Jó tanuló volt Pirospaprika Péter iskolás korában?

Nem tanult jól, de voltak nála lustábbak is, akik szívesebben játszadoztak kutyával, macskával, mint hogy a könyveket bújták volna.

Egy napon azonban oly sok hiba került Péter dolgozatába, hogy a tanító úr a fejét csóválta. Utóbbi egészen más jelentett, mint amikor a kutya a farkát csóválja.

Bizony, a legrosszabb jegyet kapta akkor ez a Péter. A tanító kissé meg is szidta. Pacafalvi Panni pedig, osztálytársa, aki költőnek készült, bár még közelebb állt a nyelvöltőhöz, gúnyversikét írt az esetről. Így hangzott:

Egy hiba, két hiba, tíz hiba.
Pipere, pepere, paprika.
Pirul-e pofikád, Péterem?
Súgd meg, te süsüke, énnekem!

Elnyerte-e Panni, verséért, a jutalmat: a dicsőséget?

Ahogy vesszük. Több fiú elismerően nézett rá, és kedvtelten bosszantotta Pétert Panni költeményével. Ez már, az egyik oldalról, valami, de az sem volt semmi, amit a leányka Pétertől kapott: mindkét copfját háromszor meghúzták, jó erősen. Ezt követően a leány egy időre lemondott csúfolódó versek írásáról, és feljegyezte titkos naplójába: hálátlan a világ!

Másnapra a feladott lecke a paprikáról szólt. Gondolt egyet Pirospaprika Péter: kiküszöböli a csorbát, no meg az ő nevében is ott a paprika, és most, kivételesen, nagyon szorgalmas lesz. Ezúttal lett is. Édesapja könyvtárában hét könyvből is elolvasott mindent, ami a paprikáról szólt. A cica nyávogása is a paprikáról szólt, de csak részben, mert Péterről is, aki e piros fűszer csípős porával behintette őt.

Az iskolai életben is előfordulhat váratlan dolog. Másnap bejött az osztályba, a tanító úr kíséretében, Hamupogácsás Gábor, a tanfelügyelő. Pogácsát nem hozott, se kicsit, se nagyot, viszont megnézte az osztálykönyvben a névsort.

Megakadt a szeme Pirospaprika Péter nevén. Felállt, így szólt:
- Melyik közületek Pirospaprika Péter? Te vagy az, fiam? Nos, mit tudsz mondani nekünk a paprikáról, ami a te nevedben is ott van?

Elámult a tanfelügyelő, a tanító úr, de még Péter osztálytársai is ezt tették. Olyan előadást tartott a fiú a paprikáról, hogy mindenki csak nézett!

Azt mondta a tanfelügyelő, Hamupogácsás Gábor, a tanító úrnak, már a tanáriban, az óra után:
- Kedves Kolléga, Ön olyan kitűnően tanít, hogy három kitüntetés sem volna sok érdemei elismerésül! Az a gyerek, aki ma felelt, szintén dicsőséget hozott Önnek.

A tanító úr kitüntetést is kapott, pénzjutalmat is. Pétert pedig az egész iskola ünnepelte.

Felcseperedett Pirospaprika Péter, kikerült az iskolapadból. Eltelt egy év, kettő, három. Eszébe jutott egykori sikere paprikás tudományával. Azt mondta szüleinek:

- Úgy tartja a közmondás: kicsi a bors, de erős. Én nem vagyok kicsi, mert szinte a mennyezetig ér a fejem a szobában, és a nevemben nem bors van, hanem paprika, de olykor az is erős, csípős, gyakran még inkább, mint a bors. Nyakamba veszem a világot, hátha megtalálom a szerencsémet!

Szülei megpróbálták lebeszélni a vándorútról, de nem minden próba szerencse.

Elterjedt a híre, hogy Péter messzi útra készül. Megtudta ezt Pacafalvi Panni is, aki szintén kikerült az iskolapadból, és igen szép, talpraesett leány lett belőle.

Fogta magát ez a Panni, és amikor Péter a kerítésükig érkezett el az utcán, így szólt:
- Még mindig haragszol rám ostoba iskolai versikém miatt? Sok víz lefolyt a azóta a Károgós patakon!

Péter elnevette magát:
- No és te még mindig nem bocsájtottad meg a copfhúzásokat?

- Hát, ami igaz, az igaz, egy kis copfhúzást megérdemeltem, - de hatot, és olyan erőseket? - mosolygott a leány. Ám most mindjárt költök neked egy kiengesztelő versikét:

Legény, ne legyél paprikás,
bár nevedben paprika.
Életen át haragudni
egy volt csínyért, nagy hiba!

Sütök neked palacsintát,
ha bejössz! Itt az idő!
Legyen túrós palacsintám
szíved kiengesztelő!

- Hát, ami azt illeti, - vélte Péter - egy pár palacsinta jól jönne! Kiengesztelné a gyomrom, - és ki tudja? Talán a szívem is feléd fordulna..

Bement. Panni anyja, apja szívesen fogadta. Jól jött az a palacsinta, meg még más is később, egy hét múlva, a kispadon, holdvilágos estén.

Azt mondta Panni:
- Szereted a túrós palacsintát?

- Szeretem! - mondta Péter.

- No és engem szeretsz-e? - kérdezett tovább a leány.

- Majd meglátod! - nevetett a legény.

Meg is látta a leány azt, amit már úgyis sejtett. Egy hónap múlva összeházasodtak.

Panni így szólt:
- Ha még mindig szeretnél nekivágni a nagyvilágnak, akkor ezt már nem teheted egyedül, mert a feleséged vagyok. Veled megyek!

Péter ugyan mondogatta, hogy így, meg úgy, egér papucsot kirág, veszélyes a nagyvilág, - de valójában nem szerette volna a faluban hagyni feleségét.

Péter szülei adtak nekik egy szekeret, Panni szülei két lovat, sátrat, takarókat, élelmet, két puskát.

Azt mondta Péter, örömmel:
- No, ezzel a két pacival a világ végére is eljutunk! Én azért viszek magammal egy zsákocska méregerős piros paprikát is, talán megint segít a paprika, jobb, ha nem csak a nevemben van ott, hanem a zsákomban is!

- A zsákunkban! - javította ki Panni, és megcsókolta férjecskéjét.

Sokáig utaztak a szekéren. A szerencsével nem találkoztak, ám szűkölködni sem szűkölködtek. Péter mindenütt kapott egy kis munkát, amit megfizettek, vagy pénzben, vagy szalonnában, kolbászban, sonkában, miegymásban.

Végül elérkeztek egy helyre, ahol erdő is volt, mező is volt, folyó is volt, tó is volt. Meg egy igen szép agárkutya is volt, amelyiknek hurokba szorult a lába.

Azt mondta Panni a férjének:
- A paraszt nem tart agarat, az úri kutya. Ám úri, nem úri, kiszabadítjuk a csapdából. Ha megtaláljuk a gazdáját, odaadjuk neki, ha nem, a mi kutyánk lesz.

Előkelő ebnek könnyebb megtalálni a gazdáját, mint a közönséges kutyának, mert előbbi kutyusból kevesebb van, és az ilyen kutyát tartó ember is sokkal kevesebb.

Éppen szép kastély mellett szekereztek, amikor kijött a kastély udvaráról egy puskás ember, meglátta az agarat, átölelte, megcsókolta:
- Hát megkerültél, Amália, te, szívem gyorslábú hölgye, nyulak fülön fogója!

Az illetőről más talán azt hitte volna, hogy bolond, de nem bolond volt, hanem a kastély tulajdonosa, Miczeimáczai Gedeon gróf. Igaz, kissé bolondos volt ugyan, de csak ha agarakról, vagy versenylovakról volt szó. Kártyázni viszont nem kártyázott, utóbbi nagy veszteséggel járhat, versenylovai pedig csak nyereséget hoztak neki, így utóbbi szenvedélye igazából nem is volt bolondságnak nevezhető.

A gróf annyira örült megkerült agarának, hogy madarat lehetett volna fogatni vele, de Panni azt súgta Péternek: ne madarat fogassanak vele, hanem valami mást, számukra hasznosabbat.

Gedeon gróf bemutatta nekik a feleségét, két kislányát, és meghívta őket ebédre. Jó ebéd volt, csak kissé ceremóniás, túl ünnepélyes, sokféle tányérral, evőeszközzel, pohárral, - igaz, az étel is sokféle volt, és mind kitűnő.

Kiderült: Gedeon is szokott verseket írni, nem csak Panni. A grófot a paprikatermesztés is igen érdekelte, és miután Péter előadta ez irányú tudományát, máris hívatta intézőjét. Felkérte Pétert: legyen paprikaügyekben tanácsadó. Pannit pedig kinevezte könyvtárosának. Adott nekik egy kis földet, meg egy nagy házat, használatra, de még olyan fizetést is, amire Panni és Péter falujában még egy harmincholdas gazda sem számíthatott.

Pirospaprika Péter tovább művelte magát, és végül a paprikafélék messze földön híres tudósa lett. Felesége, Panni, ugyan nem lett messze földön híres költőnő, de a közeli városkában gyakran olvasták a gyermekek FÜLETLEN GOMBOK, MEG MÁS ÉRDEKESSÉGEK című könyvét. Utóbbiban található ez a kis versike is:

ÖREG MEDVE

Dörmögő, öreg medve
beleesett gödörbe.
Mit talált a gödörben?
Libazsírt egy bödönben.
Öreg medve dehogy sírt:
megette a libazsírt!
Ám most azon dörmög ő:
a gödörből fel hogy jő?

No meg ez a kis nyelvtörő is ott ölt nyelvet az olvasókra:

Paprikajancsi pöttöm pajkos párja pirkadatkor pattant pici paripára.

(2013)