Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1971
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2021-03-13
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (203)
-Egyéb prózai alkotások (580)
-Mese (283)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (33)
-Versek (864)
-Társalgó (5)
Feltöltve: 2013-08-14 19:14:26
Megtekintve: 5959
Színek meséi
A színek olykor, mint a gyermekek,
úgy futnak elénk fénnyel, s oly meleg
fénnyel ölelik a szemünket át,
hogy mögötte szív igaz pirosát
érezzük és könnycseppen-túli táj
tisztult egű öröme ránk talál.

Nekem drága mit vörösen mesél
az alkonyat, mely csillag-útig ér,
nekem drága ez a vér hozta szín,
eltűnődöm hiába-álmain:
hiába-úton csillagálmú vér
mai jelennél százszor többet ér.

A kék fogócska, új tavasz ha jön,
s lent álmos barnán bágyadt köszönöm,
felhő fehéren siet és ragyog,
hintán lendül a kakukk hangja ott,
s minden kék lesz, mese kék, mert a Kék
a tavaszban maga a messzeség.

A sárga meg.. napraforgó-virág
gurítja el örömét, bánatát,
lángot forgat, sárgaküllős kerék,
tág pupillán át a nyár énekét
űzi-hajtja, ívet húz fecskehad,
s a látszat-égbolt, úgy tűnik, szabad.

Sokféle zöld.. lobbanó lepkeszárny,
üde zöld tréfál, ad fel száz talányt,
másutt öreg zöld, zöldes fekete ,
kőzöld-merev a tölgyfa levele,
zöldsapkás törpe ingó ágra ül,
s lógó orrú mesék köröskörül.

A szürke is.. a szürke kis szamár,
az életed a vízparthoz kijár,
iszik és bízik, szürke lesz az ég,
már szürke szőrön vízcsepp mond mesét,
ezüst remény reng csöpp vízcseppeken,
van, ki elhiszi és van, aki nem.

A Színtelen már rég üzent nekem,
de még színek csodái szívemen,
még ők mesélnek és leírom én
alkonyon túli csillag peremén,
mert mind mese: a gyors tájak sora,
valónak hitt virágok mosolya,
vér, út, dalok, álmok és illatok,
az illat is, mely Baudelaire-nél ragyog,
múlt és jelen, jövőnek-hitt zene,
a Vég éppúgy, mint bölcsős Eleje..

Hiszed, nem hiszed, olyan egyre megy,
hinni, nem hinni mindegy-adta kegy,
kegyetlen kéz mindent-mindent bezár,
az örömben valami újra fáj,
néma az is, akinek hangja van,
tudós, tudatlan mind boldogtalan,
az, aki lát, az is semmit se lát,
csak megy vak útján az öntelt világ,
az van csupán ami nincs: Színtelen
lét, tér, idő, maholnap szívemen,
mesék után csak egy mi nem mese -
nemlét-létünk a Nincsen gyermeke,

s versemben is a Nincset írom én
pirosló csillag-élet peremén.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2013-08-20 16:10:53
Kedves Bigiblue!

Örülök, hogy tetszett a vers.

No, igen, igazad van, - csak hát ennek a pirosló csillag-életnek nagyon a peremén vagyok, sajnos. Utána már csak a szakadék jön, de az sem magam miatt izgat, hanem..

Üdvözöl: Miklós

2013-08-20 13:10:56
EZ EGY RENDKÍVÜLI VERS !! Minden sora lelkemig hatolt !
ÍGY KELL ÍRNI !!
ÍGY KELL SZÍNEZNI SZAVAKKAL !
..mert bár színtelenné váló világunk vakságát fested az utolsó versszakban, mégis : élővé válik e halott világ a befejező gondolattal :

" pirosló csillag-élet peremén. "

Szeretettel gratulálok kedves Miklós e gyönyörű versedhez !
üdv.
Bigi