis egy árnyalattal világosabban fogalmazott), továbbá egy olyan országban, mint Magyarország, ahol még most is erős az antiszemitizmus, és jelentős tömegek vevők a legprimitívebb nacionalista jelszavakra, talán kissé árnyaltabban kellene, még egy rövid visszaemlékezésben is, például Teleki antiszemita és antiszemitizmus ellenes jellemvonásait értékelni (miközben a tettekre a hitleri Németország nyomása, befolyása kétségtelen). Az antiszemitizmusnak - a Horthy-korszakban is - többféle árnyalata létezett, - és létezik ma is.

Nos, a Magyar Szemle említett számára azonban nem a fentiek miatt tértem most ki, hanem egy sokkal érdekesebb, figyelemre méltóbb tanulmány miatt. A címe: A jó pápa, és Botos Katalin írta. A cikk az interneten is olvasható: http://www.magyarszemle.hu/cikk/a_jo_papa

Ezt bizony jó volna elolvasnia azoknak a keresztényeknek, akiket egyházuk is érdekel (de mások számára is fontos írás, hittől, hitetlenségtől, vallástól függetlenül!).

A cikk a római katolikus egyház, és ezen belül az egymást váltó pápák nézeteivel foglalkozik, amelyek a világfolyamatokra is olykor jelentős hatást gyakorolnak. A tanulmány természetesen nem tér ki a római katolikus egyház múltbeli tetteinek ismertetésére, vagy ezek tárgyilagos bírálatára (ez nem is róható fel a szerzőnek), de felvázol egy napjainkig végigkövethető, a körülmények szerint változó irányvonalat. Ez az irányvonal beleilleszkedik abba, amiről A világ jobbul c. versemben írtam, a túlzott pesszimizmus elhárítására.

A katolikus egyház is igyekszik ugyanis igazodni a világ, az emberek változásaihoz, lehetőleg úgy, hogy régi, merevebb gondolkodású híveit minél kevésbé veszítse el, többeket viszont egy engedékenyebb, az emberek lelki, szociális, társadalmi problémái iránt megértőbb szellemi áramlattal megnyerjen.
Talán morális szándék-magva is van ennek, miközben nagyhatalmi érdekek, a világban ható társadalmi-gazdasági osztályérdekek a döntőek, egy társadalmi rend szolgálata a leglényegesebb (miként a múltban is így volt, csak a tömegek hajlamosak ezt nem meglátni, vagy gyorsan elfelejteni).

Mindebből - ismétlem - korántsem azt akarom levonni, hogy az újévben azoknak, akik egy erkölcsösebb, jobban élhető, társadalmi igazságosságra inkább törekvő Magyarországot szeretnének, okuk lenne bizakodásra, - ha csak kedvező csoda nem történik.

Keserűen jegyzem meg: Magyarországnak nincsen szüksége ahhoz világháborúra, hogy tönkretegye önmagát.

A Lelkek Trianonja, - miközben sokan egy volt Trianon felett keseregnek, amit igazából meg sem értettek, - már évek óta bekövetkezett.

(2014)

(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)