Az évszakok merev időhatárokkal való elkülönítése szükséges ugyan, de sok szempontból csalóka. Az őszből már a nyár kezdetén is ott vagy egy és más, például sok levélen már júniusban, júliusban megjelenik a rozsda, de elkezdődik a levélhullás is, csak még nem feltűnő. Olykor meg az ősz földjére behatol a nyár. Valamennyien jártunk már nyári őszben, - és őszi nyárban, még a vénasszonyok nyara (az indián nyár) után is.

Ha nyugdíjamra nem volna szüksége a családnak, meg némi kétkezi segítségemre, és nem volna néhány elintézendő (esetleg elintézhetetlen?) ügyem, akkor most szívesen meghalnék. Persze, nem kínok között, fájdalmak közepette, hanem utóbbiak nélkül, a kutató halálával, kellemesen szomorú haldoklásával, valamiféle költői halállal, amely időt enged vers megírására is, hogy többet tudjunk az elmúlás hangulatáról. Olyan halálra gondolok, amelyről Hiszek Benned.. c. versemből írok. Az említett versben egyébként a tájban hiszek, az Anyag körforgásában, - ezt azért írom ide, nehogy valaki, aki kíváncsi, de esze ágában sincs a verset megkeresni, a cím után mindenféle téves dolgot képzeljen a költeménybe.

Apróbb bosszúság a napokban: netlogom egy igen kedves hölgy olvasta, és merő jó szándékból (kérésem nélkül) néhány versem képre írta rá. Utána azonban nem olvasta el a ráírt szöveget, és nem vette észre: több hibát ejtett a szövegben. Küldtem is neki levelet ez ügyben, talán sikerült kijavíttatnom a hibákat, vagy töröltetni a képre írt verseket. Azt hiszem, hogy törölte, de képrengetege éppen olyan hatalmas, mint az én kézirat gyűjteményem, - nem tudok eligazodni benne.

Egyébként a barátságos hölgy saját verseinél is el szokta követni ezeket a hibákat, fel is hívtam erre a figyelmét, persze, nevének említése nélkül, Intő sorok egy tollforgatónak c. versemmel. Ritka, hogy valaki egyből tökéletes költeményt körmöl le (bár ilyen is előfordult már az irodalomban). Legjobb, ha az alkotó többször is elolvassa saját versét, miután leírta, ha kell, javítgatja. Ez jó tanács, de - tapasztalatom szerint - kevés ember hallgat a jó tanácsra, ezért is (más okok mellett) kevesebb a kalács.

No, mindegy (még akkor is, ha dehogy az!). Ahogy nagymamám mondogatta néha: gyerünk tovább, mert nem lesz belőlünk énekes halott. A költő, persze, bizonyos értelemben, énekes halott.. Manapság különösen az!

Az utóbbi napok hírei közé tartozik, hogy életének 99. évében elhunyt Dr. Csatári Lajos háborús bűnös, aki 1944-ben szándékosan segítette a Kassáról koncentrációs táborokba deportált zsidók megkínzását és törvénytelen kivégzését. Háborús bűnein túlmenően a halála előtti mintegy két év sem vált becsületére: először azt a látszatot keltette, mintha nem is volna azonos a megvádolt személlyel, majd letagadta tetteit. Ha emelt fővel vállalta volna azt, amit elkövetett, vagy pedig megbánást mutatott volna, az gerincesebb lett volna. Utóbbi esetekben még jóvá is tehetett volna valamit a múltjából, mert segített volna megértetni másokkal, milyen is egy tipikus fasiszta. Nagy fenyegetés a börtönnel nem érhette, hiszen 97 éves korától mostanáig házi őrizetben volt, és őt nyilván, még ha börtönbe került volna is, nem verték volna ott kutyakorbáccsal, mint ő a neki kiszolgáltatottakat. Semmi olyan szörnyűség nem történt volna vele, mint amit a deportált zsidóknak át kellett élniük. Gyáva szadista volt, - olyan szégyenletesen halt meg, mint ahogyan élt. Persze, valószínűleg azt hitte, mint sok kegyetlenkedő társa: ő hazafi, és Istennek tetszően cselekszik. Mit hitt, mit nem, - érdekes, tanulságos lett volna, ha őszintén elmondja!

Nem vet jó fényt Magyarországra, de az igazság szomorú fényét: a híradások szerint a napokban a FRADI-MTK labdarúgó mérkőzésen a FRADI szurkolóinak egy része transzparenst emelt fel Csatári emlékére. Annak a labdarúgó klubnak a szurkolói, amelyik klub a rendszerváltás óta (egyébként, amint hallottam, az utóbbi évtizedekben labdarúgást illetően nem túl kimagasló érdemei mellett) a hírek szerint oly sok támogatást kapott az államtól, - és annak több fő politikusától!

Persze, nem gondolom, hogy az utóbbi, és sok más hasonló esemény hátterében kizárólag a jobboldali "nemzeti" (valójában szégyenteljesen nemzetellenes) eszmeáramlat van, amelynek átkos gyökereit oly könnyű megtalálni az ország múltjában. Ezeknél azoknak az ellenzékben levő parlamenti pártoknak is felelőssége, szerepe van, amelyek tiltakoztak ugyan a fentebb említett eseményeknél, de valójában - a kapitalista társadalmi renddel összefüggésben -
ez a tiltakozás igen erőtlen volt, sokszor csak tessék-lássék.

Egy kéziraton dolgozom, de közben áthallom a televíziós adást a másik szobából. Az egyik ellenzéki párt politikusa magyarázza: az a fontos, hogy pártjuknak megfelelő programja legyen a jelent és jövőt illető teendőkről.

Ez a megjegyzése egyszerre nagyon szomorú és egyúttal komikus. Legyen? Már régen lennie kellene, és azt széles körben terjeszteniük! Van elég szakértőjük a társadalmi és gazdasági válságból adódó sürgető teendők meghatározásához.. Erről írtam már én is Borítékolt bukás című netnapló bejegyzésemben. No és hányan említették már szóban, írásban! Falra borsó. Kihirdetett, terjesztett program nincs, elhúzódó kakaskodás, vita arról, hogy ki legyen a miniszterelnök jelölt, igen.

Mindez nem fog jóra vezetni, igaz, a jó nincs is a láthatáron, - de az egyre rosszabb annál inkább! Utóbbi már nem csak a láthatárom, hanem itt, velünk, mindennapjainkban..

(2013)

(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)