Ment egy legény az úton. Gyönyörű leány jött vele szembe.

Így szólt a leány:
- Szervusz, Pista! Mi járatban vagy errefelé, legény?

Meglepődött a legény, de nem mutatta. Így válaszolt:
- Ami van, az van, de nem úgy van ám, az a van! Tudom, hogy mire gondol, Kisasszony! Egy csókért megmondom, - de csak akkor kell megadnia a csókot, ha szívből adja.

A leány felkiáltott:
- Mire gondolhatnék? Te vagy Kapa Pista. Két évvel ezelőtt táncoltam veled a kanyargóspusztai bálban. Letagadod?

A legény elmosolyodott:
Nem letagadom, hanem tagadom. A kisasszony az ikertestvéremre gondol, de én Karcsi vagyok, nem a Pista. Karcsi már nem legény, én még az vagyok. A kisasszony Pistával táncolt a kanyargóspusztai bálban, én ott sem voltam.

A leány nevetett:
- Akkor nyertél. Én Tölgyerdőssy Klári vagyok. A csókot nem adhatom meg, mert szívből még nem jöhet, később pedig nem tudom, hogy mint lesz a lesz. Ám kérdésem azon része továbbra is érvényes: mi járatban vagy errefelé?

- Munkát keresek! - mondta a legény.

Megtetszett a leánynak Karcsi, nagyon is. Így szólt:
- Apám furfangosan fura ember, de jószívű. Lehet, hogy ad neked munkát. Gyere velem!

A leány apja, Tölgyerdőssy Márton, azt mondta:
- Lovászra, tehenészre, birkapásztorra nincs szükségem, de valakire, aki leírja azokat a történeteket, amelyeket elmondok, igen. Tudsz írni?

Karcsi megvakarta a fejét:
- Írni tudok, Uram. Valamivel talán szebben is, mint a macskakaparás, de a helyesíráshoz nem értek.

Mártonnak tetszett, hogy a legény bevallotta hibáját. Bőrbe kötött könyvet nyújtott át neki:
- Ebben húszezer helyesen leírt szó van. Három napot adok neked. Ha ennyi idő alatt valamennyi szó helyesírását megtanulod, akkor felveszlek, de még jutalmat is kapsz. Rendben?

Magában úgy gondolta: a legény ezt nem tudja majd teljesíteni.

- A jutalmat, Uram, nem Öntől kérem, hanem a leányától. Egy csókot, de csak akkor, ha szívből adja! - hangzott a válasz.

A legény három napig hajnaltól estig tanulmányozta a mezőn a kapott könyvet. A harmadik este leesett Tölgyerdőssy Márton úr álla a meglepetéstől. A legény mind a húszezer szónak tudta helyes leírását. Hű, hát az a koponya nem akármily ész hona!

A csókot nem kapta meg Károly, de az állást igen. Már másnap leírt egy történetet, amit gazdája mondott a rókáról, a medvéről, meg a favágóról. Meg is kérdezte tőle: tetszik-e neki? Mint vélekedik róla?

- Hát, uram, igen érdekes történet, de az eleje szerintem kissé hosszú, a közepe rendben, a vége viszont túlontúl kurta.. - mondta a legény.

Gazdájának tetszett ez az őszinteség. Nem kedvelte a hízelgőket. Másnapra kijavította az elbeszélést. Ezt követően minden írását megbeszélte a legénnyel.

Esténként a legény sokszor olvasgatott gazdája könyvtárában. Megengedték neki.

A leány, Klárika, időnként kölcsönkérte apjától a legényt, vigye utána az elemózsiás kosarat. A legény nagy örömmel ment a leánnyal együtt erdőre, mezőre, bárhová.

Egyszer a növényekről mesélt a leánynak sok érdekes történetet, máskor az állatokról. Klárika élvezettel hallgatta.

Egy alkalommal patakpartra érkeztek. Azt mondta Károly:
- Fogadok, Klárika, egy csókba, hogy egyetlen ugrással a patak túlpartján terem. Persze, ha nem szívből adná a csókot, akkor nem tartok rá igényt.

- Meg sem próbálom, mert, amit mondasz, Károly, az számomra lehetetlen! Túl széles a patak. Minek nézel engem, ugróbajnoknak? - csodálkozott a leány.

Károly a nyakába vette a leányt, és úgy átugrott vele a patakon, mint a pinty!

Tetszett a leánynak ez az ötletes megoldás, de azért csókot nem kapott érte a legény. Mosolyt, és elismerő pillantást viszont igen, és az is valami.

Múltak a napok, hetek, hónapok. Károly sokat kóborolt a leánnyal a környéken. Egyszer, a mező közepén, látták: nagyon sötét felhők jöttek elő valahonnan az égen.

Azt mondta a leány:
- Zápor jön, csurom vizesek leszünk mindketten! Futnunk nem érdemes, mert nincs a közelben oltalom az égi áldás, akarom mondani bosszantás ellen.

- Te nem fogsz megázni, Klárika! Fogadsz velem egy csókba? Nem kell megadnod, ha nem szívből adnád! - jegyezte meg, kissé szomorúan, Károly.

- Ha dől fentről a víz, mintha dézsából öntenék, miért ne áznék meg? - nézett nagyot a leány. Te nem vagy varázsló, hogy a fejem fölé derült eget
küldjél..

Ebben a pillanatban már hullni is kezdtek az esőcseppek, de még picikék, és ritkásan. A legény összehajtogatott, vékony, átlátszó esőköpenyt vett elő a hátizsákjából. Odaadta a leánynak.

Meglepődött Klárika. Az esőköpenyen még csukja is volt. Azt mondta Károlynak:
- Bő ez az esőköpeny, te is elférsz alatta, ha átölelsz. Bújj alája, ölelj át, - de csak akkor, ha szívből ölelsz!

Megörült a legény, csudamód. Így tett. A szíve erősen, hangosan dobogott. Klárikáé is, és az sem halkabban.

Zuhogott a víz, őket azonban csak egy-két felugró csepp érte el.

Hamarosan elállt az eső. Az égen szivárvány ragyogott. Nyuszi futott el mellettük, a madarak meg újra birtokukba vették az égboltot.

Később erdőhöz érkeztek. Megálltak egy hatalmas tölgyfa alatt. A törzsében odút pillantottak meg.

- Lehet, hogy manó lakik az odúban, vagy pedig kincset rejtett el benne valaki.. - mondta tréfásan a legény. Belenyúlok!

- Ne nyúlj bele! - nevetett Klárika. Még a kezedre csap a manó, mint betolakodónak, - vagy pedig benne Harap Lali, a Nagyfogú Vad Valaki fogad a fogával, és azt tenyered, ujjaid bánják!

A legény mégis beledugta a kezét az üregbe, könyökig. Kotorászott.

Mit húzott ki?

Madártollakat, levéltörmeléket, valamint - ó, ki hitte volna? - barna, elnyűtt bőrzacskót.

Mi volt a zacskóban?

Gyönyörű gyűrű, fenségesen szép drágakővel.

- Milyen szerencsés vagy, Karcsi! - kiáltotta a leány. Ez a gyűrű kisebb vagyont érhet!

- Ha három szépséges tündér lenne most velünk a fa alatt: barna-, fekete-, meg vörös hajú, mit gondolsz, Klárika, kinek adnám ezt a gyűrűt? - kérdezte a legény.

- Nem tudom.. - nevetett a leány. Talán a vörös hajúnak, mert ti, férfiak, tündérlányokban is a különöset szeretitek!

- Tévedsz! - mosolygott a legény. Én a negyedik tündérleánynak adnám, az aranyhajú szőkének, vagyis neked. Adnám? Adom! Legyen tiéd a gyűrű, Klárika!

Klárika arca elkomorodott:
- Nem fogadhatom el ingyen ezt az értékes ajándékot. Felajánlok érte egy szívemből jövő csókot.

Igen, de az első csókot mindjárt több is követte, és nem volt kétséges: mindegyik szívből jött, a leánynál is, a legénynél is. Számolatlan csók már jelent valamit, nem nehéz kitalálni, hogy mit!

Hazamentek. A leány apja végighallgatta Karcsi és Klárika szívügyének alakulását, azután így szólt:
- Legyen tisztességes cserebere, Karcsi! Enyém a történet, mindjárt ráadok egy díszes köntöst, utána leírhatod. Te viszont megkapod Klárika kezét, beleegyezésemmel, ha Klárika is szívből ezt akarja. Már az arcáról látom, hogy igen!

(2013)