Bizarritánia királya, Sziklaszilárd Hugó szerette volna országa határait kijjebb tolni. Gyakori ilyesmi a történelemben, nincs mit csodálkozni rajta.

Csapatát szűk völgyben táboroztatta, azzal a szándékkal, hogy onnan elfoglalja Kilengőtániát. Nem volt ez okos dolog, mert szűk csizma, túl szoros ruha kényelmetlen lehet, de táborhelynek keskeny völgy még inkább, akkor is, ha nem zuhog fergeteges eső.

Eső nem esett, de rosszabb dolog igen. Kilengőtánia uralkodója rájött, hogy e fegyveres táborozás nem az erdei vadaknak szól. Oly sikeresen rohanta le csapataival a völgyben levőket, hogy az ott levők egyből foglyok lettek.

A győztes uralkodó, Hamegkapom Henrik azonban vakarta a fejét. Mit csináljon az elfogott ezer harcossal, köztük Hugóval, a királlyal?

A fejvakarást nagy fejtörés követte, mert megjelent Szikaszilárd Hugó egyetlen leánya, Karamella. Az olyan gyönyörű volt, hogy a királyi tanács minden tagja meglepődött. Így szólt a királykisasszony:
- Henrik király, van egy ajánlatom. Engedd haza apámat, és én itt maradok nálad, fogolyként.

Gondolkozott egy ideig Henrik király, akinek egyből úgy megtetszett a leány, hogy kérésére akár az egész elfogott hadat hazaengedte volna, ha el tudta volna fogni, cserébe, a leány szívét. Ám Kilengőtániára is gondolnia kellett, ezért így szólt:
- Bátor és kedves Királykisasszony, Hazájának éke! Ön nem lehet nálam hadifogoly, több okból sem, de a fő ok: ha Ön hadifoglyom volna, hát hamarosan az én szívem volna fogoly Önnél, - és ki tudja, hogy miként bánna vele? Mit érnék az Ön fogolyságával, ha nem szeret?

Mást javasolok. Az Ön Édesapja, Sziklaszilárd Hugó király szabadon távozhat hazájába azokkal a vitézeivel, akiknek ott felesége van. Azok viszont, akiknek nincs felesége, nálunk maradnak egy évig, ha becsületükre megfogadják: nem ártanak itt senkinek. Ha így tesznek, akkor országunkon belül szabadon járhatnak-kelhetnek, senki sem gúnyolhatja őket, de ők sem sértegethetnek másokat. Vendégfoglyok lesznek. Egy év után szabadon eltávozhatnak hazájukba, csak azt kérem: tisztelt Édesapja ne tekintse őket hazatérésük után árulóknak.

Karamella királykisasszony nagyon meghatódott a győztes király nagylelkűségétől:
- Ez a javaslat olyan szép, Henrik király, hogy a végén szívem fogságra vágyik majd Önnél! Ám nem tudom, hogy Apám mint fogadja javaslatát, mert Ő olykor kissé hevesvérű..

Sziklaszilárd Hugó, amikor mindezt meghallotta, felkiáltott, leánya és vitézei színe előtt:
- Henrik, te kutya! Kihívlak párbajra!

Henrik király rögtön odadobott egy kardot az elfogott királynak. Ám annak leánya, Karamella, előhúzta tőrét, és így kiáltott:
- Apám! Ha akár Te halsz meg, akár Henrik király, ezt a tőrt a szívemben forgatom meg!

Ezekre a szavakra Hugó király leeresztette a kardját, és mérgesen így szólt:
- Vigyen el az ördög bennetek! Beleegyezem!

Henrik elismerően mondta:
- Bátor ember vagy, Hugó! Nem fogom fel sértésként, hogy kutyának neveztél, mert a legtöbb kutya barátságos, hűséges állat. Ám én is kész voltam a párbajra, ezt nem tagadhatod, de ha leányod tőrt eresztene a szívébe, azt nem élném túl!

A vendégfoglyokra egy darabig csúnyán néztek a kilengőtániak, de az is ismert a történelemből: ha a hatalom erős, és nem támogatja az ellenségeskedést, akkor a csúnya nézés legtöbbször barátságosba megy át. Így történt most is. A legtöbb fogoly délceg vitéz volt, egyre több kilengőtániai leány szeme akadt meg egyiken-másikon. Akin leányszem megakad, az már csak ezért sem hal éhen, de meg a király bőkezűen gondoskodott is a félig vendégekként tartott foglyokon. Voltak, persze, aki fejüket csóválták: hát itt jobb dolog vendégnek lenni fogolyként, mint vendégség nélkül szabad adófizetőnek?

Karamella királykisasszony hazament az apjával, de ott gyakran hallhatta:
- Te is elárultál engem, leányom! Talán megigézett az a kutya Henrik?

A leány rájött: félig igaza van az apjának, mert ugyan nem árulta őt el, de beleszeretett Henrik királyba.

Egy nap a leány nem bírta tovább apja keserű szavait. Elváltoztatta külsejét, szegényes ruhákba öltözött, és elment a palotából. Csak néhány nagyon szükséges dolgot vitt magával: némi ennivalót, tőrét, pisztolyát, tiszta fehérneműt, gyöngyház berakásos fésűjét. Egyelőre a vadon lett a lakása, de később egy nála kissé idősebb leány befogadta erdei házába, persze, utóbbi nem tudta róla, hogy királyleány.

Az a két férfiszív, amelyet Karamella királykisasszony otthagyott, hamarosan nyugtalankodni kezdett. Először nyugtalankodni, utána sajogni, majd fájdalmasan kiáltani.

Így történt, hogy mindkét király a főminiszterére bízta az államügyeket. Henrik is, Hugó is álruhát öltött. Hugó a leánya keresésére indult, mert apai szíve ezt parancsolta, Henrik pedig rájött: beleszeretett Karamella királykisasszonyba.

Külön-külön indultak, de a Sors jó-, vagy rosszvoltából összetalálkoztak. Szerencsére egyik sem ismerte fel a másikat. Egyikük sem árulta el a másiknak, hogy mi végett járja a rengeteget, de együtt mentek tovább. Beszélgettek. Minél tovább beszélgettek, annál inkább megkedvelték egymást.

Egyik este, hatalmas tölgyfa alatt, Hugó megbotlott egy kőben. A táskája kiesett a kezéből, és mi hullott a földre? Hatalmas arany pecsétgyűrű.

Henrik meglátta, és kirántotta köpenye alá rejtett kardját:
- Most véged! Felismertem a gyűrűt. Hugó királyé az, akit megöltél érte!

Hugó köpenye alatt is kard volt, de nem vette elő, hanem szomorúan így szólt:
- Nem ölhettem meg, mert az én vagyok, álruhában! A leányomat keresem..

Henrik király visszatette a kardját, és nagyot sóhajtott:
- Én is a leányod, mert beleszerettem. Henrik vagyok!

Hugó elmosolyodott:
- No, akkor ez rendben. Keressük együtt!

Az egykori ellenségek barátként mentek tovább. Sokáig kellett menniük.

Azt mondta Henrik:
- Valami különös eseményt kell keresnünk, mert szépséges leányodra biztosan felfigyelt valaki, még ha öltözetét szegényesebbre váltotta is. Aranyszínű haját sem lehet elfelejteni..

Hugó felsóhajtott:
- Nagyon okos leány ő! Biztosan nem csak álruhát vett fel, hanem alakját is megváltoztatta, amennyire tudta..

Egy napon gombák után kutató nénikét találtak a fenyőfák alatt. Különös módon volt csúnya, mert a szeme gyönyörű, de a hátán púp szomorkodott. Segítettek neki gombát szedni, majd pedig Henrik megkérdezte:
- Egyedül élsz itt a vadonban, nénike?

- A testvéremmel! - hangzott a válasz, kissé fiatalosabb hangon, mint várták. A nénike zavartan köhögött.

Kiderült: a közelben lakik. Megkérdezték: adna-e nekik szállást?

- Ha este eljönnek, szívesen, de most haza kell mennem, mert sok a dolgom. Estére azonban vacsora is várja majd magukat!

- Fényes szem, fiatalos hang! - állapította meg Henrik. Különös..

Este megismerkedtek a nénike testvérével. Egyszerre nézett ki ő is öregnek, és kevésbé annak. A gombapörkölt, sült hús, saláta, sütemény mind-mind nagyon jó volt. Hugó az egyik sürgő-forgó leány kezére nézett, és elmosolyodott, de nem szólt semmit.

Valamit Henrik is megláthatott, mert jókedve kerekedett. Felmentek a szálláshelyül nekik kijelölt padlásra, és Henrik azt súgta oda a másik királynak:
- Tudod, miért van jókedvem? Nem minden látszólag barna haj barna!

Hugó visszasúgta:
- Egyik ujjon gyűrű nyoma, egy galambpár nyomta oda!

Reggel megköszönték a szállást, és látszólag továbbmentek, de csak a legközelebbi tisztásig. Ám mindketten levelet hagytak az egyik lábasban.

Az elsőben ez állt:

Szívem már a szíved foglya.
Oly örömmel mosolyog ma!
Barna tövén mit is látott?
Remélem, hogy kitalálod!

A másik levél sem volt kevésbé rejtélyes:

Lányát bántotta egy apa,
rosszul tette, rájött maga.
Minden más lenne ám mától,
mert tanult a hibájából!

Látta Karamella, hogy lelepleződött, rátaláltak. Ennek annyira megörült, hogy rögtön rohant az erdőben ide-oda, boldogan kiáltozta:
- Jöttem egy fogolyért! Jöttem egy apáért!

Előugrott Hugó király, átölelte a leányát. Karamella megcsókolta édesapját, azután így szólt Henrikhez:
- Fogoly jött a fogolyért! Legyünk egymás foglyai, örökre!

A lakodalom után, bár még néhány hét híjával volt a vendégfoglyoknak előírt egy év, Henrik király kihirdette: a bizarrtániai vendégfoglyok nem foglyok többé, csak vendégek.

Egy nyelves bizzartániai leány, illetve már asszony, azonban felkiáltott:
- No azért mi, lányok, jó néhány foglyot ejtettünk a vendégfoglyok köréből, Király Urunk! Nézz ide, nekünk már kisbabánk is született!

Ezen több asszonyka nevetett, és magasba emelte babáját:
- Mi is így tettünk!

Hugó király sok évig kormányozta még országát, amikor pedig meghalt, a trónját Henrikre hagyta. Bizzartánia és Kilengőtánia egyesült. Karamellának három gyermeke született, két kisfiú és egy kislány.

Az a hölgy, Harangvirág Éva, aki Karamellát a vadonban befogadta, szintén nem volt öreg, csak álruhában volt, mert egy idő után Karamella elárulta neki, hogy ki is ő valójában.

Évát Henrik király nemesi rangra emelte, Karamella udvarhölgye lett, szerető férjre talált, és három gyermekük gyakran játszott Henrik és Karamella gyermekeivel, a királyfiakkal és a királykisasszonnyal.

(2013)