Kereskeskutas Benedek a városban éldegélt, Édesmálnáson. Mivel foglalkozott? Író volt. Most azt gondoljátok, Olvasóim, hogy abból élt, amit írásaival keresett.

Tévedtek. Benedek két gyárának és három bérházának jövedelméből éldegélt, de azzal foglalkozott, hogy írt. Mit írt? Mindenfélét: dicsérő verseket szép leányokhoz, vigasztalókat a csúnyácskákhoz, békés tejeskávézgatás közben harci dalokat, amelyek a katonaságot magasztalták. Megjegyzem: Benedek sohasem volt katona, így tárgyilagosabban tudott ítélni a csatatéri hősiességről, meg az esetlegesen vele járó halálról, mint az, aki nem ír, hanem a kardot forgatja a csatatéren, és utóbbi köti le a figyelmét, ráadásul még oly csúnya balesetet is szenvedhet, hogy elveszíti a fejét.

Igényes író volt Benedek. Amikor már a városka összes szép leányához írt verset, úgy érezte: bővítenie kell írásainak témaválasztékát. Elhatározta: kiköltözik a természet lágy ölébe, ott ír csicsergő madarakról, nagy szemekkel csodálkozó őzekről, szélben suhogó fenyvesekről, csörgedező, locsi-fecsi patakokról, álmodozó hegyekről.

Barátja, Beugrom Károly, aki gyakran reggelizett, ebédelt, vagy vacsorázott Benedeknél, félig-meddig hívatlan vendégként, nem helyeselte ezt a túlzott természetimádatot. Arra gondolt: majd kutyagolhat ki Benedekhez, ha ingyen reggelizni, ebédelni, vagy vacsorázni akar.

Így szólt:
- A erdő szép, de viharban nagyon zúg. Madár meg itt a városban is van elég, ha a tyúkokat, kacsákat, libákat nem is számítom. Őzet vehetsz magadnak, a kertész itt is sétáltathatja. Az álmodozó hegyeket pedig innen is figyelheted, az erkélyedről, messzelátóval.

Csökönyös volt ez a Benedek: a baráti tanács ellenére erdővel körülvett hegyoldalban négyszobás faházat vásárolt. Messze volt a ház nemhogy a várostól, de még a falutól is, ám igen szép, kék vadvirágok nyíltak körülötte.

A faluból csak három embert alkalmazott Benedek: szakácsnőt, takarítónőt, kertészt. Károly az utóbbi alkalmazásán igen csodálkozott:
- Minek neked kertész? Nincs is kert a házad körül!

- Most nincs, de lesz! - mondta Benedek. Megvettem a házzal együtt az egész hegyet. Nem túl magas, de kerek erdő van rajta, olyan, mint a nótabeli. Ahol nem eléggé kerek, ott majd a kertészem lekerekíti. Után jöhet a Kerekecske, gombocska, hova szalad a nyulacska? kezdetű gyerekmondóka. Ha sok nyúl fut erre, nyúlászt is felfogadok!

Károly, nem tudta, hogy van-e olyan foglalkozás, amit nyúlásznak neveznek, de nem törte ezen a fejét, inkább megtömte a bendőjét sonkával.

Miután beevett, otthagyta barátját a hegyen, mert tudta: Benedeknek, ha eszik, kell az evőtárs, de, miután evett, írni fog. Oda nem kell neki írótárs, az csak zavarná a történetek kitalálásánál, lekörmölésénél.

Az erdőszélen harkály kopogott valamelyik fán. A hangja megtetszett Benedeknek, ő is kopogni kezdett. A harkály erre elhallgatott. Benedek úgy vélte: ő szebben kopogott, dallamosabban, és a madár megsértődött. Mindjárt írt is egy történetet A sértődős fakopáncs címmel.

Igen elégedett volt a természet ölébe való költözésével. Lám, máris az ölébe hullott a természetből egy téma!

No de a harkály, az harkály, a medve viszont medve! Ki nézett be Benedek házának ablakán? Egy mackó!

Benedek nem ijedt meg, mivel az volt a meggyőződése: neki az állatok megírni való témát hoznak, kedveskedésből. A medvének egyébként gyönyörű kék szemei voltak, továbbá nem fenyegetően nézett velük, hanem kíváncsian. Benedek megkérdezte:
- Szeretnél füstölt sonkát, maci?

A medve rábrummogott. Benedek kikiáltotta a konyhába:
- Mari néni! Hozzon nekem egy nagy füstölt sonkát, azaz nem nekem, hanem a medvének, aki eljött látogatóba.

Mari néni félt a medvéktől, és úgy gondolta: minél messzebb van tőle a medve, annál kevésbé veszélyes. Utóbbi okból négykézlábra állt, és a konyha szemétledobó nyílásán keresztül nagy nehezen kimászott, utána meg két lábon lefutott a faluba.

Benedeknek saját magának kellett kimennie a konyhába, ott megtapasztalnia Mari néni ismeretlen okból való eltűnését, majd a kamrából saját kezűleg kivinni a szobába a sonkát.

Az ablakon keresztül odaadta a medvének, és hozzátette:
- Holnap ismét gyere el, mackó, hallgasd meg, hogy milyen szépet írtam azokról a gyönyörű kék szemeidről!

A medvének, úgy látszott, tetszett a sonka is, meg szemeinek dicsérete is, mert igen barátságos hangon rábrummogott. Fogta a sonkát, és elballagott vele, de, érdekes módon, nem az erdő, hanem a falu irányában.

Később Benedek leballagott a faluba, azon belül is a kocsmába. Így szólt az italokat mérő vendéglőshöz:
- Nagyon érdekes dolog történt velem. Kékszemű medve látogatott meg. Hívja ide az embereket, mindet meghívom egy italra, elmesélem mit láttam!

A hír futótűzként terjedt, néhány perc múlva a kocsma tele lett iszogató és fülelő emberekkel. Csodálkoztak, találgatták, hogy miért viselkedett ilyen furán az a medve. Még csak nem is morgott, a kapott sonkát bájos brumbrummal köszönte.

Kutyakapargató János Bácsi, a falu vénje, szintén dörmögött, inkább csak úgy magának:
- Veszélyes dolog azzal a medvével találkozni! Még házasság is lehet belőle!

János bácsi intelmét Benedek nem hallotta, mert az öreg hangja elveszett a többiek kiáltásai között. Megígértették Benedekkel: ha ismét eljön a medve, jöjjön el megint. No, nem az ingyen ital miatt mondják ezt, hanem kíváncsiak a medve kék szemeire, meg arra is: mit írt azokról a nagyságos író úr?

Eljött-e ismét a medve, Benedekhez?

Igen, másnap is benézett Benedek házának ablakán. Benedek már számított erre, ott volt a vers az asztalán. Felemelte a teleírt papírlapot, és máris elkezdte a mackó kék szemeinek magasztalását:

Ó, hegyek dörmögő vitéze,
fenyőerdők fenséges éke!
Ha két gyönyörű szemed látom:
szívemben harangvirág-álom.
Ily szép szemet sohasem láttam
eddig, e széles nagyvilágban!
Leány volnál, - beléd szeretnék,
ám így is csodállak, mint medvét!
Adok Neked egy üveg mézet..
Ne félj, nem követik a méhek!

A méz is ott volt az asztalon, átadta. A mackó két igen kedves hangú brummogás után átvette az üveg mézet, utána elballagott, megint nem az erdő, hanem a falu irányában.

Benedek utána kiáltott:
- Holnap is gyere el! Kapsz sült nyulat!

Amikor a medve eltűnt, Benedek lesietett a faluba. A kocsmában addigra sokan összegyűltek, rosszmájúak szerint a potya ital, jó májúak szerint a történet miatti kíváncsiság vezette oda őket, a tárgyilagosak szerint mindkettő. Volt nagy csodálkozás.

Kutyakapargató János Bácsi, a falu legöregebb lakója, félig hangosan megjegyezte:
- No, ameddig az a medve még csak a házon kívül van.. Lesz az még belül is, hű, az lesz a legveszélyesebb!

Benedek meghallotta az öreg beszédét, bizonygatta: jámbor az a mackó, nagyon is! Ő nem fél tőle, de a maci sem őtőle, mert az is tudja, ő író, és nem vadász!

- Lehet, hogy a mackó a vadász.. - dörmögte gúnyosan János bácsi, de azután elballagott hazafelé, mert élete párja is kékszemű volt ugyan, de néha nem annyira szelíd, mint a legelésző őzike.

Másnap Benedeknek eszébe jutott János bácsi megjegyzése. Behívta a mackót a házba: ebédeljenek együtt. A sült nyúl nagyon jó volt, a medve pedig - medvéhez képest! - igen illedelmesen evett. Kis késéssel megérkezett a hívatlan vendég, Beugrom Károly, benézett az ablakon, a mackó kinézett rá, de ezúttal talán nem azzal az ártatlanságot mutató pofikával, mint Benedekre, mert Károly most nem ugrott be az ajtón, hanem ugrott egy nagyot, és úgy elfutott a falu irányában, mint a nyúl.

Ebéd után Benedek, amikor a mackó már elmenőben volt, összecsomagolt neki egy kis útravalót: kerek sajtot, sült csirkét, friss cipót. Mindezt csinos kosárkába tette. A mackó karjára vette a kosarat, és elballagott, a falu irányában.

- Miért megy a maci mindig a falu felé? - tűnődött Benedek. A képeskönyvek szerint az erdő az otthona, barlangban lakik, vagy legalábbis vadonbeli kuckójában..

Elhatározta: titokban követi a különösen viselkedő, kékszemű medvét. A medve elhagyta a falut, majd felkapaszkodott egy kissé távolabbi, kúpalakú hegyre. Ott a hegy lejtőjén farkasnak látszó állat futott a medve felé.

Benedek megijedt: talán a farkas megsebesíti a medvét?

A farkas azonban nem lehetett valamiféle vadállat, mert a medvét hízelkedően körülugrálta. Mint lehet ez? - lepődött meg Benedek. A farkas kutya, és a medvének saját kutyája van?

Továbblopódzott a bokrok mögött. Néhány bokor kissé megszurkálta, de az író ne legyen síró, ennyit ki kell bírnia, ha érdekes történet van a láthatáron. A tölgyes szélén kisebb kastélyt vett észre. A medve kinyitotta a kaput, bement a kastélyba. Benedek óvatosan bekukkantott az ablakon, és mit látott?

Majdnem hanyatt esett meglepetésében.

A medve kibújt a bőréből, és kékszemű leány lett belőle, aki nekiállt a haját fésülgetni.

Benedek mindent megértett. Ám nem hiába volt író, átlátta: szüksége van a kékszemű medvére is, meg a kékszemű leányra is. Már elküldte a kékszemű medvéről írt egyik történetet, nem táncolhat vissza, holnapra talán már meg is jelenik az újságban.

Meg is jelent a történet, és nagy sikert aratott. Benedek pedig másnap bekopogtatott a kastélyocska kapuján. Nem árulta el a leánynak, hogy medvebőrben is látta őt. Úgy tett, mintha kirándulás közben csak arrafelé tévedt volna. Még el is mesélte, hogy milyen kalandja volt a kékszemű medvével.

A leány, Nagymedvéssy Klára, így szólt:
- Én is hallottam erről a különös medvéről, mert Gumbala bácsi, a faluból, aki tojásokat, csirkéket, meg zöldségeket szokott hozni a szakácsnőnknek a konyhára, mesélt róla. Szerintem egy szellem szállhatta meg azt a medvét, azért viselkedik ilyen furcsán!

Benedek bólogatott, helyeselt. Később hatalmas rózsacsokorral állított be a kastélyba. A leány igen megörült a virágoknak. A nagy örömből Benedek egyből látta: még felesége is lehet ez a kékszemű, gyönyörű hajadon.

Lett is, vidám, nagy hegyen-völgyön lakodalommal. Héttagú zenekar húzta a talp alá valót. Az egyik nóta szövegét Benedek írta:

Szép kékszemű medve,
jöjj, hozzám, a hegyre!
Itt az édes mézet
nem kell, hogy csak nézzed!
Szívem neked hont ád,
s hozzá finom sonkát!
Sült nyuszi a tálon..
Brummogásod várom!

A falubeliek is okosan viselkedtek. Amikor egyre-másra jöttek, még messzi tájakról is, a pénzes népek, és a kékszemű medve iránt érdeklődtek, még kissé ki is színezték a Kereskeskutas Benedek által nekik elmondott történeteket.

Kutyakapargató János bácsi, miután kissé felöntött a garatra, meg is jegyezte:
- Ez a kékszemű medve a mi aranytojást tojó tyúkocskánk!

Igaza volt, mert a falut jól fizető nyaralóvendégekhez, meg pénztárcájukat ki-kinyitogató kirándulókhoz segítette a kékszemű medve története. A kocsma tulajdonosa, Birgemburgom Elemér, új cégért festetett, ez állt rajta:
A KÉKSZEMŰ MEDVÉHEZ.

Maga a medve a kocsmacégéren ugyan kicsit bumfordira sikerült, de azért bájosan nézegetett le a borért, sörért, pálinkáért, konyakért betérőkre.

(2013)