Erdei fatörzsön legény üldögélt, név szerint Kutatniakarom Pista.

Mit keresett ez a Pista az erdőben?

Gombát keresett, és talált is. Sokat, egész hátizsákra valót. Leányt nem keresett, de talált. Gyönyörűt, hímzett blúzban, lengő szoknyában.

Kérdezte tőle a leány:
- Hová vezet ez az út?

- Vezetni nem vezet senkit, mert csak én vagyok vezető, túravezető, de most éppen turisták nélkül - mondta a legény. Ám az, aki rajta megy tovább, az előbb Kisfűzfásra ér, utána Nagyfűzfásra, még utána pedig Villámmarasztaló városkába. Én Kutatniakarom Pista vagyok, - de ki vagy te? No és ki nem vagy?

- Én meg leány vagyok, név szerint Pirosalmás Panni, hímzett blúzban, lengő szoknyában, és Kisfűzfásra igyekszem, piros szalagot akarok venni a hajamba, de már úgy kivagyok ettől a kutya gyaloglástól, hogy az sem tudom: ki vagyok? - válaszolta a leány. Ha én sem tudom, akkor te ugyan nem kutatod ki azt, Kutatniakarom Pista! No de olyan nem vagyok, semmiképpen, aki mindent ráköt egy kíváncsiskodó legény orrára.

- Szépséges vagy, és úgy megtetszettél nekem, hogy kész vagyok a hátamra venni, és úgy vinni Kisfűzfásra! - vallotta be a legény.

- Az ajánlatod csábító, de nem csábulok el! - nevetett a leány. Ami illik, illik, ami meg nem, az nem. Leány utazhat csacsi hátán, de legény hátán nem, mert a legény a cipelésért csókot kér majd zab helyett, azt pedig nem adhatok másnak, csak annak, akit megszeretek!

A legény elszontyolodott:
- Ez baj, de kitaláltam valamit. Viszlek a hátamon, ingyen, csókot nem kérek, de hátha belém szeretsz, amíg cipellek, és akkor mégis megjön a csók!

A leány ezt a javaslatot sem fogadta el, de azt megengedte, hogy Pista elkísérje őt Kisfűzfásra, a boltig. Közben azonban a legény jó néhány vidám történetet is elmesélt a leánynak, aki háromszor is nagyot nevetett tréfás szavain.

Panni a boltban vett két piros szalagot, belekötötte a hajába, - hát olyan jól állt neki, hogy még a szarkák is csodálkozóan csörögtek! Pista meg engedélyt kapott tőle, hogy a visszafelé úton is elkísérje e leánygyönyörűséget.

A visszaúton a sors hozzásegítette a legényt ahhoz, hogy leányt cipelő szamár lehessen. Panni ugyanis megbotlott egy kőben, kificamította a bokáját, azzal már nem tudott ficánkolni.

Azt mondta a legénynek:
- Most már boldogan iázhatsz, Pista, mert fel kell kéredzkednem a hátadra! Elvihetsz a házunkig, Kutyakalándira, de csókot nem kapsz fizetségül, csak vacsorát!

Pista beleegyezett:
- Sorsom fura fintora: nem lesz más, csak vacsora! Csókot nem szerezhetek? Legalább jól beeszek!

Kutyakalándiig hosszú volt az út, és ha Pista nem lett volna olyan erős, mint a bika, akkor talán kilógott volna a nyelve.

Amikor Libasorolón mentek keresztül, nagyot néztek a népek! Miért viszi a hátán ez legény a leányt? Néhány falusi legény csúfolódni akart, de Pista rájuk dörgött:
- Esztelenek! Nem hallottátok még hírét Hirtelendihergelendi Ferkónak?

A legények erre rögtön bocsánatot kértek, mert azt hitték: ez a leánycipelő legény az a híresen verekedős Ferkó.

A leány később meg is jegyezte a legény hátán:
- Nem szép dolog más hírével híreskedni, és azt állítani: te vagy az a Ferkó!

A legény nevetett:
- Talán azt állítottam, hogy én vagyok az a Ferkó? Különben Hirtelendihergelendi Ferkó egyszer belém kötött, de úgy elpáholtam, hogy jobban sem kellett. Azóta már messziről megsüvegel!

Előbb Ede Benő doktor bácsihoz vitte utasát a csacsilegény. A doktor úgy helyreigazította a ficamot, hogy jobban sem kellett. Ám lábkímélés céljából azért még a legény hátán utazott tovább a leány, hazáig.

Szülei összecsapták a kezüket:
- Jaj! Mi történt veled, Panni? Miért cipelteted magad legény hátán?

Pista gyorsan elmagyarázta:
- Nem kell túl sok nicsak! Volt egy csúnya bicsak. Doktor, kinek neve Ede, bokát, hipp-hopp!, helyreteve!

Vacsorára pörkölt volt. A legényt kínálták erősen: egyen! Ám ő szerényen csak annyit evett, amennyi beléje fért. Okos mértéktartás!

Ki tudja miként folytatódott volna Pista és Panni megismerkedése, ha nem vág bele az országba, és így a faluba is, mint derült égből a villám: a háború.

Katonának álltak be a legények. Egyik így szólt:
- Én tüzér szeretnék lenni, mert a puskagolyóbis kicsike, de az ágyúgolyó nagy. Ha az belecsap az ellenség soraiba..

A másik azt mondta:
- Én inkább gyalogos katona leszek, mert az ágyú úgy beledörög az ember fülébe, mint a nagyhangú házsártos asszony a férje hallószervébe.

Pista így vélekedett:
- Én viszont, ha módom lesz rá, a huszárok közé kérem magam, mert a ló elviszi az embert oda, ahová kell, de a gyalogosnak saját lábán kell kutyagolnia. Igaz, utóbbinak nem kell lovat tisztogatni, ápolni, etetni, itatni, de a háborúban fontos a gyorsaság. Ám együtt majd kiűzzük földünkről az ellenséget, lovasok, gyalogosok, tüzérek..

Már űzték is, három hidat is elfoglaltak előrenyomuláskor.

A háború utálatos tulajdonsága azonban, hogy nem csak érdemjeleket, katonai előléptetéseket osztogat, hanem benne az ellenség visszalő, visszaágyúz, visszakardoz. Így történt, hogy a negyedik hidat is elfoglalták ugyan, de a mögötte levő erdőben csúnya baleset érte az egyik tábornokot, név szerint Kapatándi Kelement. Egyik lábába ellenséges golyóbis szaladt.

Kutatniakarom Pista paripája pedig elvesztette a fejét egy ágyúgolyóbistól, de annyira, hogy a fák közé messze elrepült lófejet a legénynek már nem volt értelme keresgetnie.

Néha azonban az is talál, aki nem keres, mert van közmondás, amelyik visszafelé is érvényes. Így talált rá sebesült tábornokára Pista.

Azt mondta Kapatándi Kelemen:
- Te csak menj fiam tovább, ne törődj velem! Én fél lábon is elugrálok, akárhová! Ez parancs!

Pista azonban így szólt:
- Tisztelem a Tábornok Úr parancsát, de nekem a lelkiismeretem is parancsol. Nem hagyom itt, még ha sötétzárkát kapok is érte. Felveszem a hátamra, vettem én fel arra már kificamodott bokájú leányt is egykor. Olyan helyre viszem, ami biztos is, titkos is.

Mit szólt erre Kapatándi Kelemen tábornok?

Semmit, mivel a nagy vérveszteségtől elájult. Pista így könnyebben vette fel a hátára, és estére utol is érte vele saját előrenyomuló csapatát. Ott a csapat orvosa gondjaiba vette a tábornokot, a golyót eltávolította a sebből.

Nagy hirtelen véget ért a háború, Pista és társai győztek. A visszaúton a legény egyre Pirosalmás Pannira gondolt. Hat levelet írt neki az egy hónap alatt, - miért nem kapott választ egyikre sem?

Villámmarasztaló városkában sok leány jött az oda érkező csapathoz a környező vidékekről, de Piroska nem volt közöttük. Tucatnyi legény, meg leány azonban csillogó szemmel kereste fel Pistát, és így szólt hozzája:
- Gratulálunk! Büszke rád az egész falu!

Nem értette ezt Pista, csodálkozott. Barátja, Pusztalándi Péter erre előhúzott a zsebéből egy igen gyűrött újságot. Ez állt benne, már az első oldalon:
KUTATNIAKAROM PISTA KÖZLEGÉNY A HARCOK SORÁN MEGMENTETTE KAPATÁNDI KELEMEN TÁBORNOK ÉLETÉT! Bátorságáért a király hadnaggyá léptette elő, és kitüntette az arany vitézségi éremmel.

Ámult-bámult Pista: - Igaz ez?

Igaz volt, mert egy odalovagló tiszt máris hozta neki az előléptetés okiratát, meg a hadnagyi váll lapokat.

A legény gondolatai azonban máris futottak tovább:
- Hol lehet Panni? Más legénybe szeretett bele, amíg ő távol volt?

Ezalatt Pannihoz így szólt az apja, Kutyakalándin:
- Megértem, hogy mérges vagy, amiért Pista egy levelet sem írt neked a harcok alatt, de ez még nem bizonyíték a hűtlenségére. A katona, az katona! Sokszor a saját életéért is küzd, poklokon kell keresztül vágnia magát, nincs ideje levelet írogatni.

Panni szeme könnybe lábadt, de nem szólt semmit. Ő hat levelet írt, egyikre sem kapott választ! Ez önmagáért beszél.

Valóban önmagáért beszél? Egy óra múltán huszárőrmester kopogtatott az ajtón. Felismerték: Csigolyás Feri volt az, tőlük hét házzal odébb lakott.

Azt mondta Feri:
- Hat levelet hozok egy legénytől, akit, úgy hallottam, hadnaggyá neveztek ki hősiességéért. Panninak írta, de csak most találták meg a leveleket egy harcokban elesett, Pusztalángi Jánosnak nevezett katona hátizsákjában.

Felkiáltott Panni:
- Ó, én bolond! Hat levelet írt Pista, - csak nem kaptam meg! No de hát hadnaggyá nevezték ki, ami nagyobb szó a nagynál! Talán e kinevezés után már más lányba szeretett bele! Jaj, jaj, így történhetett!

- Sok nálad az elsietett vélekedés, az ingó lábú talán, Pannikám! - mondta neki az édesanyja. Tedd a táskába a leveleket, keresd fel a legényt, tisztázd a dolgot!

Panni máris elővette legszebb ruháját, izgatottan fésülte a haját, fényesítette cipőit. Közben egy kisfiú kiáltott be a kapun:
- Hé! Valaki! Kutatniakarom Karcsi vagyok, Pista öccse. Levelet hoztam Panni kisasszonynak!

A levelet Panni, erősen dobogó szívvel, sietősen felbontotta, olvasta:

Erdő szélén hadnagyod.
Vár. Lehet, hogy otthagyod?
Kapott Tőled levelet?
Nem! Az oka mi lehet?
Alkonyatig ott ül. Vár.
Ha nem jössz: szíve de fáj!

Pirosalmás Panni kiugrott az ajtón, futott az erdőszélre. Kutatniakarom Karcsi nem követte, mert a leány szülei odacsábították őt az ebédlőasztalhoz, ahol már több finomság is felsorakozott a tálakon.

Később megjelent Panni is, de Pista hátán. A leány szülei megijedtek:
- Panni! Megint kificamítottad a bokád?

- Nem! Csak néhány félreértést visszatereltünk az Igazság Útjára! - nevetett a legény. Azért utaztatom a hátamon ezt a leányt, mert csókokkal fizetett érte!

A lakodalom is megtörtént, hamarosan. Azon a Pista által megmentett Kapatándi Kelemen tábornok is megjelent, vidáman mesélte:
- Makacs ám ez a legény, aki most már nem is legény! Mondom neki: hagyj magamra, ne törődj velem, én fél lábon is kiugrálok az erdőből! Ez parancs. Mondja erre: cipeltem én már a hátamon kificamodott bokájú szépséges leányt is, aki így lett a feljebbvalóm, kiviszem a bajból a másik feljebbvalóm, a Tábornok Urat is!

Jó, hogy nem tudtam tovább parancsolgatni neki, mert a vér mind kiment a fejemből. Ha nem megy ki, akkor talán ez a mostani férjecske a katonai börtönbe került volna, parancsmegtagadásért, én pedig már a túlvilágon parancsolgatnék..

(2013)