Fénylő május elsején,
ha húzta neked a cigány
- hej, apám, sej, apám! -
elnémultak a rigók,
hallgatott a csalogány
- hej, apám, sej, Apám! -

Akkor még nem voltak bedőlt hitelek,
hál` istennek csekkek is csak ritkán,
házunkhoz a téglát nem lopta,
megdolgozott érte jó apám!
Kis időre, néhány évre
téglagyári munkás lett szegény,
ott is a neheze várta: agyagbánya,
s a csille, mit tologatva,
elgondolkodhatott a világ menetén...
Az este, ha fáradtan hazavetette,
öt gyerek, éhes siserahad
bőszen tarisznyáját leste:
maradt-e néhány jó falat, szalonnácska,
hagymás-zsíros kenyerecske?
Tudta jól az én apám,
finomabb nekünk a "madárlátta",
mint gazdagoknak a sült liba...
tarisznyácska üresen sosem tért haza!

Elment már régen ez a jó apa,
életem első dalos madara! Ha nótázni kezdett,
eltűntek a felhők, elállt a szél, s míg szólt dala,
a világ e csodás hangtól zengett!
Eszembe jutsz sokszor, jó apám,
nem madárlátta kenyeret, de régi dalokat kér tőlem
új siserahad, öt szép unokám!
A Te dalaid szólnak akkor,
s bár nem olyan szépen zeng,
hangomtól megremeg finoman a barackfaág...
talán átjön valami abból a fénylő csodából,
ami Te voltál, Apám, s az ifjúság!

Fénylő május elsején,
ha húzta neked a cigány,
elnémultak a rigók,
hallgatott a csalogány,
hej, apám, sej, apám,
zengő hangú, jó Apám!