Ébrenálom János barangolós legény volt, de nem a nagyvilágban kóborolt, hanem a falut körülvevő erdőkben. Kis földjéből szerzett soványka jövedelmét így egészítette ki. Gombákat, meg gyümölcsöket gyűjtött: szamócát, málnát, áfonyát, mogyorót. Tűzifát is. Ezekből el-eladogatott Kétkulacsos városka piacán. Sok kicsi sokra megy, - tartja a közmondás. János utóbbiak árával sokra nem ment, ám mégis számított ez valamicskét, mert kellett a pénz lisztre, cukorra, sóra, gyufára, szappanra és más dolgokra, melyeket nem terem meg az erdő.

Tyúkokat is tartott János, eleinte hármat, de kettőt elvitt a róka. A ravasz állat kikerülte a csapdát.

Egy tyúkja maradt, arra már igyekezett nagyon vigyázni, mert egy-egy tojás kell időnként a háznál, még akkor is, ha csak egy legényember lakja.

Egyszer megszólalt a tyúkocska:
- Attól félek, hogy engem is elvisz a róka!

János nem volt bámulós természetű, de most elfelejtette becsukni a száját meglepetésében. Azt dadogta:
- Te-te, tyu-tyúk, beszélsz?

- Beszélek, mert előző gazdám, akitől a városban vettél, megtanított! - mondta a tyúk. Tőled is tanultam egy keveset, mert sokat beszélsz magadnak, jó hangosan..

- Az egyedüllét miatt van.. - mentegette magát János. Hát, te hihetetlenül fura tyúk vagy, de csak bajt hoztál a nyakamra! A cirkuszos népségnek nem adlak el, nem visz rá a lélek, viszont tojás is kellene, legalább naponta egy. Tudsz aranytojás tojni?

- Aranytojás? - kíváncsiskodott a tyúk. Milyen az?

János erre csak legyintett:
- No, szóval nem lesz aranytojásom, csak közönséges kotkodácsom. Ilyen az én szerencsém. Legyen a neved Kittyemkottyom Pipike. Hanem egy beszélő tyúkot nem merek éjszaka kint tartani, a tyúkólban. Két szobánk van, melyiket választod?

- A kertre néző ablakosat. Látni akarom, amikor lelövöd a rókát! - válaszolta a beszélő tyúk.

No, éldegéltek együtt, időnként beszélgettek. A tyúk sok mindent tudott rókáról,
verebekről, galambokról, szarkákról, gilisztákról, de János egyebekről hiába kérdezgette.

Egy alkalommal Pipike kibökte:
- A városi gazdám, ha egy tojást tojtam, kettőt csináltatott belőle! Néha hármat is..

Szöget ütött ez János fejébe. Egy tojás az egy tojás, főtt tojásként ugyan félbe lehet vágni, de akkor sem belőle két tojás lesz, hanem két fél tojás. Mi lehetett ez? Tojásos varázslat?

Szerzett egy kis zsákocska búzaszemet, abból szórt Pipike elé, úgy tudakolta:
- No és miként csináltatott volt gazdád egy tojásból kettőt, és kivel?

- Velem! - vallotta be a tyúk. Ezt kellett mondanom:

Tyúkkirálynő, Kakaskirály..
Csodaszárnyon most ideszállj!
E tojásból kettő legyen!
Fizetségül ígéretem:
csőrbe csípek két kukacot?
Egyet mindjárt nektek adok,
ha nem kéri el a begyem, -
de mindenképp: köszönetem!

Kipróbálta a dolgot János. Bevált. No, most már becsesebb volt számára a tyúkocska, mintha aranytojást tojt volna!

Minden jó lett volna, ha nincs ott a volna. Ám ott volt, ezúttal Leselkedő Sanyi Bácsi személyében.

Sanyi bácsi szerette kifürkészni: mit csinálnak mások? A falubeliek mind ezt tették, ha tehették, de kevésbé feltűnően, mint ő. Így ragadt rá ez a becenév.

Nos, ez a Sanyi bácsi leselkedő körútján János házáig is eljutott. Elbújt az ablak alatt, időnként betekintett a szobába. Azt nem tudta, hogy János mit beszél a tyúkhoz, de hogy valami furcsa van a jelenetben, azt észrevette. Ettől kezdve többször is kileste a dolgot.

Végül elmondta Mari néninek, aki elkezdte híresztelni a faluban:
- Éberálom János derék legény, ám az mégis különös: tyúkot tart a szobájában. Még beszélget is vele!

Többen elmondták ezt a bírónak, Különfülön Ákosnak. A bíró azonban csak vállat rándított:
- Sokszor voltam már a városban, még az állatkiállítást is megtekintettem a múlt évben. Vannak úri népek, akik sárga madarat tartanak, kanárit. Mások nagy színeset tanítgatnak beszélni, papagájt. Itt a faluban csak tyúk, liba, kacsa, pulyka van. A liba gágog, a kacsa hápog, a pulyka hamar méregbe gurul. Miért ne tarthatna János tyúkot kanáriként, vagy papagájként? Nem sérti a törvényt, nem kavar az örvényt!

Az emberek nevettek, János kárára. Ám véletlenül a faluban volt a Kétkulacsos Újság szerkesztője, Bajuszpedrő Tamás, aki fizetett néhány pohár bort Leselkedő Sanyi bácsinak. Meghallgatta a tyúkhistóriát, majd pedig, már otthon, papírt, tollat ragadott, és már írta is: AKI SZERELMES LETT SAJÁT TYÚKJÁBA. A kis történetet kedve szerint kiszínezte, azzal végződött, hogy egy legény (de nem írta ki János nevét) megkérte tyúkhölgye kezét, azaz kapirgáló lábát. A tyúkhölgy beleegyezett a házasságba.

Mindenki felismerte a faluban, hogy Jánosról szól a történet, bár egy kis túlzással.

A Kétkulacsos Újság nem volt világhíres, csak egy kisvárosi lapocska. Miként jutott el Varázslópusztai Klárika kezébe, aki távoli vidéken, Dorombolóföldön élt?

A nénikéjétől kapta, aki a hatalmas füstölt sonkát, amit Klárinak küldött postán, ebbe csomagolta.

Klárika ugyanis az egyik évben meglátogatta nénikéjét Kétkulacsoson. Ha már meglátogatta, elment a kétkulacsosi vásárba is, de ott nem kulacsot vett, hanem egy kakast vett észre. Cifrabajuszos ember árulta, akin elegáns posztókabát volt, de nadrágján számos lyuk, és a nadrág egyik szára zöld, a másik piros. Csizmája mesebelien szép volt, de nem összeillő, egyik fekete, a másik barna.

A fura öltözetű ember ezt kiabálta:

Eladom a kakasom!
Rája hű de haragszom!
Mikor kelőben a nap,
rosszabb kakas nem akad!
A fülembe ereszt bút:
fülsértő kukurikút!

Egy-két ember megállt, kérdezték: mi a kakas ára?

Amikor meghallották, hogy három arany, rögtön úgy vélték: ennek az embernek nem csak az öltözete bolondult meg, hanem a koponyájában is eggyel kevesebb az észkerék. Három arany? Egy pöttöm ezüstpénznél nem ér többet a kakas. Nevettek.

Varázslópusztai Klárikának megtetszett a kevélyen álló kakas. Azt kérdezte az embertől:
- Miért ilyen drága a kakasa?

- Ez a kakas embernyelven is beszél, - mondta a furcsán öltözött ember. Sokkal többet ér három aranynál, de eladom, mert rosszakat mondott rám. Nem is akarom elismételni, hogy mit..

A kakas nem hagyta magát, visszavágott:
- Megérdemelted! Tegnap elfelejtettél kiengedni a ketrecből az udvarra..

Megdöbbent Klárika, majdnem elesett a nagy meglepetéstől. Kifizette a három aranyat, és hazautazott Dorombolóföldre. Ott a kakast elnevezte Kackiásankunkorifarkú Dánielnek.

A csodakakast nem merte a baromfi ólban tartani. Saját szobájába tett be neki fali rudat, hogy azon üljön, aludjon. Hamarosan összebarátkozott a kakassal, de azt, hogy e madárféle beszélni tud, mások előtt titkolta. Hiszen ha valaki megtudná, talán el is lopná tőle. Meg elhíresztelnék róla: kakast talált, észt elvesztett!

Szegény leány volt Klárika?

Szegény leány nem tud három aranyat adni egy kakasért. Klárikát szerették szülővidékén, de Hármas kisasszonynak hívták a háta mögött.

Miért Hármasnak? Hát mert három hegye, három erdeje, három rétje, három tavacskája, három vízimalma volt, továbbá három macskája: Cila, a fehér, Kormi, a fekete, meg Boci, a tarka.

A macskák eleinte csúnyán néztek a kakasra, de erről hamar leszoktak, mert annak a cicának, aki csúnyán nézett rá, Dániel, vagyis Dani megcsípte az orrát. A kakas nem csíp ugyan akkorát, mint a sas, - de azért nem kicsit. Én is tapasztaltam, mert.. - de ez egy másik történet!

No, most, Klárika, miután elolvasta az újságot, odakiáltotta Dánielnek:
- Volt tyúk is egykori gazdádnál?

- Volt bizony! - erősítette meg a kakas. A feleségem. Akkor néha kicsit megbúboltam, de most már nem tenném, mert nagyon hiányzik!

Azt mondta a leány:
- Lehet, hogy visszaszerezzük a feleséged, de ki ne nyisd emberi beszédre a csőröd, amíg nem szólok, mert könnyen bolondnak néznek engem, veled pedig még rosszabb történhet!

Fogta magát Klárika, az egyik nagy utazóládába beletette Dánielt, a másikba ruháit, a harmadikba cipőit, majd pedig így szólt Ördöglovas Jani Bácsihoz, tűzön-vízen át hű szolgájához:
- Janikám, tarisznyálj fel magadnak is, a lovaknak is! Elhintózunk Kétkulacsosra. Három nap nem a világ, az alatt odaérünk. Útközben itt-ott megszállunk, sült libára kicsit várunk..

Örült Jani Bácsi, szeretett Klárikával utazgatni. Mondogatta is:

Ha én ülök fent a bakon,
bennem bízhat nagyon-nagyon!
A két ló is remek állat,
bárhová elkocsikáztat!

Jegyezzétek meg, olvasóim a kiegészített szólásmondást: nem jó ajtóstól rontani a házba, de, persze, az sem jó, ha valakire a ház ront rá ajtóstól, vagy akár ajtó nélkül. Mindegyik kellemetlenséget okozhat!

Klárika nem rontott ajtóstól János házába, csak, turistának öltözötten, becsöngetett, és az iránt kérdezősködött: merrefelé vezet az út Kígyótekergetősre?

Jánosnak egyből megtetszett a leány, kettőből már rá is vágta:
- Jaj, nem könnyű odáig eljutni, kisasszony! Itt is szakadék, ott is szakadt szoknya, veszedelmes patak, patakzó veszedelem.. Jöjjön be a kisasszony, megmutatom a térképen, ha akarja, el is kísérhetem..

Klárinak is megtetszett János, bement. A legény megkínálta kőszáraz süteménnyel, de, tejbe mártogatva, az is ehető volt. A térképet is elővette, de, érdekes módon, többet nézték egymást, mint a térképet. Ezt követően János fogta a puskáját, hátizsákját, kirándultak egyet, de végül a legény úgy vélte: Kígyótekergetős túl messze van ahhoz, hogy ma egyből odamenjenek, hagyni kell valamit másnapra is.

Igen, de másnap meg elmentek gombát szedni, a következő napon málnát gyűjteni. Kígyótekergetős türelmesen várt rájuk, bár azt, hogy hol, nem volt világos, mert még az ország térképén sem létezett ilyen nevű falu.

János közben bevallott egyet, s mást abból, hogy mint érez Klárika iránt, és a leány is bátorítóan sejtetett ezt-azt.

Hamarosan szerencsés baleset is történt: a leány kissé megrándította a bal bokáját. A legény bedörzsölte gyógyító fűvel, de meg, lábkímélés céljából, Klárika engedélyével, erős karjaiba vette a leányt, és megindult vele hazafelé. A leánynak ez az utazás jobban tetszett, mint a hintóban való zötykölődés, és a végén csókkal fizetett lovacskájának.

János ebből a csókból mindent megértett, de nem merte megkérni a leány kezét: ott volt a háta mögött a titokzatos tyúk-ügy. Még a végén bolondnak hiszi őt Klárika!

Klárika meg, hasonló okból, beszédes kakasára gondolt szorongással.

A bonyodalom csomóját Kackiásankunkorifarkú Dániel oldotta ki, mert egy óvatlan pillanatban kiugrott az utazóládából, berohant a házba, bár nem ajtóstól, mert az ajtó nyitva volt, és ezt kukorékolta:
- Ki kell még? Kereki, gyere ki, feleség!

A szobából, a becsukott ajtó mögül, kiszólt a tyúk, Kittyemkottyom Pipike:
- Kot-kot-kot! Nem tudok!

Elnevette magát Klárika is, János is. János kinyitotta a szobaajtót. Kiugrott Pipike, csőrös puszit kapott Dani, gyengédet.

János átölelte a leányt, Klárika pedig azt kérdezte tőle:
- Nos, Jancsikám, mikor lesz a lakodalmunk?

Meglett, hamarosan. János is Dorombolóföldre költözött, szép felesége háromemeletes házikójába, de a harmadik emeletről is messzire lehetett látni.

A három macska: Cila, a fehér, Kormi, a fekete, meg Boci, a tarka eleinte csúnyán nézett Pipikére, a kakas feleségére. Ám utóbbiról egykettőre leszoktak, mert kiderült: a tyúk is tud csípni, bár valamivel kisebbet, mint a kakas.

Az sem volt nagy baj, hogy csak tizenkét szoba volt a házban. Hányan vannak, akik ennél kisebb házikóban is megtalálják a boldogságot!

Klárika és János is megtalálta. Három gyermekük született, de azok mindegyikének később már csak egy hegye, erdeje, rétje, tavacskája, vízimalma volt, mert igazságosan osztották el az örökséget, - de erről majd máskor.

Máskor?

Igen, máskor, mert ez más kor, majd akkor, amikor vadkörtefán is édes, szelíd körte nő, nem vicik-vacak vackor..

(2013)