Az utóbbi hetekben nem volt kedvem verset írni a Karácsonyról. Részben azért, mert már sok verset írtam róla régebben, és, hiába, a szerző is megunhatja alkotásait egy témakörben, legalábbis időlegesen.

Más is hozzájárul azonban lehangoltságomhoz, az ihlet hiányához: lehetetlen nem látni, hogy milyen kedvelt a giccs, karácsonykor is. Érdekes módon árucikkeknél manapság nem is annyira, de az irodalomban feltűnően így van. Egy idős hölgy ismeretlen szerző karácsonyi versét tette fel honlapjára, nem csak fércmű volt talmi fényeivel, hanem a befejezése is zavaros. Mit ér az ilyen kifestett vers-szamárság? Miért is nem hagyta a hölgy az ismeretlen szerző művét továbbra is az ismeretlenség homályában? Tapintatosan írtam a hölgynek, aki egyébként kedves, érdeklődő személy, - ha az ő versikéje lett volna, akkor nem vettem volna ehhez bátorságot.

Egy verset már írtam a Karácsonyról ez évben is (Karácsony, ez az év..), az interneten: http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=nagyuska&pid=151677&blog_cim=Moln%E1r%20Jol%E1n).

Utóbbi is érzékelteti mai rossz kedvem:

Karácsony. Ez az év.. Sírnak a cinkék.
Havas könnycseppek dermedt földre hullnak.
Elképzelt Jászol. Bámulnak a barmok.
Fénylő búját mutatja fent a csillag.

Irányt nem ad. Nyugat, Kelet lezártan,
feketén merül el az éjsötétben.
Ki született meg? Leng imák palástja..
A Hit hiszi. Persze, nem tudja mégsem.

Ó, az emberek olyan könnyen hisznek!
Annyi igaz, hogy bámulnak a barmok.
Bámulnak és kérődznek ezredévek.
Harang érchangja ünnepel kudarcot.

A pór, - pór maradt? Majdnem. Nem egészen,
de benne még térdre kényszerült állat.
A polgár, - polgár? Kalmár giccsruhában:
szokás-érdekre, véli, így vigyázhat.

Kell, hogy szeress, Kaméleon Karácsony?
Tiszta Csillag kellene, s az a béke,
mely koronásan úr a végtelenben, -
volt próféták úgy vágyott menedéke!

Az kell, mi nincs. Szépség, ami lehetne.
Fenyő fenség. Örömtől gyúló gyertya.
Vers, - ami Vers, hajlongó szolgaságban,
s nem rím-tapasz felsebzett álmainkra.

Az kell, mi nincs. Becsületesebb ország, -
de rosszkedvűen erre csak legyintek.
Cinke sír szeles, elvesző világban.
Egy Isten-eszmét sirat, égi kincset?

Kicsit barangoltam már nevezetes karácsonyi versek között (Karácsonyi séta, versekkel, http://hu.netlog.com/lelkesmiklos/blog/&page=3). Rövid kis séta volt, kétségtelen, - a téma hosszabbat érdemelt volna.

Most, ha nem is írok mást az ez évi karácsonyról, kicsit szétnézek saját régebbi karácsonyi verseim között.

A giccshez nekem is közel áll egyik karácsonyi versem, de talán még nem az, címe: December. 1969-ben jelent meg egy antológiában (Vallomások a gyógyításról), és finoman utal arra: kicsit több őszinteségre, jobb összefogásra volna szükség.
Idézni akartam belőle, de az egész vers nem hosszú, ideírom:

aludni ment a kristályszemű ablak
gyertyát gyújtanak a lassú kezek
az árnyak lent a havon összebújnak
s az ágakon szélfútta verebek

most látszatra a táj is egyszerűbb lett
sötétebb fehér, mélyebb hallgatás
s a park szélén a dörmögő december
csillogóbb öröm útjára vigyáz

s amit szeretnék az is egyszerűbb lett:
kézfogások, kimondható szavak,
melyek nyomában gyors és büszke fények
a fenyőfákon áthullámzanak?

a park szélén a dörmögő december
a bundájába bújnak a mesék
szélfútta fákon verébhadak gyűlnek
kékesfeketén tűnődik az ég

A feltett kérdésre a válasz - akkor - talán az lehetett volna: kissé egyszerűbb, de nem eléggé, mert az emberek lassan változnak, közösségi, társadalmi méreteket tekintve. No meg ez a jó irányú változás nem is egyenletes, időnkénti visszaesések fordulnak elő. Sajnos, az 1989-es rendszerváltás nem csupán egyszerű visszaesést hozott, hanem erkölcsi mélységbe való zuhanást. Ám ez is csak időleges, tudom, - ha nem is számíthatok arra, hogy megérek egy jobb, becsületesebb Magyarországot (és világot).

Ez évben, 2013-ban, Decemberi utca című költeményemben visszautaltam erre a régen írt versemre, utóbbiból idézek:

A Decemberről írtam egyszer,
kért kézfogásokról, szavakról,
Ajándékról, mit ma is kérnék,
éppen úgy, ahogy kértem akkor..

Kértem, de akkor sem magamnak:
fel nem nőtt, s felnőtt gyermekeknek,
Mily naiv a segítő szándék!
..de jót akarók mit tehetnek?

Igaz fényben még sohasem volt
templomos múlt, bárgyú csodálat,
nesze semmi fogd meg jól-ének..
Új Bánatok Hegyéig láttat

december, s fagy visz béna utcát
(de távol a paloták vígak!),
s becsületesebb világ, ország
tűnik mindegyre távolibbnak.

Ál-Mikulás, s Hamis Karácsony!
Figyel a vers, lesújtott Isten,
hajléktalan, kigúnyolt Lélek,
holt hitek helyett élő hitben,

s ha tud, szól is a pillanatnak, -
és még ha nem is hallja senki..

..e haldokló Lélektelenben
akkor is a Jövőt jelenti.

Nem tetszett ez a vers szinte senkinek sem (néhány kivételtől eltekintve), de hallgatás fogadta. Megértem. A bíráló szó sokszor nem kellemes. Gyakran olyan, mint a keserű orvosság. Bárki láthatja a giccs felé menekülő tömeget, a felszínes illem-világot, a valóságtól való menekülést.

Megérteni megértem, de erre a menekülésre a legtöbb esetben nincs elfogadható mentség, tollforgatóknál különösen nincsen, hiszen, ha mást nem is tehetnének, legalább Petőfi örökségét követhetnék. Nem követik (tisztelet a nagyon kevés kivételnek). Enyhítő körülmény ugyan előbbiek számára, hogy a legtöbb kulturális fórumon igyekeznek a hatalomnak nem tetsző, társadalmi vonatkozású, a visszásságokat, erkölcstelenségeket, Magyarország jelenlegi állapotát bíráló verseket a nyílt vagy burkolt cenzúra eszközeivel kizárni.

A rossz múlthoz (ezáltal következményeiben a rossz jelenhez, és a közösség szempontjából kedvezőtlen jövőhöz) való ragaszkodás nagyon erős. Természetesen még a vallásokon belül is. A Kutyás Erdő (kis tölgyerdő, nem messze tőlünk) ebet tartó gazdáinak egy része például úgy véli: a mostani pápa hamis pápa. Miért? Nem tetszik nekik, hogy a katolikus egyház feje, nagyon óvatosan bár, de kissé hozzá szeretné igazítani az egyház múltját a jelenhez, és megengedőbb magatartást tanúsít például a melegekkel szemben. Értelmesen, humánusan gondolkodik-e az, aki ezt kifogásolja?

Nyilván nem. Lélek, istenek, nagyvilág c. írásomban is rámutattam erre. Az Isten (Szellem) elképzelése önmagában egy érdekes, szépséges költői világ része is, amelynek becsületes és értelmes gondolkodás mellett aligha lehetne köze az istenhitű egyházak által betöltött, az adott korok szintjének megfelelő, ám erkölcsileg aligha dicsérhető társadalmi, ideológiai, politikai szerephez. Az ünnepektől függetlenül.

A kettő azonban, sajnos, tömegeket érintően, összefonódik. Gondoljuk át, hogy milyen káros az, amit - például - Szabolcska Mihály hirdetett (és annyian mások is!) Karácsony c. versében (Erdélyi karácsony c. antológia, Lazi Kft. kiadása, de nyilván sokan felrakhatták az internetre is): az Úr Szabolcskát kioktatja a versben, hogy a háború is általa van, az Ő szántó-ekéje, amelynek nyomában áldás kél a földtekén. Ki gondolja, hogy hasznos ilyen ostobaságot hirdetni? Más kérdés, hogy a történelem megy előre, és a nagy összeomlások után valóban születik egy kicsit jobb világ, - de ezt Szabolcska-módszerrel (amit, persze nem ő talált ki) magyarázni nagyon helytelen. Népbutítás!

Isten fogalma nálam egy nemes eszme, ami önkényes, egyéni költői megfogalmazás ugyan, Isten c. versemben kicsit bővebben utalok rá (http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=nagyuska&pid=151707&blog_cim=x).

2010-ben írt Karácsonyi sötétség c. versemben fentiek szerint foglalok állást (http://pipafust.gportal.hu/gindex.php?pg=32669006&postid=777380), ebből idézem:

Kalmár fények mögött az a sötétség
látónak látható. Feketén mély még.
Hová jutottak Pásztorok és Nyájak,
s ajándékai a Három Királynak?
Kezdetben, lehet, tényleg volt a Jászol,
s Legenda indult jószándék-magától,
s Kereszt is volt, - miért is ne lett volna? -
s kín szépséggel jajdult a csillagokra, -
de később hányszor lett bűnökre mentség?
Nézd csak a többi kereszt végtelenjét!

Kalmárt imádtat volt s jelen időben
szeretet, - gyűlöletet szeretően.
Máglyák. Megáldott ágyúk. Rémült tűz ég.
Hány évszázad karácsonyi sötétség!
Fenyőfák, gyertyák, gömbök csengő tükre..
Legenda-kezdet? Eltűnt. Mindörökre?

Talán Te is erről tűnődsz szívedben,
te kezdet-hit, - te hajléktalan Isten?!

Igen.. A Szeretetről való giccses, közhelyes papolás éppen ellentétes célt szolgál, mint az, amit a szeretet - egy humánus, nagyon tisztelhető érzés - követni kíván. A Szeretetnek nem papagájoznia kell egy fogalmat, hanem láttatni annak bonyolultságát is, a lényege mellett, cselekvésre vezérlően, ösztönzően.

A Szeretet, ha valódi, értelmes szeretet, nem dédelgető majomszeretet, hanem, ha kell, ítélő, igazságot kimondani, akarni, és ezért tenni kész szeretet, akár az egyénről van szó, akár a hazáról. Utóbbi tekintetében ma alig-alig látok hazafiakat, még a szókimondás szintjén sem, - ellentétét viszont szinte naponta!

Körülbelül 25 verset írtam a karácsonyról (egy-kettő még ott lapulhat komputeremben valamilyen megtévesztő más cím alatt, hát igen, kissé nagyobb rendet tarthatnék e téren, okosabb rendszerezéssel, erre majd, újévi fogadalmaimkor, gondolok is). A köztük való tallózást azonban most, ezen a ponton meguntam.

Megunni meguntam, de valamivel be kell fejeznem ezt a netnapló bejegyzést.

Gyermekkori karácsony c. versemmel fejezem be, azzal a karácsonnyal az 1950-es évekből, amikor egy számomra nagyon értékes ajándékot kaptam: légpuskát. Írtam erről már máskor is, többek között a Gyermekkori diófákban is (interneten: http://kalaka13szeptember.homestead.com/mikroszkop.html), de itt a teljes vers olvasható. Igaz, e vers nem több egy múltra visszanéző mosolynál:

Gyermekkori Karácsony.
Egyre vártuk, két lábon.
A cicánk meg négy lábon
nyávogta: - Jöjj, Karácsony!

Nem ő jött még, de egy hal.
Hitte: a kádban nyaral?
Hal, s hallatlan izgalom!
Cicánk vizes lett. Nagyon.

Kalács sült és csirke sült.
Tálban süti összegyűlt.
Kisült, s tűnt a sütemény,
bájos, ízes tünemény.

Húst csentünk a cicánknak:
ne eméssze a bánat!
S jutott neki egy kis hal:
hallgasson, mint a sült hal!

Csengő szava hirdette:
- Itt a Karácsonyeste!
Álomtükör-ablakok
mélyén tavasz ragyogott:

tél-tavasz! Kintről sötét
adta fények keretét.
Fenyőn Szépség tündökölt,
s távol titkod, Égi Föld!

Ajándékom kerestem, -
s a cicánkon átestem!
Kárpótlásként, tudtam, jár
neki majd fél csirkemáj.

Én mit kaptam? Légpuskát!
Ám nem lőttem hat nyuszkát, -
sőt, egyet sem. Nos, nem új:
csuda futós minden nyúl!

Minden Olvasómnak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, valamint Boldog Új Évet kívánok. A legjobbakat, - a lehetségesek közül.

Ennek a kis országnak (és a világnak), Isten, ha vagy (azon túl, hogy Eszmeként mindenképpen vagy), segíts, hogy kijusson ebből az erkölcsi szakadékból, amely az elképzelt Pokolhoz nagyon közel, de a vágyott Mennyországtól hihetetlenül messze!

(2013)

(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)