Volt egy erdő, abban vén bükkfa, a fában odú, az odún ajtó.

Miért volt az odún ajtó?

Mert lakás volt belül, az odúban, három szobás. Benne éldegélt három parányi törpécske: Dani, Feri, Laci.

Ők kezdtek el új lakást keresni. Miért?

Vihar kerekedett, kidöntötte a fát. Lakásuknak csak egy baja lett ugyan, de az sok bajocskát szült. Földre került az, ami a magasban volt: a törpelak. Arra járt a róka: megszagolta az ablakot. Bükkmakkot rágcsált kívül az egérke, de belül a törpék felébredtek rá.

Azt mondta Dani:
- Most még tavasz van, de mi lesz télen? Ajtónkra, ablakunkra hull a hó!

Feri is bosszúsan nézett a kidőlt bükkfára:
- Tavasszal és nyáron is esik olykor az eső, ősszel még inkább. Víz jut be a lakásunkba, ha nyitva felejtjük az ablakot!

Laci volt hármuk közül az egyetlen, aki kedvező dolgot is talált a vihar okozta kárban:
- Igen, igen, de azelőtt kötéllétrán kellett lemásznunk, felmásznunk, most meg csak be kell lépnünk az ajtón..

Nem volt azonban kétséges a kétségtelen: új lakást kell keresniük.

Dani így szólt a fecskéhez:

Kedves, frakkos, szép madár!
Nekünk lakást találnál?
Nálad annyi légi út!
Űzd el arcunkról a bút!

Feri a gyíkot kérlelte:

Te aztán de fürge vagy,
s fejecskédben csodás agy!
Találj nekünk szép lakot,
s dicséretünk megkapod!

Most viszont Laci volt az, aki nem bízott a fecskében, meg a gyíkban, hogy azok segítenek az új lakás felkutatásában:

Fecske légben bogarat
kerget, s minket cserben hagy!
A gyík legyek után kap.
Nem érdekli törpelak!

Hát, igaz, ami igaz: végül a törpéknek kellett új lakás után nézni. Csináld magad, az biztosabb, - még akkor is, ha nézegetés!

Találtak megfelelőt?

Eleinte nem, de végül igen. A patak mellett volt három nagy tölgyfa, egymás mellett, mindegyik odúval.

Dani ujjongott, fél lábon ugrált:
- Remek, szívem örömtől remeg! Mindegyikünknek külön lakása lesz, átlátogatunk egymáshoz. Itt a patak, fogunk halat. A közelben málnabokor, málnát szed majd, ki nem botor!

Feri egyetértett vele. Málna nem volt még, de nyáron majd lesz.

Laci azonban kissé aggodalmaskodott:
- Erre szokott járni, itt szokott megpihenni a meseíró vadász, Nyúllábú Kelemen, az a fácántollasan kalapos. Erre jár, leül a mohás kőre, és ír, ír, ír..

Dani azonban ezt nem gondolta akkora bajnak, mint Laci:
- Na és? Ha ír, nem lát, nem hall.. Máig sem tudja, hogy mi csentük el vadásztarisznyájából az uzsonnáját, háromszor is. Jámbor ember, a puskájával csak egyszer lőtt, akkor is a levegőbe, hogy jelezze: eltévedt az erdőben..

Emlegesd az ördögöt, és megjelenik. Legalábbis így tartja a mondás. Nyúllábú Kelemen nem volt ördög, de megjelent. Észrevette a törpéket, kerekre tágult a szeme csodálkozásában. No, még ilyet! Meg is csípte magát: nem álmodik?

Megijedt a három törpe. Jaj, megfogja őket Kelemen! Rabul ejti! Könyörögtek neki: ne tegye!

Kelemen kissé magához tért, mosolygott:
- Nem bolondultam meg! Miért bántanálak bennetek? Bérbe adott szőlőbirtokomból élek, de az életem a meséké. Ezt az erdőrészt, a kis heggyel együtt, megvettem, ide szoktam kijárni, írogatni. Van egy ajánlatom. Ha eljövök ide, ti meséltek arról, hogy mit láttatok, miről hallottatok az erdőben. Én cserébe adok nektek ezt-azt, ami nem terem nálatok: sajtot, kolbászt, szalonnát. Az, hogy vagytok, és ráadásul ilyen csöppnyi törpék, maradjon titok! Áll az alku? Ha igen, csapjatok a tenyerembe!

Belecsapott a három törpécske, utána pedig mindhárman táncra perdültek örömükben, azaz négyen, mert Kelemen is velük táncolt.

Szentül megfogadták: az egyezséget titokban tartják. Teljes titokban!

Ám lehet teljes titokban tartani valamit, amit három szajkó is látott, halott? Aligha.

Nem is maradt titokban a hír, gyorsan ide szállt, oda röppent, de, szerencsére, csak az erdőn belül.

Mindhárom törpe berendezte odúlakását, ügyesen.

Más fontos dolog nem történt?

A baj nem jár egyedül, amint a mondás tartja, - de olykor az öröm sem. Megjelent három gyönyörű törpelány: Éva, Klári, Lili.

A három törpelegénynek nagyon megtetszettek a lányok, de a lányoknak is a legények. Mi lett ennek a vége?

Előbb három lakodalom, később itt is, ott is törpegyerekek születtek. A meseírót, Nyúllábú Kelement, a törpefeleségek, törpegyerekek bármikor az ujjuk köré tudták csavarni, annyira megszerette őket. Bármit kértek tőle, mindjárt igyekezett teljesíteni.

Az igazsághoz azonban hozzátartozik: Kelemen a törpéktől kapott történeteket remekül feldolgozta. Hamarosan úgy hívták őt: a Mesekirály. Egy szépséges és dúsgazdag kisasszony előbb a meséibe szeretett bele, de, miután a szerzőt is megismerte, Kelemenbe is.

Kelemen szíve is a leányhoz húzott, meseíró legényként bátor volt, ám udvarlóként kevésbé. Nem merte megkérni a leány, Harangvirágos Melinda kezét.

A leány azonban látta, amit látott, tudta, amit tudott. Küldött egy saját kezűleg írt versikét Kelemennek:

Bár csendes a harangvirág,
vedd már, legény, észre:
számot tarthatsz bízón, bátran
egy leány kezére.

Ki e leány? Nos, találd ki!
Tőled csókot kaphat
holnap, ha ott lesz hajában
fényes, piros szalag.

Éles eszű legény volt Kelemen, és amikor Melinda másnap megjelent nála, piros masnival a hajában, egyből megcsókolta, kettőből megkérte a kezét, - és mindjárt meg is kapta. Egykettőre túl voltak a lakodalmon, mézesheteken, - de a következő hónapok, évek, évtizedek is édesek maradtak mindkettőjüknek.

A lakodalom után kiderült: Melindában is meseírói tehetség szunnyad, csak fel kell ébreszteni. Kelemen felébresztette. Miért legyen féltékeny a férj szerető feleségének írói sikereire, ha egyébként nincs oka a féltékenységre?

Nocsak, nocsak, ilyen messzire vezethet, ha három törpécske nekiáll új lakást keresni!

(2013)