Pecsenyés Márton és Fűzfás Pista legények voltak, szép kis faluban, Rókakenegetősön. Mindegyiküknek volt háza, lova, tehene, de mindegyikből csak egy. No, az is több a semminél. Házból egyébként nem is kell egy legénynek feltétlenül kettő.

Gyermekkortól fogva jó barátságban voltak. Márton az iskolában gyakran másolta le Pista dolgozatát, de történt ez fordítva is. Így rendszerint azonos jegyek kaptak rá.

Mondogatta is Pálcás Péter, a tanító:

Kicsike tök, sárga tök!
Belétek meg mi ütött?
Malacköröm, korom, kár!
Pista, kiről másoltál?

Máskor meg Márton neve került a versikébe.

Ám az, aki másolt, mindig bevallotta az igazat, egyből. Utóbbi annyira tetszett a tanítónak, hogy nem is büntette meg a vétkest. Talán azért sem, mert mindkét gyerek szerette a könyveket, és így sok mindent tényleg tudtak, amit pedig nem, azt szintén bevallották. A többi gyerek csak azért vett könyvet a kezébe, hogy legyen mit letennie.

Felcseperedtek. Nem tagadható: egyikük sem szeretett dolgozni. Ez még nem furcsa, mert ki szeret dolgozni? Ilyen ember is van, de nehéz volna összeszámolni a nagyvilágban, hogy mennyi.

A nem szeretést is túlzásba lehet azonban vinni. Ezt jól jegyezzétek meg, Olvasóim! Ha nem szeretitek a libasültet, az nem baj, de nem helyes még sértő szavakat is mondani rá, amikor elétek kerül a tálon!

Pista egyszer szerzett egy könyvet a városban, Bugyutabokroson. Becsületesen szerezte, csereberével, a piacon, adott érte egy fekete macskát, aminek a nyakán fehér bőröv is volt. A fekete macskát viszont az utcán szerezte, talán kissé kifogásolható módon, mert elkapta a nyakánál fogva, és zsákba dugta. Igaz, a macska előtte akart átfutni az utca túloldalára, ami rossz jel, - biztosan hallottatok már erről.

Nos, ebben a könyvben, amit Piszlipaszli Eduárd írt VILÁGSZERENCSÉS VILÁGJÁRÓK címmel, Kosár Tóni, a főhős, úgy vág neki a vakvilágnak, hogy kihasználja a világ vakságát.

Azt mondta Pista Mártonnak:
- A hamu az csak hamu, a falu az csak falu. A kukac csak kukac, nem aranyból kupac. Adjuk el a tehened, vegyük meg, amit kell, fogjuk be a lovad a szekeredbe, és induljunk világkörútra.

Márton nem teljesen értett egyet a dologgal. A világjárással igen, de azzal, hogy az ő tehenét adják el, meg az ő lován és szekerén menjenek, nem. Azt válaszolta:
- Ez a világkörüli út kárút is lehet, és akkor az én tehenem, lovam, szekerem bánja!

Mégis megegyeztek: mindkét tehenet eladták, az egyik szekeret is, a másikba pedig mindkét lovat befogták. Vettek sok mindent: puskákat, töltényeket, sátrat,
gumicsizmát, de olyan apróságokról sem feledkeztek meg, mint a tűzszerszám, vagy a varrókészlet. Utóbbi gondosságot Piszlipaszli Eduárd is segítette, aki fentebb említett regényében három oldalon sorolta el mit vitt világjáró útjára Kosár Tóni, a főhős.

A világjárás eleinte igen jól ment, később már csak ment, azután mendegélt, lépegetett, végül már inkább vánszorgott. Fogyott a pénz, pedig az a puskagolyó csak az őzet kerülte el, viszont kárpótlásul eltalált egy tehenet. Ha a tehénnek nem lett volna gazdája.. Ám, sajnos, volt!

A Szerencse más úton járkált, nem azon, ahol Pista és Márton szekerezett. Ám a legények is elérkeztek egy várhoz, ahol bekolompoltak: volna-e számukra valamiféle munka?

A vár ura fekete kabátot viselt, de a lelke nem volt sötét. Bemutatkoztak a legények, az úr is megmondta: ő gróf magasföldi Ihajcsuhajhegyi Dániel. Mihez értenek a legények?

Pista nem rejtette véka alá az igazságot, igaz, nem is volt velük véka:
- Méltóságos uram, nem értünk mi semmihez, de, ha megfizeti, a semmibe is belefogunk!

A gróf elnevette magát, tetszett neki az őszinte válasz:
- No, ezek szerint nem szerettek dolgozni, de nálam nem élhet ingyenélő, legfeljebb halhat. Mivel akartok pénzt keresni: kézzel, vagy a fejetekkel? Utóbbi alatt a gondolkodást értem..

- A fejünkkel! - vágta rá János. Attól nem kapunk izomlázat.

Pista rábólintott.

- Rendben! - hagyta helyben a gróf. Látjátok azt a dombot, a várammal szemben? Legyen felásva minél előbb, de két héten belül bizonyosan.

Nem volt rossz a vacsora a grófnál, bár csak három fogásból állt, de mindegyik húsos étel volt. Pistának ugyan később még egy fogása lett, de azért két pofon kapott a csinos szakácsnőtől. Talán többet is kapott volna, de a szakácsnő nem volt férjnél, még leányként szakácskodott.

Másnap bementek a falu kocsmájába. Borozgattak. Márton később eljátszotta a részeg fecsegőt. Bizalmasan azt súgta egy markos legény, Tömpeorrú Tamás fülébe:
- Te-te! Tu-tudsz titkot tart-tani?

A legény magát nagyon titoktartónak tartotta. Márton a fülébe súgta, hogy ők éjjel fel akarják ásni a várral szemben levő dombot, mert kincses ládát sejtenek benne. Miért éjjel? Hát azért, nehogy a gróf rájöjjön a dologra.

Tömpeorrú Tamás nem is árulta el a dolgot másnak, csak a feleségének, leánynevén Nyelves Rozáliának. Rozália a titkot megtartotta a tokjában, csak
egyik barátnőjének nyitotta ki a tokot..

A következő napokban éjjelente sokan ástak a dombon, keresték a kincset. Nappal nem mertek odamenni, mert Pista és Márton nagy táblát tett ki: E DOMBRA LÉPNI TILOS!

Egy hét múlva ott állt a domb felásottan. A gróf nevetett:
- Pörgött az észkereketek, legények! Ám adok nektek egy másik feladatot: állapítsátok meg, hogy hány becsületes ember van ebben a faluban, Bivalyszarvason?

- Megállapítjuk! Ám a gróf úr ígérje meg: hirdetményt tesz ki arról, hogy mindenkinek, aki a dombon ásott, két rézpénzecskét ad ajándékba! - jelentette ki Pista.

A gróf beleegyezett.

Arra gondoltak a bivalyszarvasiak: miből tudná a gróf, hogy kik ástak a dombon? No és miből tudná az a két legény, Pista és Márton? Hiszen csak most jöttek a faluba..

Majdnem mindenki jelentkezett. Volt olyan, aki háromszor is, miután ruhát váltott, és más nevet mondott.

Pista és Márton azonban éles szemmel figyeltek, és végül azt jelentették a grófnak:
- Méltóságos gróf úr, a falunak hatszáz lakosa van, ennél háromszor többnek fizettünk ki a pénzt.

Bivalyszarvason, ha ennyire szigorúak vagyunk a becsületet illetően, akkor csak egyetlen becsületes ember van: Tubarózsás Hajnalka, a tanítónő. Ám azt javasoljuk, hogy a gróf úr mégse gondoljon róluk túl sok rosszat, mert egy kis törpe turpisság még nem akkora vétek, mintha háromszor akkora volna.

A gróf egyetértett, de kíváncsi lett Tubarózsás Hajnalkára. Azt mondta a legényeknek:
- Ti lesztek az intézőim, de mivel ketten vagytok, csak a felét-felét kapjátok annak, mintha nem volnátok ketten. Előbb egyezzünk meg, utána beszéljetek nekem arról: mit tudtok Tubarózsás Hajnalkáról?

- Méltóságos gróf úr! Azt tartja a közmondás: több szem többet lát. Négy szem több a kettőnél. Egyrészt. Másrészt: más egy hízott disznó fele, meg egy kopasznyakú csirke egyik fele. Az a kérdés: mennyi a mennyi, és a mennyire mennyit kell még kenni? - mondta Márton.

Kiderült: a gróf annyit gondolt fele fizetésnek, hogy az kétszer annyi volt, mint amit ilyen munkáért másutt adtak, de még, a négy szem említésére, azt is megtetézte valamennyivel.

Így hát megalkudtak. Ezt követően Pista sokat őgyelgett a konyha környékén. Igen meresztgette szemeit a csinos szakácsnőre, Kanalas Évára.

A leány végül ráförmedt:
- Pista! Hallom, hogy a gróf ügyeinek intézője lettél, de, ha itt lábatlankodsz a konyhában, úgy fejbe verlek a merítőkanállal, hogy nyeríteni fogsz! Itt nincs semmi keresnivalód!

- Tévedsz, Évike! - mondta Pista szelíden. Egy konyhában majdnem mindig van valami keresnivaló. Amellett én nem csak valamit keresek, hanem valakit is! Valakit, akit Évának hívnak!

- Hüm.. - töprengett a leány - engem Évának hívnak, de mit akarsz tőlem?

- A kezecskéd, meg egy csókot annak jeléül, hogy szívesen leszel a feleségem, mert szeretsz! - vallotta be Pista.

No, rendben.. - pirult el a leány. Itt a csók, de most távozz a konyhából, mert a konyha az én birodalmam. Este azonban nálam vacsorázhatsz..

Pista szívügye így elrendeződött. Már csak a lakodalmat kellett megrendezni, de arra is sor került.

Márton később beszámolt a grófnak arról, hogy mit tudott meg Tubarózsás Hajnalkáról. A leány egykor gazdag bárókisasszony volt, de elszegényedett, tanítónő lett. Múltját titkolja.

A gróf is titkolta, hogy mindezt tudja már Hajnalkáról. Azt viszont nem titkolta, hogy megtetszett neki a leány. A falubelieknek hamar feltűnt, hogy bár a grófnak ötezer kötetes könyvtára van, mégis a tanítónőhöz jár le könyveket kölcsönkérni, az iskolába, személyesen, és mindig egy nagy csokor rózsával a kezében.

Amikor a gróf jött, Hajnalka mindig elpirult. Végül a gróf elkezdett célozgatni arra, hogy szívesen feleségül venné a leányt, de nem meri megkérni a kezét. Hajnalka elnevette magát:

- Könyvet kér, de leánykezet is? Ilyen sokat szeretne a gróf úr? Azt is lehet, de csak ha szeret!

Fényes lakodalom lett a vége, de a jövő sem hozott sötétet.

Most már csak Márton szívügye volt megoldatlan, ami nehezebb kérdés volt, mert a legénynek nem volt még szívügye. Dániel gróf és Hajnalka lakodalmán azonban Pista felesége, Éva, kézen fogta Mártont, és egy gyönyörű leány elé vonszolta, akit így mutatott be a legénynek:
- Ő a húgom, Kanalas Klári, pocsékul süt-főz, ha a szívének tetsző legényt lát rögtön pipacspiros lesz..

Márton is elpirult. Nagyot ugrott örömében, mert Klári arca máris pipacspiros lett:
- Pocsékul süt-főz? Mit bánom én! Ha ilyen szép leánynak udvarolhatok, kész vagyok helyette is szakácskodni..

Így azután Mártonnak is lett szívügye: Klárika. Szerencsére ez is kettőjük közös ügye lett..

A különös világjárók tehát nem bánták meg, hogy nyakukba vették a világot.

Persze, nem minden világjárás ilyen szerencsés. Voltak olyanok, akik megjárták a világgal, - no, meg olykor a világ is nagyon megjárta egyes világjárókkal..

(2013)