Kalapándy Károly és Gergely testvérek voltak, jóképű legények, de a Szerencse mégsem akarta őket észrevenni. A falutól távol éltek, de a városhoz se közel. Házuk hatszobás volt, kunyhóhoz képest szinte kastély, de kastélyhoz képest még kunyhó is alig.

A házon kívül tulajdonuk volt egy kisebb erdő, meg pici tavacska. Akinek jut fa és hal, az egyhamar meg nem hal!

Azt mondta Károly:
- Nemes emberek vagyunk, bár nem hétszilvafások, mert egy szilvafánk sincsen. Ám csillagunk a Becsület, ezért le fogom lőni a ház előtti tölgyfán fészkelő szarkát, mert lopós madár. Ellopja a fénylő aranyakat..

Testvére, Gergely, másképpen vélekedett:
- Egyetlen árva aranyunk sincsen, de még fényes tárgyunk sem, hogy fényes jövőnk hiányáról ne is beszéljek. Hagyd békében az a fekete-fehér tollú csőröst! Szépen cserreg. No és mivel lövöd le? Puskánk van, de töltényünk már egy sem.

Károly testvére fejtegetéséből csak az utóbbit fogadta el, de makacs legény volt. Felmászott a fára, beletekintett a fészekbe.

Hát abban nem volt más, csak két gyűrű. Szemlátomást mindkettő aranyból, de nagy, szikrázó kő, csupán az egyiken. Gyémánt lehetett, mert üvegből nem építenek be ilyet aranygyűrűbe.

Azt mondta Gergely:
- Még ettől nem bizonyos, hogy a szarka lopta a gyűrűket. Hátha ajándékba kapta valakitől..

Károly közbevetette:
- Túl sok mesét olvasol, meg, időnként, írsz is! Varázslatos történetekben kaphat a szarka ajándékba gyűrűt, de a valóságban..

Gergely azonban csak mondta a magáét:
- A Grimm testvérek meséjében, a Hamupipőkében, végül a királyfi megtalálja az üvegcipellőbe beleillő leánylábat. Támadt egy ötletem! A gyűrűk tulajdonosát úgysem sikerül megtalálnunk, viszont akadhatunk két olyan leányra, akiknek ujjára ráillenek. Egyik te veszed el feleségül, a másikat én, utána boldogan élünk, amíg meg nem halunk.

Károly megvakarta a feje búbját:
- Van benne valami, tényleg, ha a vakvilágban jól kinyitjuk a szemünket.. Csak azután ne előbb haljunk meg boldogan, mint szeretnénk, vagy, ráadásul, boldogtalanul! No és a lányoknak ne mutogassuk az aranygyűrűket, csak lószőrrel vegyünk róluk ujjméretet! Ha egy leány rögtön aranygyűrűre veti a tekintetét, ki tudja mi lesz még abból!

Elindultak a vakvilágba. A tarisznya mellett a puskát is magukkal vitték: ha töltényük nincs is, fenyegetésre azért jó lehet. Két bunkót is szereztek, ha nincs bankójuk, legalább bunkójuk legyen. Olykor többet érhet, mint a bankó!

Találkoztak is leányokkal, de mind furcsán viselkedett. Az egyik azt mondta: nem hagyja ujjvastagságát leméretni, mert bolondokkal nem foglalkozik. A másik hagyta volna, de nem ingyen. A harmadik nem kért pénzt az ujjvizsgálatért, de arról meg kiderült: nem is leány, hanem asszony, de még, ráadásul, mérges, verekedős férje is van. A két bunkó azonban verekedős férjbe is bele tudta verni a békességet.

Mentek tovább, elérkeztek egy vendégfogadóig. Utóbbi épületben hárman tanyáztak: a fogadós, annak felesége, meg a leányuk. Tábla hirdette: VIDÁM ZSIVÁNYTANYA.

A fogadós felesége igen szép volt, de már nem leány, és nem is annyira fiatal, mint a rántani való csirke. Leányuk azonban nem szép volt, hanem fenségesen gyönyörű, továbbá fiatal is, kedves is.

Károly bevallotta: ők zsiványoknak, tréfás szóval, még elmennek valahogyan, de, ami a pénzüket illeti: nincs egy vasuk sem, a bicskájukon kívül.

A fogadós erre savanyú képet vágott volna, de nem mert, mivel leánya, Keresendi Klára, aki szemlátomást apjának-anyjának is parancsolt, barátságosan, bájosan így szólt:
- Semmi baj, pénz helyett majd segítenek nekem a fiatalurak! Van itt dolog elég, még holnapra is jut belőle, meg holnaputánra.

Ebből látszott: Klárának megtetszett Károly. Kaptak a legények sült húst, jó kenyeret, veres bort, hegyre néző szobát.

Dologból csak annyi volt, ami két legénynek éppen elég, ha utóbbiak nem túl lusták, de nem is túl szorgalmasak, mivel kevés vendég szállt meg ebben a fogadóban.

Klára még töltényeket is adott nekik. Károly lőtt egy szarvast. No, mindjárt nyájasabb lett az apa, Keresendi Ádám fizimiskája is. A húst a konyhára küldette, Károlytól pedig elkunyerálta a szarvas agancsát, falidísznek.

Keresendi Kláráról meglepő dolog derült ki: Gergelynek nem, de Károlynak megengedi ujjainak lószőrrel történő vizsgálatát, sőt, még csókot is ad érte. Károly úgy fellelkesedett, hogy nem csak Klára gyűrűsujját mérte meg, hanem a többit is, de még a leány lábujjait is. Kijelentette: ő szereti a tökéletes munkát! Klára kicsit pironkodott, de egyetértett vele.

Néhány hét múlva Károly így szólt Gergelyhez:
- Keressünk egy várost, benne ékszerészt! Klára ujjára jó lesz a gyűrű, csak egy kicsit ki kell tágítani. Mindezt azonban egyelőre ne verjük nagydobra, jobb, ha a titok még egy kicsit a tokban marad!

Lóra ültek, benyargaltak a városba, találtak egy ékszerészt, aki nagyítóval megvizsgálta mindkét gyűrűt, de azután azt kérdezte:
- Ismerik Galagonyás Kelemen méltóságos urat?

- Hírét sem hallottuk soha! - mondták a legények. Miért kérdezi az úr?

- Hát csak azért, mert a gyémántköves gyűrűt ismerem, nálam vette a méltóságos úr, leányának, Évának! Pici betűkkel bele is véstem a leány nevét..

- Hű, akkor megvan a gyűrű tulajdonosa! - kiáltott fel Gergely. Mi a gyűrűket egy szarkafészekben találtuk.. Máris viszem a leánynak! Mi a címe?

Az ékszerész megmondta merre van a Galagonyás-kastély.

Hát abban a kastélyban nagy örömöt okozott a megtalált gyűrű!

Azt mondta Galagonyás Kelemen:
- Ez az elveszett gyűrű a lányom szerencse gyűrűje. Mindmáig sokszor emlegette. Igaz-e, Ági?

A csinos leány fénylő szemekkel helyeselt.

A leány apja folytatta:
- Mondd, fiam, mit kívánsz jutalmul, amiért a gyűrűt megtaláltad, idehoztad?

- Nem én találtam meg, hanem testvérem, Károly, egy szarkafészekben. Nem vettük észre a belevésett nevet. Megismerkedtem Ági kisasszony gyűrűjével, és a kisasszonnyal is szívesen megismerkednék, - de jutalmat nem kérek! - jelentette ki Gergely.

Az apa leánya arcáról könnyen leolvasta, hogy az sem bánná, ha közelebbről megismerhetné a legényt. Így szólt hát:
- Holnap hétkor szívesen látunk vacsorára!

Egy vacsora, - az csak egy vacsora, de ha pár nap múlva ebédre is meghívják a legényt, az már sejtet valamit. Hát még, ha legény és leány együtt mennek kirándulni ide-oda, meg a városi színházba, megtekinteni Kacsamászi Vendel Libabőrös kalózok című vígjátékát..

Jól kinyitották a legények mindkét szemüket a vakvilágban. Így szerzett magának gyönyörű feleséget Kalapándy Károly, és valamivel később testvére, Gergely.

Boldogan éltek mind a négyen, amíg meg nem haltak, de egyébként arról nem is érkezett hír, hogy meghaltak volna. Mindkét családban két-két gyermek született, egy kisfiú, meg egy kislány.

A szarkákat a továbbiakban nem szidta sem Károly, sem Gergely. Ellenkezőleg: mindig mosollyal hallgatták a fekete-fehér madár mulatságos, kissé bolondos csörgését.

(2013)