Feltöltve: 2013-11-30 20:28:49
Megtekintve: 6032
Hazafiság, hazafiatlanság
Tulajdonképpen három szó jut legelőbb eszembe, amikor az egyik újság cikkét olvasom: hazafiság, hazafiatlanság, hazaárulás.
A hazafiság azt jelenti, hogy az illető kész hazája érdekében tenni, és, ha lehetősége van rá, tesz is. A hazafinak, persze, nem aszkétaként kell viselkednie, saját érdekeit figyelmen kívül hagyva, túlzott önfeláldozással. Figyelnie kell saját érdekeire is, - de erkölcsileg helyesen, méltányosan, nem helyezve azokat a haza érdekei fölé. Amikor Amerikában Kennedy 1961-ben, elnöki beiktatásakor kijelentette: „Ne azt kérdezd, a haza mit tehet érted, hanem hogy te mit tehetsz a hazáért”, valójában egy hangzatos, megtévesztő dolgot mondott. Mindkét kérdést fel kell ugyanis tenni, ha szükséges, mert a hazának is vannak kötelességei a népre vonatkozóan, és a népnek is hazáját illetően. Mindkettőnek! Kötelességei és jogai. Sőt, a két oldal szorosan összefügg.
Lehet, hogy sok olvasóm nem ért velem egyet, de, ha senki sem fogadja el, akkor is leírom: jelenleg Magyarországon nagyon kevés a hazafi. Valamit ugyanis majdnem mindenki tehetne Magyarországért, ha akar, még azok is, akiknek lehetősége nagyon beszűkült, - utóbbiak közé tartozik, sajnos, a tollforgatók többsége is, akiket az egyre erősödő, sokszor rejtett cenzúra akadályoz abban, hogy véleményüket megírják, közöljék.
Rendkívül fontos: a hazafiság korántsem jelenti azt, hogy a haza feltétlenül egyenlő lenne az ország mindenkori vezetésével, - bár a vezetés (és a mindenkori kormány) ezt igyekszik belesulykolni az agyakba. Az, aki ismeri akár a klasszikus irodalmat, vagy, ha nem ismeri is, de tárgyilagosan gondolkodik el a történelmi eseményeken, könnyen rájöhet erre. Vannak esetek, nem is ritkán, amikor Magyarországhoz, hazájukhoz éppen azok a hűek, akik nemzetközi fórumra viszik azokat a kérdéseket, visszásságokat, amelyek az országon belül nem látszanak megoldhatónak. Ez nem árulás, hanem éppen ellenkezőleg: a haza, a közösség többsége érdekeinek védelme, hazafias tett.
A hazafiatlanság azonban nem azonos a hazaárulással. A hazája érdekében semmit sem tevők (például akár gyávaságból, vagy egzisztenciális érdekükből), de hazájuknak jelentős kárt nem okozók, még nem hazaárulók. Utóbbi súlyos, erős kifejezés, az egyéni (illetve csoportérdek) miatt a hazának, az országnak okozott jelentős kárt is feltételezi, méghozzá tudatos tettként. Ezt azért kell megjegyezni, mert például a huszadik század történelmi eseményeinél nem egyszer a tett objektíve hazaárulás volt, de elkövetője szubjektíve azt hitte: éppen hazája érdekében cselekszik.
Az események kuszaságába, szövődményeibe, amelyek legtöbbnyire a kulisszák mögött, rejtve vannak, történnek, az állampolgárok döntő többsége gyakran nem tud betekinteni, hiszen éppen azokat az információkat nem kaphatja meg sehonnan, amelyek alapján világosabban láthatná a valóságot. A kirobbanó botrányoknál az igen erős társadalmi csoportok, rétegek, kiterjedt hatalmukkal igyekeznek elfedni a számukra kedvezőtlen, vagy az egyenesen őket vádló igazságot, sőt, gyakorta más csoportokra, rétegekre fogni az őket ért vádakat. Az 1989-es rendszerváltás után, úgy tűnik, sok ilyen ügy volt a privatizációnál, majd a nevezetes olajügy-botránynál, és, - a tőkés társadalom lényegével összefüggésben, - ezek a botrányok sok tekintetben a mai napig feltáratlanok maradtak. Holló a hollónak szemét ki nem vájja, - tartja a közmondás, persze, olykor, kivételesen, kivájja, ha igen nagy érdeke fűződik hozzá.
Nem említem most az utóbbi évek több igen nagy botrányát, amelyre Magyarország hazafiainak, a hazai lakosságnak erkölcsileg megfelelő, elítélő válaszát, sajnos, nem igen lehetett látni. A némaság - mint Babits is kiemelte egyik versében - bizonyos elítélendő eseményeknél cinkosság számba megy, legalábbis erkölcsileg.
A mostani legnagyobb botrányok egyike kétségkívül az, amelyet a Nemzeti Adóhivatal (NAV) egyik munkatársa robbantott ki néhány hete. Messze ágazó megengedhetetlen összeköttetéseket, rendkívül súlyos adóhivatali visszaéléseket sejtet közleménye. A hírek olvasói, a televíziós műsorok nézői, persze, nem ismerhetik az ügy részleteit. Talán nem is fogják megismerni sohasem, mert - esetleg a kulisszák mögötti megegyezéssel - ugyanoda jut ez az ügy is, ahová az olajügy. Az is Magyarország egyik szégyenévé lett (persze, ilyen szégyenekben a világ is bővelkedik). Rossz jel, hogy azok a politikai erők, csoportosulások, amelyek feltehetőleg érintettek az ügyben, a jelek szerint nem nagyon akarnak foglalkozni vele, vagy legalábbis. úgy látszik, el akarják tolni a vizsgálódás idejét számukra kedvezőbb időpontra.
A NAV munkatársa, - ha állítása igaz, vagy akár részben igaz, - hazafiként viselkedett, mert minden becsületes embernek, hazafinak, erkölcsi kötelessége a gyanított visszásságokra, bűnökre felhívni a figyelmet, jelezni azokat (sőt, ez az említett esetben jogi kötelesség is volt).
Nos, elteszem az újságot, előveszem Pervencev könyvét (A. Pervencev: Kubány, Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1954, fordította Gergely Viola). Már olvastam egyszer, talán negyven vagy ötven évvel ezelőtt, de csak igen nagy vonalakban emlékszem a tartalmára. Kissé vastag könyv, keletkezésének korszakából ítélve némileg sablonosnak kellene lennie, de nem túlságosan érzem annak. Sok ismeretet ad a kozákság életéről Oroszország polgárháborús időszakában. Tulajdonképpen olvasmányos könyv, de újraolvasásánál még csak a 73. oldalnál tartok a 662-ből, - sok gondom miatt fáradt vagyok ehhez.
Átváltok valami időszerűbbre. Nem csak időszerűbbre, de nagyon jelentősre. Ez a mostani pápa (Ferenc pápa) apostoli buzdítása, amelyik Az evangélium öröme (Evangelii Gaudium) címmel jelent meg.
Keresem teljes szövegét magyarul az interneten, de nem találom, csak a Magyar Kurir katolikus hírportál által közölt rövid ismertetést (http://www.magyarkurir.hu/hirek/az-evangelii-gaudium-fobb-temakorei).
Megtalálom viszont a teljes szöveget is - angolul (http://www.vatican.va/holy_father/francesco/apost_exhortations/documents/papa-francesco_esortazione-ap_20131124_evangelii-gaudium_en.html).
Remélhetőleg magyar fordítása is ott van valahol az interneten, ha nincs, akkor az illetékeseknek erről sürgősen gondoskodniuk kellene. Ha nem lesz fent, akkor majd az angol szöveget olvasom el.
Másoknak is ajánlom a pápa írásának tanulmányozását, a következő internetes naplóbejegyzésemben majd visszatérek a benne foglalt kérdéskörre. Fontos írás ez a világnak, - és egy sor országnak, így Magyarországnak, kiemelten az!
(2013)
(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)
A hazafiság azt jelenti, hogy az illető kész hazája érdekében tenni, és, ha lehetősége van rá, tesz is. A hazafinak, persze, nem aszkétaként kell viselkednie, saját érdekeit figyelmen kívül hagyva, túlzott önfeláldozással. Figyelnie kell saját érdekeire is, - de erkölcsileg helyesen, méltányosan, nem helyezve azokat a haza érdekei fölé. Amikor Amerikában Kennedy 1961-ben, elnöki beiktatásakor kijelentette: „Ne azt kérdezd, a haza mit tehet érted, hanem hogy te mit tehetsz a hazáért”, valójában egy hangzatos, megtévesztő dolgot mondott. Mindkét kérdést fel kell ugyanis tenni, ha szükséges, mert a hazának is vannak kötelességei a népre vonatkozóan, és a népnek is hazáját illetően. Mindkettőnek! Kötelességei és jogai. Sőt, a két oldal szorosan összefügg.
Lehet, hogy sok olvasóm nem ért velem egyet, de, ha senki sem fogadja el, akkor is leírom: jelenleg Magyarországon nagyon kevés a hazafi. Valamit ugyanis majdnem mindenki tehetne Magyarországért, ha akar, még azok is, akiknek lehetősége nagyon beszűkült, - utóbbiak közé tartozik, sajnos, a tollforgatók többsége is, akiket az egyre erősödő, sokszor rejtett cenzúra akadályoz abban, hogy véleményüket megírják, közöljék.
Rendkívül fontos: a hazafiság korántsem jelenti azt, hogy a haza feltétlenül egyenlő lenne az ország mindenkori vezetésével, - bár a vezetés (és a mindenkori kormány) ezt igyekszik belesulykolni az agyakba. Az, aki ismeri akár a klasszikus irodalmat, vagy, ha nem ismeri is, de tárgyilagosan gondolkodik el a történelmi eseményeken, könnyen rájöhet erre. Vannak esetek, nem is ritkán, amikor Magyarországhoz, hazájukhoz éppen azok a hűek, akik nemzetközi fórumra viszik azokat a kérdéseket, visszásságokat, amelyek az országon belül nem látszanak megoldhatónak. Ez nem árulás, hanem éppen ellenkezőleg: a haza, a közösség többsége érdekeinek védelme, hazafias tett.
A hazafiatlanság azonban nem azonos a hazaárulással. A hazája érdekében semmit sem tevők (például akár gyávaságból, vagy egzisztenciális érdekükből), de hazájuknak jelentős kárt nem okozók, még nem hazaárulók. Utóbbi súlyos, erős kifejezés, az egyéni (illetve csoportérdek) miatt a hazának, az országnak okozott jelentős kárt is feltételezi, méghozzá tudatos tettként. Ezt azért kell megjegyezni, mert például a huszadik század történelmi eseményeinél nem egyszer a tett objektíve hazaárulás volt, de elkövetője szubjektíve azt hitte: éppen hazája érdekében cselekszik.
Az események kuszaságába, szövődményeibe, amelyek legtöbbnyire a kulisszák mögött, rejtve vannak, történnek, az állampolgárok döntő többsége gyakran nem tud betekinteni, hiszen éppen azokat az információkat nem kaphatja meg sehonnan, amelyek alapján világosabban láthatná a valóságot. A kirobbanó botrányoknál az igen erős társadalmi csoportok, rétegek, kiterjedt hatalmukkal igyekeznek elfedni a számukra kedvezőtlen, vagy az egyenesen őket vádló igazságot, sőt, gyakorta más csoportokra, rétegekre fogni az őket ért vádakat. Az 1989-es rendszerváltás után, úgy tűnik, sok ilyen ügy volt a privatizációnál, majd a nevezetes olajügy-botránynál, és, - a tőkés társadalom lényegével összefüggésben, - ezek a botrányok sok tekintetben a mai napig feltáratlanok maradtak. Holló a hollónak szemét ki nem vájja, - tartja a közmondás, persze, olykor, kivételesen, kivájja, ha igen nagy érdeke fűződik hozzá.
Nem említem most az utóbbi évek több igen nagy botrányát, amelyre Magyarország hazafiainak, a hazai lakosságnak erkölcsileg megfelelő, elítélő válaszát, sajnos, nem igen lehetett látni. A némaság - mint Babits is kiemelte egyik versében - bizonyos elítélendő eseményeknél cinkosság számba megy, legalábbis erkölcsileg.
A mostani legnagyobb botrányok egyike kétségkívül az, amelyet a Nemzeti Adóhivatal (NAV) egyik munkatársa robbantott ki néhány hete. Messze ágazó megengedhetetlen összeköttetéseket, rendkívül súlyos adóhivatali visszaéléseket sejtet közleménye. A hírek olvasói, a televíziós műsorok nézői, persze, nem ismerhetik az ügy részleteit. Talán nem is fogják megismerni sohasem, mert - esetleg a kulisszák mögötti megegyezéssel - ugyanoda jut ez az ügy is, ahová az olajügy. Az is Magyarország egyik szégyenévé lett (persze, ilyen szégyenekben a világ is bővelkedik). Rossz jel, hogy azok a politikai erők, csoportosulások, amelyek feltehetőleg érintettek az ügyben, a jelek szerint nem nagyon akarnak foglalkozni vele, vagy legalábbis. úgy látszik, el akarják tolni a vizsgálódás idejét számukra kedvezőbb időpontra.
A NAV munkatársa, - ha állítása igaz, vagy akár részben igaz, - hazafiként viselkedett, mert minden becsületes embernek, hazafinak, erkölcsi kötelessége a gyanított visszásságokra, bűnökre felhívni a figyelmet, jelezni azokat (sőt, ez az említett esetben jogi kötelesség is volt).
Nos, elteszem az újságot, előveszem Pervencev könyvét (A. Pervencev: Kubány, Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1954, fordította Gergely Viola). Már olvastam egyszer, talán negyven vagy ötven évvel ezelőtt, de csak igen nagy vonalakban emlékszem a tartalmára. Kissé vastag könyv, keletkezésének korszakából ítélve némileg sablonosnak kellene lennie, de nem túlságosan érzem annak. Sok ismeretet ad a kozákság életéről Oroszország polgárháborús időszakában. Tulajdonképpen olvasmányos könyv, de újraolvasásánál még csak a 73. oldalnál tartok a 662-ből, - sok gondom miatt fáradt vagyok ehhez.
Átváltok valami időszerűbbre. Nem csak időszerűbbre, de nagyon jelentősre. Ez a mostani pápa (Ferenc pápa) apostoli buzdítása, amelyik Az evangélium öröme (Evangelii Gaudium) címmel jelent meg.
Keresem teljes szövegét magyarul az interneten, de nem találom, csak a Magyar Kurir katolikus hírportál által közölt rövid ismertetést (http://www.magyarkurir.hu/hirek/az-evangelii-gaudium-fobb-temakorei).
Megtalálom viszont a teljes szöveget is - angolul (http://www.vatican.va/holy_father/francesco/apost_exhortations/documents/papa-francesco_esortazione-ap_20131124_evangelii-gaudium_en.html).
Remélhetőleg magyar fordítása is ott van valahol az interneten, ha nincs, akkor az illetékeseknek erről sürgősen gondoskodniuk kellene. Ha nem lesz fent, akkor majd az angol szöveget olvasom el.
Másoknak is ajánlom a pápa írásának tanulmányozását, a következő internetes naplóbejegyzésemben majd visszatérek a benne foglalt kérdéskörre. Fontos írás ez a világnak, - és egy sor országnak, így Magyarországnak, kiemelten az!
(2013)
(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!