Kapunyitó Ádám délceg, jóképű legény volt. Váratlanul két hold földecskét örökölt unokabátyjától. Egyiken almafák voltak, másikon körtefák.

Azt mondta neki barátja, Szépköntösű Kálmán:
- Te bejársz a városba, ott az újságot szerkeszted, és meséket írsz, hát abból eddig eltengődtél valahogyan. Most kicsit több lesz a tejbe aprítani valód. A kertészethez nem értesz, de itt vagyok én! Segítek neked, megtanítalak erre-arra, a termést eladjuk, árát megfelezzük. Jó lesz-e így?

- Ha jó lesz, akkor rossz nem - egyezett bele Ádám. Ám vennem kell egy szamarat, marat a Félfülű, szegény, feldobta a talpát. Mit tanácsolnál, hogy minél olcsóbban vehessek?

- Menj el a vásárba, nézd át a szamarakat, amelyik megtetszik, arra alkudozz! - mondta Kálmán. Ócsárold az eladásra kínált szamarat, ahogy csak tudod, akkor olcsóbban odaadják.

Így tett Ádám. Talált egy igen bájos pofikájú állatot. Rákezdte, kicsit mesébe illő módon:
- Hé, atyafi! Szamarat vennék, de ez, amit maga kínál, a vásár szégyene. Túl szürke a színe, a szőre nem selymes, lábai nem elég egyenesek, füle kétfelé áll, a szeme pedig nem csacsihoz illő lelkesedéssel csillog! No és miként lóg lefelé a farka! Megadnám érte a fele árat, amit kér, ha nagyon szépen megkér rá! Ha kend nagyon könyörög, megszerzem az örömöt!

A szamár gazdája eleinte csak mérgesen válaszolgatott Ádámnak, de amikor a legény egyre több mesebeli hibát talált a csacsiban, nem állta meg, dühbe jött, és nagy pofont adott csacsija leértékelőjének.

Ádám nem adta vissza a pofont, csak elterült a földön. Jött a rendőr. Utóbbi ismerte Ádámot, mint az újság szerkesztőjét, de a szamár gazdáját is, aki hirtelen haragú, heves vérű, indulatos ember hírében állt. Hiába volt most félig-meddig ártatlan, régi rossz híre nem használt neki. Többen állították, mint ahogyan történt is: ő ütött, nem Ádám. A rendőr a bíró elé vitte, aki pénzbüntetésre ítélte.

A bírság, az bírság, - de ép testtel megúszta?

Hát azzal sem, mert otthon felesége, igen kardos menyecske, amikor megtudta, hogy férje a szamarat nem adta el, de még meg is bírságolták, úgy eldöngette őt sodrófával, hogy ahhoz képest a pofon, amit ettől az embertől Ádám kapott, csak cirógatás volt.

Elmesélte a legény a barátjának, hogy miként járt a vásárban. Azt mondta neki Kálmán:
- Tanulj a dologból! Legközelebb dicsérd is a szamarat, meg egyúttal mutass rá hibáira is. Meglátod: sikerrel jársz!

A következő héten Ádám ismét elment a vásárba. Talált neki tetsző szamarat, és most már arra is vigyázott: ne nézzen ki az állat gazdájától nagy pofon. Nem is nézett ki, mert öreg volt a csacsi gazdája, remegő hangon kínálgatta a négylábút.

Ádám rákezdte:
- Ó, ez a bájos csacsi a legszebbek közé tartozik a piacon, azaz tartozna, ha nem lenne kancsal. A szőre selymes, de, sajnos, hullik. A szeméből látszik, hogy értelmes, de az is: makacs. A farkán légy mászik, - mi vonzotta oda? Maga, bácsi, jól ellesz a szamár nélkül, de vegyen egy botot támasznak, mert, úgy látom, nem csak a hangja remeg, hanem a lába is! Fél pénz sok érte, de én nem sajnálom.

Így folyt Ádám szava, nem egészen úgy, mint a folyó, mert nem csak előre, hanem visszafelé is.

Sikeres volt a vásár, amint barátja jósolta?

Nem, mert az öregember úgy megzavarodott, hogy maga sem tudta: eladja-e a csacsit, - vagy mégsem? Végül hazavitte.

Felesége megdicsérte:
- Jól tetted, hogy nem adtad el! Végre megjött az eszed! Nem szabad elkótyavetyélni ilyen szófogadó, hűséges állatot! Gyere, sütök neked palacsintát!

Ádám ismét elmesélte barátjának, hogy miként járt a vásárban. Azt mondta neki Kálmán:
- A valóság nem mese, tudja az, akinek van hozzá esze! Neked is meg kell tanulnod. A meséidért az újságodnál fizetnek egy keveset, de az életben a mesékre csak ráfizethetsz. Két próba nem próba, még három próba sem feltétlenül róka, de azért próbálkozz, menj el szamarat venni a vásárban harmadszorra is! Légy kissé életrevalóbb!

Ment Ádám, eladó csacsit kereső útjára, harmadszorra is. Talált neki tetsző szamarat?

Talált, tetszett is neki, de az, aki árulta, ezerszer jobban. Gyönyörű leány volt, csinos ruhában.

Azt kérdezte Ádám:
- Miért akarja eladni ezt a szép csacsit, kisasszony? Nevem Kapunyitó Ádám, és kész vagyok, hogy kinyissam a szívemhez vezető kaput Ön előtt, de már kinyílt az, magától, amikor a kisasszonyt megpillantotta.

A leány elmosolyodott:
- Én meg Piciszív Piroska vagyok, tanítónő, itt a városban. A szívem viszont nem pici, csak nem nyílik ki olyan könnyen, mint ahogy egyesek elképzelik. Ezt a csacsit most örököltem, kedves füleske, de nem érezné jól magát harmadik emeleti lakásomban, iázása a szomszédokat is zavarná, no meg én magam sem négylábú szamár társaságára vágyom..

Ádámnak eszébe jutott a közmondás: addig üsd a vasat, amíg meleg. Annyira megtetszett neki a leány, hogy a szamár már nem is nagyon érdekelte:
- Ajánlom egy kétlábú szamár társaságát, - vagyis a magamét! Megveszem a csacsit, a kisasszony pedig vegyen meg engem, mint szamár legényt! Szamár vagyok, de hűséges, és nem makacskodom. Áll az alku?

A leány nevetett:
- Én óvatosabbat ajánlok: Ön próbálja ki a szamarat, mint szamarat, én kipróbálom Önt, mint szamarat. Ezt követően döntünk, hogy ki melyik szamárra tart igényt. Nem sokallja az árat a szamaramért?

- Nem sokallom, megveszem! - mondta Ádám. Ám én, mint szamár, még olcsóbb vagyok, mert nem is kérek pénzt önmagamért, sőt, meghívom a kisasszonyt: vacsorázzon velem!

- Áll az alku! - egyezett bele Piroska.

No, a továbbiakban már a vásári forgatagra sem volt szükség. Alig telt el három hónap, így szólt Ádámhoz Piroska:
- Mikor veszel elég bátorságot ahhoz, hogy megkéred a kezem, te kis csacsi?

- Most! - vágta rá Ádám, és úgy is tett. Sikerrel.

Mi lett a négylábú csacsival?

Annak megtetszett Kálmán, így gazdát cserélt. Szépköntösű Kálmán pedig Piroska és Ádám lakodalmán megismerkedett Piroska húgával, aki a várostól nem messze levő faluban élt, így később újabb lakodalomra került sor.

Mindkét házasság nagyon jól sikerült. Ádám is, Kálmán is akkor lett volna igazán szamár, ha nem hallgat a szívére. Egyébként: olykor a szamár a bölcs, és a bölcs a szamár.

Persze, az is igaz, hogy nem illik szamárra a bársony nyereg, még ha kétlábú is. A kétlábú szamarak mégis de sokszor ráteszik!

(2013)