Hidegre fordult az idő, jogosan, hiszen már december közepén vagyunk. A parkunkban varjúcsapatok kóborolnak, élelmet keresgélnek. Megszokták az emberek közelségét, már csak néhány méterről szállnak fel, ha valaki közel kerül hozzájuk. Két nappal ezelőtt mókus futott le a hegyekből a villanykábelen.
Nyilván ő is táplálékot kereshetett.

A hírek meghallgatása után arra gondolok: egy ország erkölcsi állapotát a második- és harmadik szint magatartása jelzi elsősorban. Egyéni jogsértésekért, vétségekért, bűncselekményekért ugyanis az illető pártja, hivatala, intézménye nem feltétlenül felelős minden esetben, hiszen ilyenek minden társadalmi rendszerben előfordulnak. Ha egy rendőr bűncselekményt követ el, azért nem helyes - a körülmények vizsgálata nélkül - mindjárt a belügyminiszter lemondását követelni.

A második és harmadik szint (az illető pártja, hivatala, intézménye, egyes esetekben harmadik szintként ellenőrző hatósága, vagy a kormány) magatartása azonban már helyileg, vagy országosan súlyos dolgot jelez erkölcsileg, ha kiáll az alapos okkal gyanúsított személy mellett, elfogultan, - vagy az ügy vizsgálatának elhúzásával gátolja az igazság kiderítését. A sajtóhírek szerint sok ilyen jellegű esemény fordult elő az elmúlt két évtizedben, csak egyike a máig fel nem derített olajszőkítés botrány. Utóbbi csak példa, valószínűleg a jéghegy kiálló csúcsának egyik része.

A viszonylag kisebb botrányok is rávilágítanak azonban arra az erkölcsi mélységre, amibe Magyarország került (pontosabban: Magyarország is, mert sok hozzá hasonló van a nagyvilágban). Ilyenek az utolsó évek diplomabotrányai.

Gondolkozzunk el ezen kicsit, - de tárgyilagosan, becsületesen!

Volt példa arra, hogy nagyon-nagyon magas pozícióban levőnél kiderült: diplomája anyagát lopta, plagizálta. Büntetőjogilag ugyan akkorra, amikorra kiderült, a lopás bűnténye már elévült, - de az illető erkölcsi felelőssége nem. Az őt hatalomhoz juttató párt (amelynek, sokak véleménye szerint, Bólogató Jánosa volt) a legvégsőkig kiállt mellette akkor is, amikor már mindenki előtt világos volt, hogy lopott. Az őt elítélő véleményeket igyekeztek elhallgattatni, még - a humor kedvéért írom ide azt, ami valóban megtörtént - egyik párttársa nyilvánosan kijelentette: szegényt úgy üldözik, mint Jézus Krisztust. Milyen ország az, ahol tömegek támogatják az ilyen erkölcstelenséget? Ahol a tudósoknak is tele a gatyája, amennyiben nem a hatalom szájíze szerint kell nyilatkozniuk, hanem az igazat megállapítani?

Azóta is voltak - a sajtóhírekből felbukkanó - diploma ügyecskék. Csak a napjainkban, - ezekben a 2013. decemberi napokban - szereplő egyiket említem. X.Y. jelentős hivatali főállásban levő hölgyet felszólították: mutassa be szakirányú diplomáját, mert gyanítják, hogy ilyen nincsen neki, sőt, még felsőfokú képzettségét igazoló sem.

Mit csinál ilyen esetben egy becsületes ember?

Ha van diplomája, akkor bemutatja. Ha nincs, és önéletrajza hazugságot tartalmazott, akkor, későn bár, de mégis a becsület útjára lép, kijelenti: nincs diplomám, hamis adatot közöltem!

Mit csinált azonban az illető (a sajtóhírek szerint)?

Megsértődött, kihirdette: az őt ért támadások miatt lemond hivatali posztjáról.

Nem hajlandó tisztázni magát, hanem - lemond! Összeegyeztethető ez a becsületes, erkölcsös viselkedéssel?

Akik őt a jelentős posztra odatették, azok hallgatnak, mint az a bizonyos anyag a fűben.

Magyarországon - állítólag - túl sok a jogot végzett, ezért is sokan nem tudnak közülük elhelyezkedni.

Ugyanakkor mi az igazság?

Az országot elárasztják a jogi visszásságok.

1.) A hatalmi kormánykeréknél állóknak számos, általuk kiválasztott, jól fizetett jogi szakember áll rendelkezésükre, mégis az ország egyre-másra kötelezettségszegési eljárás alá kerül az Európai Uniónál. Hol vannak az európai jogban jártas jogászok, miért nem történik az Európai Uniónál előzetes törvényegyeztetés, ha felmerül a hazai törvény és az európai jog várható összeütközése?

2.) Több törvényről - a sajtóhírek, a televízióban megjelenő jogi szakértők szerint is - kiderült: nem elfogadható. Ha minden ilyen egyéni ügy eljutott volna az európai bírósághoz, akkor igen tetemes összeget kellene az államot vezetőknek - no, nem a sajátjukból, hanem az adófizetők pénzéből! - kifizetniük. A károsult egyének közül nyilván kevesen vállalták a hercehurcát európai szinten, vagy, mert nem kaptak kellő jogi segítséget, kicsúsztak a határidőből. Ám a magyar államot elmarasztaló ítélet után kifizetett, elpazarolt pénz talán így sem lehetett kevés.

Összességében pedig valószínűleg rengeteg pénzt veszített Magyarország, - vagyis a magyarok.

Hol van itt a hazafiság? Hol vannak a hazafiak, akik az ilyen eseteket kellő eréllyel tennék szóvá, és úgy, hogy azt a kevésbé művelt emberek is megérthessék?

Az ellenzéknek nevezett politikai erők az ország veszteségeit kiszámíthatnák, ha akarnák. Van rá elég szakértőjük nekik is. Kiszámíthatnák, és - más fontos kérdésekkel együtt - elmagyarázhatnák az ország lakosságának azt, amit tudnia kellene.

Sajnos, az utóbbit sem látom.

A tömegeknek nem az a kulturált, olykor jogosan gúnyos, magasröptű politikai műsor kell elsősorban, ami a televízióban otthonos. Az is kell, de nem elsősorban.

A magyar tömegek ugyanis, - tetszik, nem tetszik, ki kell mondani az igazságot! - egyáltalán nem műveltek, egyáltalán nem okosak, erősen hatnak rájuk az örökölt rossz történelmi eszmék, naivak, ostoba jelszavakkal könnyen elkábíthatóak, megtéveszthetőek, olykor a primitívség legalsó szintjén gyermetegek. Ízlésük is sokkal közelebb áll a giccshez, mint a klasszikus irodalomhoz.

Utóbbit meg kellene értenie, és értetnie az ellenzéknek, - ha valóban az ország javát akarja (saját érdekei mellett).

Miért nem érti, érteti meg? Nos, sajnos, én tudom, hogy miért, - de ez egyáltalán nem vidít fel.

A magyar ellenzék ma igen sokat tesz saját választási bukásáért, - és, ha így folytatja, akkor, nem kétlem, ez feltétlenül be is fog következni.

(2013)

(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)