Feltöltve: 2013-12-28 15:10:30
Megtekintve: 6348
A táj szellemei
Kukoricás Éva számára rosszul, szívszorító bánattal kezdődött az újesztendő. Édesanyja és édesapja vonatbalesetben meghalt.
Van úgy: ami rosszul kezdődik, később is úgy folytatódik. A leányt rokonai mindenből kiforgatták. Még a lakásából is. Csak az utolsó pillanatban tudta legszükségesebb dolgait összecsomagolni egy nagy utazóládába. Úgy döntött: a hegyeken túlra költözik, a nagynénjéhez, aki talán befogadja.
A házból egy bácsi, aki kedvelte a szorgalmas lányt, kölcsönadott neki egy szamarat, hogy az vigye az utazótáskát. El is kísérte őt.
Félúton azonban szembejött velük egy öregember. Attól megtudták, hogy a leány nagynénje a napokban meghalt, már el is temették.
Éva leült egy köre, sírt. A bácsi kérte: jöjjön vele vissza a városba. Éva azt válaszolta: vegyék le az utazóládát a szamárról, a bácsi menjen vissza az állattal. Ő még marad egy darabig.
A bácsi látta: nem tudja rábeszélni. Felült a szamárra, elindult.
Azon a hegyen három szellem éldegélt. Az egyik a fák, a másik a bokrok, a harmadik az utak, ösvények szelleme volt.
Azt mondta az Ösvények Szelleme a másik kettőnek:
- Ezt a szegény leányt ismerem, mert bejárok a városba is. Igen megkínozta az élet. Segítsünk rajta! Elvezetjük ahhoz a faházhoz, amelyik ott áll a csúcs alatt. Nem lakik benne senki. Ott ellehet egy darabig. Lesz, ami lesz, meglátjuk, ha mi láthatatlanok vagyunk is!
Csodálkozott a leány, hogy a hátára tudta venni a nagy utazóládát, és vinni. Ráadásul milyen könnyen! Nem volt nehezebb, mint egy félig tele kosár.
Persze, nem tudta, hogy a szellemek is fogták hátulról a ládát, segítettek.
Azt sem értette, miért viszik a lábai más irányba, nem hegynek le, hanem hegynek föl. Végül megpillantotta a csinos faházat. Kinyílt az ajtaja. Nem tudta: a szellemek nyitották ki.
Gondolta: meghúzza magát a házban éjszakára. Talán nem lakik benne senki, ha mégis, és hazajön, majd elmagyarázza a dolgot.
Az ebédlőszoba kissé poros volt, látszott, régen evett itt a ház gazdája. A leány kinyitotta az ablakot, szellőztetett. Később, nagy meglepetésére, egy papírlapot talált az asztalon, írással. Miként kerülhetett oda nagy hirtelen?
Ez állt a lapon:
E HÁZBAN ITT MARADHATSZ.
NE FÉLJ, EZ NEM HARAP-LAK!
VIGYÁZ ÖSVÉNY, BOKOR, FA.
ITT NEM MARADSZ MAGADRA!
A leány annyira kimerült volt, hogy, miután ezt elolvasta, lefeküdt és elaludt.
Másnap fát gyűjtött, begyújtott a kályhába, utazóládájából elővett egy kis lisztet, lángost sütött.
A következő hetekben kedves nénivel találkozott. Eladta neki a piros szoknyáját, a néni megvette, nem saját magának, hanem a leányának, aki annyi idős volt, mint Éva. A szoknyáért tojást, kölest, aszalt szilvát, télire eltett almát adott neki, még egy kis szalonnát, kolbászt, disznósajtot is.
Mi történt viszont a ház gazdájával, Kékénekes Barnabással? Miért nem jött ki a hegyre, amelyik, a rajta levő fenyőerdővel, tölgyessel,valamint a házzal együtt az övé volt.
Barnabás városi lakásában csücsült, és igen búslakodott. Menyasszonya, Csengőhangú Cecília ugyanis azt mondta neki:
- Ha szeretsz, kivágatod a fenyvest, eladod Bükkös János úrnak, akinek fűrészmalma van. Ő nagyon gazdag, jól jövedelmez a malma, már négy házat vett a városban. Minek neked hegy és fenyőerdő? Író vagy, bármikor kitalálhatsz hegyet, erdőt, völgyet, folyót. Nekem viszont, ha feleséged leszek, ami után annyira vágysz, nem elég egy háromszobás városi lakás, hatszobásat szeretnék. No és még jobb, ha eladod a hegyed is, - akkor kertes villánk lehet!
Barnabás nem akarta kivágatni a szívének oly kedves fenyőerdőt, és eladni a fát Bükkös Jánosnak. A hegyéhez is ragaszkodott.
Ő az erdőhöz, hegyhez ragaszkodott, a leány meg ahhoz: adja el Barnabás!
A vége az lett: Cecília átpártolt Bükkös Jánoshoz, annak lett a menyasszonya.
Búsult Barnabás, de hűséges szolgája, Száraz Feri bácsi, azt mondta neki:
- Szép leány az a Cecília, de, lássa be a nagyságos úr, önző, és nem szerette a nagyságos urat szívből. Nem érdemes szomorkodni amiatt, hogy a leány elhagyta egy gazdagabbért! Az író úr sem szegény, regényeit szívesen olvassák, kapja értük a pénzt, a bankban már igen szép összegű betétje van. Akadhat még kedves leány, aki meggyógyítja a nagyságos úr szívét, olyan, aki ráadásul szebb is, mint Cecília!
Mindez igaz volt, de Barnabás tovább bánkódott volna, ha nem súgja valaki a fülébe:
- Megy ki az erdődbe, szedj hóvirágot!
Nem tudta a legény, hogy honnan jön a fülébe ez a hang. Bosszúsan legyintett.
Igen, de a következő nap megismétlődött a dolog. Harmadnap is.
Kik tanácsolták ezt Barnabásnak?
A három szellem.
Végül azt mondta a legény:
- Feri bácsi, lehet, hogy kezdem elveszíteni az eszem. Egy hang napok óta azt súgja: menjek ki az erdőmbe, hóvirágot szedni..
Feri bácsi megvidámodott:
- Az egy okos hang, jó tanácsot adott. Menj csak ki, de vigyél magaddal puskát is. Jöhet medve, jöhet zsivány.
Feltarisznyált Barnabás, vállára vette a puskát. Mászott fel a hegyére, de hamarosan nem a hóvirágokra figyelt, hanem arra: miért jön füst a háza kéményéből? Talán zsiványok tanyáznak benne?
Nem félt Barnabás, mert bátor legény volt, erős, no meg vele volt a puskája is. Igaz, elfelejtett töltényt vinni magával, mert az nem jutott eszébe, sem akkor, amikor kivette a puskát a fegyverszekrényből, sem most, amikor vitte őt a háza felé a kíváncsiság.
Óvatos volt, először meglapult a ház falánál, utána belesett mindegyik ablakon. Hát nagyon meglepődött!
A házában csodaszép leány volt, kék köpenyben, sütögetett valamit. Ez nem lehet zsivány, - de talán egy zsivány felesége?
Gondolta: nem ront ajtóstól a házba. Nem árulja el, hogy övé a ház, nem is Kékénekes Barnabás néven mutatkozik be, hanem most Kiskutyás Ádám lesz, szegény vándor, aki egy pohár vizet kér.
Kukoricás Éva szívélyesen fogadta. Víz helyett meleg teát kapott, és frissen sütött lángost. A leány elmondta, hogy miként került ide a hegyre, és hogy nem tudja kié a ház, de reméli: a ház gazdája nem fog haragudni rá. Igen csak szorong amiatt, hogy így kellett cselekednie. Nagy szükségben költözött be, ha a ház gazdája megengedné, itt lakna még egy ideig, talán lakbér helyett, hiszen pénze nincsen, takaríthatna annál az úrnál. Nem ismeri a vándor a ház gazdáját?
Barnabást egészen elbűvölte a gyönyörű, és kedvesen beszélő leány. Azt mondta neki:
- Én csak egy szegény vándor vagyok, de tudom, hogy kié a ház. Kékénekes Barnabás úré, nem rossz ember, szót lehet érteni vele. Ha feléje járok, nekem mindig ad egy ezüstpénzecskét. Majd beszélek vele, ne féljen!
Van egy közmondás, amely szerint a hazug embert hamarabb utol lehet érni, mint a sánta kutyát. Ez a mondás hol beválik, hol nem.
Most, sajnos, bevált, mert megjelent az a néni, akinek Éva eladta a piros szoknyát. Most lisztet hozott, szerette volna becserélni Éva valamelyik ruhadarabjára.
Meglátta Barnabást, felkiáltott:
- Ó, hát végre ellátogatott a házába, drága Kékénekes nagyságos úr! Milyen régen járt errefelé! Ugye, nem haragszik erre a leányra, amiért beköltözött a házba? Jóravaló teremtés. Ha nem teszi ezt, akkor talán már nem is él, mert zord idők jártak..
Barnabás jót akart, ezért mondott valótlant, de, lám, őt mégis milyen hamar utolérték! Ijedten mondta:
- Jaj, Tepertős Mari néni, én nem akartam ajtóstól rontani a házba, ezért az előbb Kiskutyás Ádámnak mondtam magam! Most mit gondolhat rólam ez a szép kisasszony? Persze, hogy megegyezem vele, jobb, ha valaki őrzi a házat, benne lakik. A lisztet, amit a kisasszonynak hozott, kifizetem, itt van a pénze!
Most Tepertős Mari néni ijedt meg, hogy elveszti Barnabás kegyeit. Hirtelenében annyi szépet és jót mondott Barnabásra, hogy, ha mind igaz lett volna, a legényen angyalszárnyak nőnek, és elszáll. Nos, a legtöbb dolog igaz is volt, de azért nem minden.
Mari néni zavartan elbúcsúzott, belátta: itt ő már felesleges.
Barnabás meg így fordult a leány felé:
_ Ne haragudjon rám, kedves kisasszony, nem akartam Önt becsapni, csak ki akartam puhatolni: ki az, aki beköltözött a házamba. Ön lehet a ház, és a hegyem, erdőm őrzője. Medve ritkán jár errefelé, zsiványt se láttak, de itt hagyom a puskám, holnap töltényeket is hozok. Gondolja majd ki, hogy mit kér a hegy őrzéséért. Rá szeretném beszélni a dologra, mert eddig nem sok hasznom volt a hegyből, de együtt szedhetünk gombát, erdei gyümölcsöket. Amit szedünk, azt leviszem a városba, Száraz Feri bácsi, aki nálam mindenes, eladja a piacon. Egy rész az Öné lesz, egy rész Feri bácsié, egy rész az enyém. Megosztozunk, egyenlően. Jó lesz így?
Éva, akinek megtetszett Barnabás, arra gondolt: nagyon is jó. Ám úgy érezte: bocsánatot kell kérnie az önkényes, engedély nélküli beköltözésért. Nem szabad ilyet csinálni, de..
Ám Barnabás másképpen vélekedett:
- Egyenesen dicséretet érdemel, hogy ilyen okosan viselkedett! A közmondás is úgy tartja: szükség törvényt bont. Felkérem: legyen e hegy, erdő őre. Holnap jövők, hozom a papirost, hogy lássuk: kinek mi a joga, meg a kötelessége. Ha megegyezünk, nem fogja megbánni, és a szívem azt súgja: én sem!
Másnap el is jött Barnabás, de még öreg szolgáját, Feri bácsit is elhozta magával. Hozott a puskához töltényeket. Meg egy ketrecben tyúkokat, hogy a leánynak mindig legyen friss tojás reggelire. Továbbá két jó hangú kutyust, hogy segítsenek őrizni a házat, hegyet, erdőt. Jött még Feri bácsival füstölt sonka, több féle fűszer, hatalmas húsos szalonna, libazsír, sertészsír, kerek sajt, egy zsákocska liszt.
Igaz, munkát adó vastag füzet is jött, utóbbi Barnabással, abba kellett beleírnia a leánynak, ha valami érdekes történik a hegyen, vagy a környéken.
A továbbiakban Feri bácsi csak időnként jött, hozott-ezt azt, Barnabás azonban sűrűn, mert nagyon rászokott a leánnyal való közös gomba-, meg gyümölcsszedésre, valamint az erdei sétákra, amelyeknél, ha valaki látta volna, nem is gondolta volna: itt az erdőőr sétál az erdő tulajdonosával. Sokkal inkább úgy tűnhetett volna bárkinek, aki látja: itt egy mafla legény sétál egy gyönyörű leánnyal, de egyelőre nem merik megfogni egymás kezét.
Ám ami késik, nem múlik. Ez is közmondás, olykor igaz, olykor nem. Teltek a hetek. Most azonban a mondás az igazság felé közeledett, mert Barnabás így szólt:
- Éva kisasszony, ha nagy örömet kar nekem szerezni, akkor ne nagyságos urazzon, hanem hívjon Barnabásnak, továbbá: engedje meg: én meg Évának szólítsam!
A leány nevetett:
- No és ha nem engedem meg, akkor elbocsát a szolgálatból?
- Azt nem, a világért sem, - mondta Barnabás, - de szomorú leszek!
A leány nem vette a szívére, hogy a legény szomorú legyen, inkább megengedte. Barnabás ennek annyira megörült, hogy másnap hozott egy könyvet ajándékba, amit ő írt, és éppen hogy kikerült a nyomdából. Nem volt vastag, inkább karcsú, de érdekes címmel: A SZÉPSÉG REGÉNYE.
Éva nagyon köszönte. Barnabás még csókot is kapott a jobb-, meg a bal orcájára. Rendkívüli ajándék, rendkívüli csókok!
Elolvasta Éva a regényt?
El, még aznap este. Megdöbbent. Felismerte: a regényben szereplő legény Barnabás, a leány pedig ő, Éva. Barnabás még a keresztneveket sem változtatta meg.
Ám felismert Éva mást is: ő is szerelmes a legénybe. Ő azonban szegény, mint a templom egere. Nem szabad magához láncolnia Barnabást!
Hajnalig töprengett a dolgon. Mit tegyen? A szíve a legény felé húzza, az esze azonban megálljt int!
Másnap Barnabás megkérte a kezét. Éva azt válaszolta: nem egyezhet bele a házasságba, mert ő szegény, a legény meg gazdag.
Barnabás fájón kiáltotta:
- Egy leány már otthagyott, mert neki szegény voltam, gazdagabbat akart, te meg nem akarsz hozzám jönni, mert szerinted túl gazdag vagyok! No, majd hozzád szegényedek, meglátod! Eladom a hegyet, elmúlatom.
Elkezdett futni, a hegyről lefelé.
Megijedt Éva, csudamód. Eladja Barnabás a hegyet, a hegyüket, - amit már nem kevéssé magáénak is érzett?
Gyorsan a legény után kiáltott:
- Állj! Állj meg, Barnabás, mert nálad maradt a szívem!
A legény megállt, boldogan:
- Megálltam. Az jó, ha a szíved nálam maradt, mert az enyém meg nálad! Ha visszajövök, lesz-e csók, meg esküvő, lakodalom?
Éva visszaszólt, jó hangosan, örömmel:
- Lesz, lesz! Esküvő, lakodalom csak egy, de csók, az sok!
Lett is. A lakodalom után, ha jó idő volt, az erdei házban laktak, ha rossz, akkor a városi lakásban. Később négy gyermekük született: két kisfiú, két kislány. A gyerekek is imádták a hegyet, erdőt, - de a várost is szerették. Sőt, a könyveket is.
Igaz, az egyik kisfiú, Pista, már jóval később, amikor serdülgetett, édesapja SZERELEM A HEGYEN című regényére bírálóan jegyezte meg: kicsit érzelgős.
Igaza volt?
Igen, de azt is hozzá kell tenni, Kékénekes Barnabás e művét rengetegen olvasták, új és új kiadása jelent meg, vették, mint a cukrot.
Mit mondott erre Pista, amikor az édesapja tiszteletdíjából kapott kerékpárjára felült:
- Apám regénye érzelgős, de az olvasók is azok!
Igaza volt?
Nagyon is, de azért talán még mindig kisebb baj, ha valaki érzelgős, mintha érzéketlen akkor, amikor szíve szavára kellene hallgatnia.
(2013)
Van úgy: ami rosszul kezdődik, később is úgy folytatódik. A leányt rokonai mindenből kiforgatták. Még a lakásából is. Csak az utolsó pillanatban tudta legszükségesebb dolgait összecsomagolni egy nagy utazóládába. Úgy döntött: a hegyeken túlra költözik, a nagynénjéhez, aki talán befogadja.
A házból egy bácsi, aki kedvelte a szorgalmas lányt, kölcsönadott neki egy szamarat, hogy az vigye az utazótáskát. El is kísérte őt.
Félúton azonban szembejött velük egy öregember. Attól megtudták, hogy a leány nagynénje a napokban meghalt, már el is temették.
Éva leült egy köre, sírt. A bácsi kérte: jöjjön vele vissza a városba. Éva azt válaszolta: vegyék le az utazóládát a szamárról, a bácsi menjen vissza az állattal. Ő még marad egy darabig.
A bácsi látta: nem tudja rábeszélni. Felült a szamárra, elindult.
Azon a hegyen három szellem éldegélt. Az egyik a fák, a másik a bokrok, a harmadik az utak, ösvények szelleme volt.
Azt mondta az Ösvények Szelleme a másik kettőnek:
- Ezt a szegény leányt ismerem, mert bejárok a városba is. Igen megkínozta az élet. Segítsünk rajta! Elvezetjük ahhoz a faházhoz, amelyik ott áll a csúcs alatt. Nem lakik benne senki. Ott ellehet egy darabig. Lesz, ami lesz, meglátjuk, ha mi láthatatlanok vagyunk is!
Csodálkozott a leány, hogy a hátára tudta venni a nagy utazóládát, és vinni. Ráadásul milyen könnyen! Nem volt nehezebb, mint egy félig tele kosár.
Persze, nem tudta, hogy a szellemek is fogták hátulról a ládát, segítettek.
Azt sem értette, miért viszik a lábai más irányba, nem hegynek le, hanem hegynek föl. Végül megpillantotta a csinos faházat. Kinyílt az ajtaja. Nem tudta: a szellemek nyitották ki.
Gondolta: meghúzza magát a házban éjszakára. Talán nem lakik benne senki, ha mégis, és hazajön, majd elmagyarázza a dolgot.
Az ebédlőszoba kissé poros volt, látszott, régen evett itt a ház gazdája. A leány kinyitotta az ablakot, szellőztetett. Később, nagy meglepetésére, egy papírlapot talált az asztalon, írással. Miként kerülhetett oda nagy hirtelen?
Ez állt a lapon:
E HÁZBAN ITT MARADHATSZ.
NE FÉLJ, EZ NEM HARAP-LAK!
VIGYÁZ ÖSVÉNY, BOKOR, FA.
ITT NEM MARADSZ MAGADRA!
A leány annyira kimerült volt, hogy, miután ezt elolvasta, lefeküdt és elaludt.
Másnap fát gyűjtött, begyújtott a kályhába, utazóládájából elővett egy kis lisztet, lángost sütött.
A következő hetekben kedves nénivel találkozott. Eladta neki a piros szoknyáját, a néni megvette, nem saját magának, hanem a leányának, aki annyi idős volt, mint Éva. A szoknyáért tojást, kölest, aszalt szilvát, télire eltett almát adott neki, még egy kis szalonnát, kolbászt, disznósajtot is.
Mi történt viszont a ház gazdájával, Kékénekes Barnabással? Miért nem jött ki a hegyre, amelyik, a rajta levő fenyőerdővel, tölgyessel,valamint a házzal együtt az övé volt.
Barnabás városi lakásában csücsült, és igen búslakodott. Menyasszonya, Csengőhangú Cecília ugyanis azt mondta neki:
- Ha szeretsz, kivágatod a fenyvest, eladod Bükkös János úrnak, akinek fűrészmalma van. Ő nagyon gazdag, jól jövedelmez a malma, már négy házat vett a városban. Minek neked hegy és fenyőerdő? Író vagy, bármikor kitalálhatsz hegyet, erdőt, völgyet, folyót. Nekem viszont, ha feleséged leszek, ami után annyira vágysz, nem elég egy háromszobás városi lakás, hatszobásat szeretnék. No és még jobb, ha eladod a hegyed is, - akkor kertes villánk lehet!
Barnabás nem akarta kivágatni a szívének oly kedves fenyőerdőt, és eladni a fát Bükkös Jánosnak. A hegyéhez is ragaszkodott.
Ő az erdőhöz, hegyhez ragaszkodott, a leány meg ahhoz: adja el Barnabás!
A vége az lett: Cecília átpártolt Bükkös Jánoshoz, annak lett a menyasszonya.
Búsult Barnabás, de hűséges szolgája, Száraz Feri bácsi, azt mondta neki:
- Szép leány az a Cecília, de, lássa be a nagyságos úr, önző, és nem szerette a nagyságos urat szívből. Nem érdemes szomorkodni amiatt, hogy a leány elhagyta egy gazdagabbért! Az író úr sem szegény, regényeit szívesen olvassák, kapja értük a pénzt, a bankban már igen szép összegű betétje van. Akadhat még kedves leány, aki meggyógyítja a nagyságos úr szívét, olyan, aki ráadásul szebb is, mint Cecília!
Mindez igaz volt, de Barnabás tovább bánkódott volna, ha nem súgja valaki a fülébe:
- Megy ki az erdődbe, szedj hóvirágot!
Nem tudta a legény, hogy honnan jön a fülébe ez a hang. Bosszúsan legyintett.
Igen, de a következő nap megismétlődött a dolog. Harmadnap is.
Kik tanácsolták ezt Barnabásnak?
A három szellem.
Végül azt mondta a legény:
- Feri bácsi, lehet, hogy kezdem elveszíteni az eszem. Egy hang napok óta azt súgja: menjek ki az erdőmbe, hóvirágot szedni..
Feri bácsi megvidámodott:
- Az egy okos hang, jó tanácsot adott. Menj csak ki, de vigyél magaddal puskát is. Jöhet medve, jöhet zsivány.
Feltarisznyált Barnabás, vállára vette a puskát. Mászott fel a hegyére, de hamarosan nem a hóvirágokra figyelt, hanem arra: miért jön füst a háza kéményéből? Talán zsiványok tanyáznak benne?
Nem félt Barnabás, mert bátor legény volt, erős, no meg vele volt a puskája is. Igaz, elfelejtett töltényt vinni magával, mert az nem jutott eszébe, sem akkor, amikor kivette a puskát a fegyverszekrényből, sem most, amikor vitte őt a háza felé a kíváncsiság.
Óvatos volt, először meglapult a ház falánál, utána belesett mindegyik ablakon. Hát nagyon meglepődött!
A házában csodaszép leány volt, kék köpenyben, sütögetett valamit. Ez nem lehet zsivány, - de talán egy zsivány felesége?
Gondolta: nem ront ajtóstól a házba. Nem árulja el, hogy övé a ház, nem is Kékénekes Barnabás néven mutatkozik be, hanem most Kiskutyás Ádám lesz, szegény vándor, aki egy pohár vizet kér.
Kukoricás Éva szívélyesen fogadta. Víz helyett meleg teát kapott, és frissen sütött lángost. A leány elmondta, hogy miként került ide a hegyre, és hogy nem tudja kié a ház, de reméli: a ház gazdája nem fog haragudni rá. Igen csak szorong amiatt, hogy így kellett cselekednie. Nagy szükségben költözött be, ha a ház gazdája megengedné, itt lakna még egy ideig, talán lakbér helyett, hiszen pénze nincsen, takaríthatna annál az úrnál. Nem ismeri a vándor a ház gazdáját?
Barnabást egészen elbűvölte a gyönyörű, és kedvesen beszélő leány. Azt mondta neki:
- Én csak egy szegény vándor vagyok, de tudom, hogy kié a ház. Kékénekes Barnabás úré, nem rossz ember, szót lehet érteni vele. Ha feléje járok, nekem mindig ad egy ezüstpénzecskét. Majd beszélek vele, ne féljen!
Van egy közmondás, amely szerint a hazug embert hamarabb utol lehet érni, mint a sánta kutyát. Ez a mondás hol beválik, hol nem.
Most, sajnos, bevált, mert megjelent az a néni, akinek Éva eladta a piros szoknyát. Most lisztet hozott, szerette volna becserélni Éva valamelyik ruhadarabjára.
Meglátta Barnabást, felkiáltott:
- Ó, hát végre ellátogatott a házába, drága Kékénekes nagyságos úr! Milyen régen járt errefelé! Ugye, nem haragszik erre a leányra, amiért beköltözött a házba? Jóravaló teremtés. Ha nem teszi ezt, akkor talán már nem is él, mert zord idők jártak..
Barnabás jót akart, ezért mondott valótlant, de, lám, őt mégis milyen hamar utolérték! Ijedten mondta:
- Jaj, Tepertős Mari néni, én nem akartam ajtóstól rontani a házba, ezért az előbb Kiskutyás Ádámnak mondtam magam! Most mit gondolhat rólam ez a szép kisasszony? Persze, hogy megegyezem vele, jobb, ha valaki őrzi a házat, benne lakik. A lisztet, amit a kisasszonynak hozott, kifizetem, itt van a pénze!
Most Tepertős Mari néni ijedt meg, hogy elveszti Barnabás kegyeit. Hirtelenében annyi szépet és jót mondott Barnabásra, hogy, ha mind igaz lett volna, a legényen angyalszárnyak nőnek, és elszáll. Nos, a legtöbb dolog igaz is volt, de azért nem minden.
Mari néni zavartan elbúcsúzott, belátta: itt ő már felesleges.
Barnabás meg így fordult a leány felé:
_ Ne haragudjon rám, kedves kisasszony, nem akartam Önt becsapni, csak ki akartam puhatolni: ki az, aki beköltözött a házamba. Ön lehet a ház, és a hegyem, erdőm őrzője. Medve ritkán jár errefelé, zsiványt se láttak, de itt hagyom a puskám, holnap töltényeket is hozok. Gondolja majd ki, hogy mit kér a hegy őrzéséért. Rá szeretném beszélni a dologra, mert eddig nem sok hasznom volt a hegyből, de együtt szedhetünk gombát, erdei gyümölcsöket. Amit szedünk, azt leviszem a városba, Száraz Feri bácsi, aki nálam mindenes, eladja a piacon. Egy rész az Öné lesz, egy rész Feri bácsié, egy rész az enyém. Megosztozunk, egyenlően. Jó lesz így?
Éva, akinek megtetszett Barnabás, arra gondolt: nagyon is jó. Ám úgy érezte: bocsánatot kell kérnie az önkényes, engedély nélküli beköltözésért. Nem szabad ilyet csinálni, de..
Ám Barnabás másképpen vélekedett:
- Egyenesen dicséretet érdemel, hogy ilyen okosan viselkedett! A közmondás is úgy tartja: szükség törvényt bont. Felkérem: legyen e hegy, erdő őre. Holnap jövők, hozom a papirost, hogy lássuk: kinek mi a joga, meg a kötelessége. Ha megegyezünk, nem fogja megbánni, és a szívem azt súgja: én sem!
Másnap el is jött Barnabás, de még öreg szolgáját, Feri bácsit is elhozta magával. Hozott a puskához töltényeket. Meg egy ketrecben tyúkokat, hogy a leánynak mindig legyen friss tojás reggelire. Továbbá két jó hangú kutyust, hogy segítsenek őrizni a házat, hegyet, erdőt. Jött még Feri bácsival füstölt sonka, több féle fűszer, hatalmas húsos szalonna, libazsír, sertészsír, kerek sajt, egy zsákocska liszt.
Igaz, munkát adó vastag füzet is jött, utóbbi Barnabással, abba kellett beleírnia a leánynak, ha valami érdekes történik a hegyen, vagy a környéken.
A továbbiakban Feri bácsi csak időnként jött, hozott-ezt azt, Barnabás azonban sűrűn, mert nagyon rászokott a leánnyal való közös gomba-, meg gyümölcsszedésre, valamint az erdei sétákra, amelyeknél, ha valaki látta volna, nem is gondolta volna: itt az erdőőr sétál az erdő tulajdonosával. Sokkal inkább úgy tűnhetett volna bárkinek, aki látja: itt egy mafla legény sétál egy gyönyörű leánnyal, de egyelőre nem merik megfogni egymás kezét.
Ám ami késik, nem múlik. Ez is közmondás, olykor igaz, olykor nem. Teltek a hetek. Most azonban a mondás az igazság felé közeledett, mert Barnabás így szólt:
- Éva kisasszony, ha nagy örömet kar nekem szerezni, akkor ne nagyságos urazzon, hanem hívjon Barnabásnak, továbbá: engedje meg: én meg Évának szólítsam!
A leány nevetett:
- No és ha nem engedem meg, akkor elbocsát a szolgálatból?
- Azt nem, a világért sem, - mondta Barnabás, - de szomorú leszek!
A leány nem vette a szívére, hogy a legény szomorú legyen, inkább megengedte. Barnabás ennek annyira megörült, hogy másnap hozott egy könyvet ajándékba, amit ő írt, és éppen hogy kikerült a nyomdából. Nem volt vastag, inkább karcsú, de érdekes címmel: A SZÉPSÉG REGÉNYE.
Éva nagyon köszönte. Barnabás még csókot is kapott a jobb-, meg a bal orcájára. Rendkívüli ajándék, rendkívüli csókok!
Elolvasta Éva a regényt?
El, még aznap este. Megdöbbent. Felismerte: a regényben szereplő legény Barnabás, a leány pedig ő, Éva. Barnabás még a keresztneveket sem változtatta meg.
Ám felismert Éva mást is: ő is szerelmes a legénybe. Ő azonban szegény, mint a templom egere. Nem szabad magához láncolnia Barnabást!
Hajnalig töprengett a dolgon. Mit tegyen? A szíve a legény felé húzza, az esze azonban megálljt int!
Másnap Barnabás megkérte a kezét. Éva azt válaszolta: nem egyezhet bele a házasságba, mert ő szegény, a legény meg gazdag.
Barnabás fájón kiáltotta:
- Egy leány már otthagyott, mert neki szegény voltam, gazdagabbat akart, te meg nem akarsz hozzám jönni, mert szerinted túl gazdag vagyok! No, majd hozzád szegényedek, meglátod! Eladom a hegyet, elmúlatom.
Elkezdett futni, a hegyről lefelé.
Megijedt Éva, csudamód. Eladja Barnabás a hegyet, a hegyüket, - amit már nem kevéssé magáénak is érzett?
Gyorsan a legény után kiáltott:
- Állj! Állj meg, Barnabás, mert nálad maradt a szívem!
A legény megállt, boldogan:
- Megálltam. Az jó, ha a szíved nálam maradt, mert az enyém meg nálad! Ha visszajövök, lesz-e csók, meg esküvő, lakodalom?
Éva visszaszólt, jó hangosan, örömmel:
- Lesz, lesz! Esküvő, lakodalom csak egy, de csók, az sok!
Lett is. A lakodalom után, ha jó idő volt, az erdei házban laktak, ha rossz, akkor a városi lakásban. Később négy gyermekük született: két kisfiú, két kislány. A gyerekek is imádták a hegyet, erdőt, - de a várost is szerették. Sőt, a könyveket is.
Igaz, az egyik kisfiú, Pista, már jóval később, amikor serdülgetett, édesapja SZERELEM A HEGYEN című regényére bírálóan jegyezte meg: kicsit érzelgős.
Igaza volt?
Igen, de azt is hozzá kell tenni, Kékénekes Barnabás e művét rengetegen olvasták, új és új kiadása jelent meg, vették, mint a cukrot.
Mit mondott erre Pista, amikor az édesapja tiszteletdíjából kapott kerékpárjára felült:
- Apám regénye érzelgős, de az olvasók is azok!
Igaza volt?
Nagyon is, de azért talán még mindig kisebb baj, ha valaki érzelgős, mintha érzéketlen akkor, amikor szíve szavára kellene hallgatnia.
(2013)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!