Feltöltve: 2013-04-11 14:55:36
Megtekintve: 6305
Hegy, erdő, folyó, síkság
Néha furcsa gondolat uraság ugrik bele az emberek koponyájába, és csak nem akar onnan kijönni.
Volt négy falu: Belenge, ahol domb, Balanga, ahol liget, Karanga, ahol patak, és Kerenge, ahol lapos földecske ékeskedett.
Történt egy nap, hogy a négy falu legényei nem találtak ürügyet az összekoccanásra, bár, ha kicsit megerőltették volna magukat, találhattak volna. Keresni azonban kerestek, és ismeretes a mondás: aki keres, talál.
Végül találtak is. A belengeiek falubüszkeségből, sőt, inkább már falugőgből, bár nem volt semmi alapja, mármint a domb alapján kívül, kinevezték dombjukat hegynek. Erre a többi falu is hasonlóképpen nagyzolósan tett, ligetből erdő, patakból folyó, lapos földecskéből Nagy Síkság lett, - a falu papirosain, lepecsételten.
Mindez már ürügyet adott a legényeknek a viszálykodásra, mert egyik falu sem ismerte el a másik döntését. Egymásnak ugrottak a legénykedő legények, előbb szavakkal, utána botokkal, bunkókkal. Megszülettek a harcias rímförmedvények is, olyanok, mint amilyent Belenge kocsmafirkásza körmölt le, borozgatás közben:
Van nálunk egy büszke hegy.
Ezt te dombnak nevezed?
Ha így teszel, botom majd
fejbe vereget!
Előbb fejbe vereget,
majd pofont kapsz, eleget.
Megéred, mint kivert eb,
kutya életed!
Kocsmafirkászok mindegyik faluban akadtak, igaz, voltak közöttük olyanok, akik a bort, mások inkább a pálinkát kedvelték ihlető szernek, - de hát ez részletkérdés.
Találtak viszályra ürügyet, - és nem jött könyörület!
Ám - a bevert fejeken kívül, amit megszoktak már - egyéb, nagyobb baj is árnyékot vetett ezekre a falvakra. Tudós mesteremberek érkeztek, akik a domb, liget, patak, lapos földecske nevét tudakolták a bíróktól, és amikor meghallották, hogy mindegyik természeti képződményt előléptették, nagyot nevettek, sőt, egyik-másik röfögően röhögött, ami végképp nem illendő. Papirosaikon az Égrenéző dombot nem voltak hajlandóak hegynek nevezni, de a ligetet sem erdőnek, vagy a patakot folyónak, hiába itták a kocsmában ingyen a falvak jobbik borát.
Azt mondta a belengei bíró, aki csinos legény volt, sokkal okosabb a társainál, de utóbbit, ha kellett, ügyesen titkolta:
- Legyen eszünk, mert elveszünk! Ezeket a királyi térképészeket ne bántsátok, mert, ha hírét veszi a felséges uralkodó, még felesége, a királyné elé ráncigáltat minket, akit Könyörtelen Katának neveznek. No, az nem tréfadolog! Nem jó dolog a börtönben csücsülni, mert ott még ünnepnapokon is ritkán adnak tejfeles bablevest, kolbásszal.
Van úgy: a baj nem jár egyedül, hanem párjával, vagy még, ráadásul, ördögadta kölykeit is magával hozza. A térképészek munkájának ellenőrzésére megérkezett a király, Első Sárkánykígyótlegyőző Ferdinánd, ami még nem lett volna olyan nagy baj, de feleségét is magával hozta, harminc lovas testőre mellett. Összedoboltatta a négy falu népét.
A belengei bíró, Kormosképű Pista, úgy gondolta: a király elejét veheti annak, aminek ő nem.
Előlépett, meghajolt az uralkodó előtt, és így szólt:
- Felséges Király Urunk! Azt a nagy kegyet szeretnénk kérni, hogy neveztesd ki dombunkat hegynek, és ugyanígy kegyeskedj tenni a szomszéd falvakban: ligetből legyen erdő, patakból folyó, lapos földecskéből Nagy Síkság!
Az emberek éljenezték a javaslatot. Jó ötlet, nem mondhatni sült töknek, - bár utóbbi is remek, ha mézédes.
Gondolta a király: legjobb, ha azt gondolja erről a kérésről, amit a felesége. Az ilyen módon kigondolt gondolat, tapasztalatai szerint, eddig még sohasem hozott bajt koronás fejére, önálló gondolkodása viszont gyakran nem állt meg a lábán, ha neje szigorú szeme elé került.
A királynőre tekintett hát, aki kegyeskedett így szólni az összegyűlt parasztnépséghez:
- Férjem, a király, kérésére a következő döntést hozom. A hangyának már egy vakondtúrás is hegy, liget is erdő, patak is folyó, lapos földecske is nagy síkság. Ám azt csiripelték a verebek, hogy ti ilyen szamárságok miatt verekedni szoktatok. Utóbbit megtiltom. Ilyesmi nem elég ok a fejek púposítására.
Ha itt most, valamennyien, felséges személyeink előtt, egybehangzóan azt kiáltjátok: beleegyezünk, mind akarjuk, akkor a domb hegy, a liget erdő, a patak folyó, a lapos földecske nagy síkság lesz kutyabőrre pingált betűkkel, királyi pecséttel. Nektek csak az átnevezési adót kell befizetnetek. No, halljuk azt az egyhangú igent!
Erre már nem szállt fel éljenzés, mert más az adás, megint más a kapás, - bár erősen függ az adottól, kapottól. Átnevezési adó? Ha ezt tudták volna, ki sem nyitják a szájukat! Ám most már nem lehetett visszatáncolniuk.
Az egyhangú igen, ha halkan is, meg lett volna, de egy gyönyörű belengeti leány mást kiáltott.
Ki volt ez a leányszépség?
Pacihintás Katalin. Ezt lengette a légbe:
- Nekem az igazság fontosabb: a domb nem hegy, a liget nem erdő, a patak nem folyó, a lapos földecske nem nagy síkság, bár a hangyáknak az, és tündöklik Dicső Királynénk igazsága, - de mi nem vagyunk hangyák, Felséges Királyné! A nevem Pacihintás Katalin, akár bent, vagy akár kint!
Ezekre a szavakra mindenki megijedt, még a király is. Mit válaszol a királyné, akit a nép, a háta mögött, csak Könyörtelen Kataként emlegetett?
Nos, ezúttal könyörületesen válaszolt:
- Az átnevezési adót mindenképpen be kell fizetnek, akár kutya kapar ki bút, akár gágog hat buta lúd! Ha szép szóval meg tudjátok győzni ezt a bátor Katát, hogy beleegyezzen a dologba, akkor rendben, a domb heggyé lesz, és így tovább..
Ha nem, akkor is minden rendben, a domb marad nevében is az, ami a valóságban, és így tovább, - de az átnevezéséi adót akkor is rendben fizessétek be, az ellenkezőjét nem ajánlom!
Mi most koronás férjurammal pacik húzta hintába, akarom mondani: hintóba ülünk, és itt hagyunk bennetek. Majd írjatok, ha Pacihintás Kata is igent mondott a kérésetekre!
Elutazott kíséretével a királyi pár, de ott hagyta a megválaszolatlan kérdést: melyek azok a szép szavak, amelyekkel meg lehet győzni Katalint, és heggyé lehet a domb, legalábbis nevében? Egyáltalán: mi az, hogy szép szó?
A belengei bíró, Kormosképű Pista azonban elmagyarázta a négy falu népének: az elhangzott pokolravaló boszorkány, akadékoskodó szoknyasuhogtató, meg a négy falu szégyene, nem szép kifejezések, nem alkalmasak Pacihintás Kata meggyőzésére, no meg, ha ezek a királyné füléig jutnak, aki szép szavakat javasolt, kockázatosak is azokra, akik meggondolatlanul ilyeneket vesznek a szájukra e kényes ügynél. Ő, Kormosképű Pista, vállalja, hogy követ lesz, megpróbálja a dolgot a makacskodó szépségnél, és ezért csak négyszeres bírói fizetést kér, azt sem örök életére, hanem csak a meggyőzésig, vagy utóbbi nyilvánvaló sikertelenségéig.
Pista először Katát kérdezte: elfogadná-e őt követnek? A leány elpirult, de azért jól hallható igennel válaszolt. Ezt követően a négy falu népe egyből beleegyezett Pista követségébe, bár a bírói fizetés ilyen tetemes növekedését mindjárt elkezdték irigyelni. Az irigykedést nem tiltotta meg a királynő, tehették.
Pista azonban komolyan vette meggyőzési feladatát. Minden szabad idejében a leány szoknyája mellett volt, bár attól változó távolságra, mert hol vizet hozott neki a kútról, hol fát vágott. Vasárnap még a sütésben-főzésben is segített, bár csak olyasmiben, ami férfimunka, például a nehéz fazekak megemelésében.
Esténként még a kispadra is kiült a leánnyal, de Pista, mert óvatos volt, eleinte nem a falubeli dombról beszélt, hanem inkább a holdvilágos táj szépségéről, a leány gyönyörű, dús hajáról, tündér szemeiről.. Kata mindezt szemlátomást nem bánta, sőt, úgy tűnt, szívesen fogadta.
Egy év nagy idő, - vagy kicsike? Attól függ, hogy mihez mérjük. Belefért jó néhány kirándulás dombra, ligetbe, patakhoz, síksághoz. Az egyik kirándulásnál Pista, bizonyos jelekből, úgy ítélte meg: a leány nem bánná, ha ő szívének őszinte meggyőzési szándékát egy csókkal is kimutatná. A hosszú csók közben a leány bánatot nem mutatott, ezért a csókolódzás a meggyőzés egyik módszere lett. Előrehaladást jelentett az is, hogy a falvakban mind többször volt látható Pista, Katalinnal kéz a kézben.
Bekövetkezett az új tavasz, új csókokkal, de azoknál több is történt. Teltek a hetek. Később azt súgta a leány Pista fülébe:
- Kezdek meggyőződni arról, hogy át lehet nevezni, sőt, olykor kell is dolgokat. Te is tudod: legtöbbször a leány sem mindig marad leány..
A legény kapott a szón:
- No meg a legény sem mind marad legény egész életére. Én, bevallom, már meguntam a legényéletet. Őszintén mondom: ha te mellettem vagy, nekem tök mindegy, hogy azt a kedves kiemelkedést hegynek vagy dombnak mondom, de, tudod, a falu népe olyan hiú, mint páva..
Kata sem késett a gondolat virágos füzérének továbbfűzésével:
- Ha erre a ligetre nézek, az jut eszembe, valamit valamiért. Be kell adnom a derekamat, nem csak azt, amit most a karjaidban tartasz, hanem úgy értem: túlzott makacsságomból is engednem kell. Ligetből is lehet erdő, ha leányból lehet asszony.. Persze, ha a négyszeres bírói fizetésedre gondolok, hát kicsit sajnálom, hogy azt elveszíted, de, ugye, az időt nem lehet megállítani, megy előre..
A legény elnevette magát, majd pedig megcsókolta a leányt, és boldogan így szólt:
- Ó, nagyon is értem, a kezed megkérem! Gyere el hozzám, írást készítünk arról: felőled hegy lehet a dombból, erdő a ligetből, folyó a patakból, nagy síkság a lapos földecskéből.. Egyúttal lakodalmunk közeli napját is megbeszéljük!
Ment az írás a királyhoz, királynéhoz: minden rendben. A királyi térképészek átjavították a rajzokat. Pista és Kata Belenge, Balanga, Karanga és Kerenge népét meghívták a lakodalomba. A népek sokat ettek, mert sok fért beléjük, de, ahogy illik, mindenki ajándékot hozott az ifjú párnak. Az ajándék árát nem mindenkinek sikerült leennie-leinnia, mert nem mindenki bendője feneketlen zsák.
A lakodalombeli nóta szövegét ezúttal Híresvölgyes Mátyás költötte, Bazsalikomosbasa városkából, ahol szintén tudtak a négy falu különös történetéről:
Belengén a domb
ma már büszke hegy.
Ha ránézek, a büszkeség
a szívembe megy.
Balangán liget
mit is súg neked?
Azt súgja, hogy gyönyörű lány
kéri a szíved..
Karangán patak?
Táltos, égi ló
szárnyal, s nyerít névnyerésről:
nem patak, - folyó!
Kerengén lapos
föld de messze lát!
Nagy Síksággá lett, tükrében
mily csodavilág!
Volt leány, legény..
Meg sem kérdezem:
boldogok-e? A szemükben
csillog szerelem..
Férj és feleség!
Két szív mit is vár?
A szüreti bálra talán
baba is lesz már!
Még egy rövidke év sem telt bele, és megszületett Kormosképű Katinka. No, furcsa nevet örökölt, de olyan édes arcocskája volt, hogy mindenki mosolygott, aki ránézett.
(2013)
Volt négy falu: Belenge, ahol domb, Balanga, ahol liget, Karanga, ahol patak, és Kerenge, ahol lapos földecske ékeskedett.
Történt egy nap, hogy a négy falu legényei nem találtak ürügyet az összekoccanásra, bár, ha kicsit megerőltették volna magukat, találhattak volna. Keresni azonban kerestek, és ismeretes a mondás: aki keres, talál.
Végül találtak is. A belengeiek falubüszkeségből, sőt, inkább már falugőgből, bár nem volt semmi alapja, mármint a domb alapján kívül, kinevezték dombjukat hegynek. Erre a többi falu is hasonlóképpen nagyzolósan tett, ligetből erdő, patakból folyó, lapos földecskéből Nagy Síkság lett, - a falu papirosain, lepecsételten.
Mindez már ürügyet adott a legényeknek a viszálykodásra, mert egyik falu sem ismerte el a másik döntését. Egymásnak ugrottak a legénykedő legények, előbb szavakkal, utána botokkal, bunkókkal. Megszülettek a harcias rímförmedvények is, olyanok, mint amilyent Belenge kocsmafirkásza körmölt le, borozgatás közben:
Van nálunk egy büszke hegy.
Ezt te dombnak nevezed?
Ha így teszel, botom majd
fejbe vereget!
Előbb fejbe vereget,
majd pofont kapsz, eleget.
Megéred, mint kivert eb,
kutya életed!
Kocsmafirkászok mindegyik faluban akadtak, igaz, voltak közöttük olyanok, akik a bort, mások inkább a pálinkát kedvelték ihlető szernek, - de hát ez részletkérdés.
Találtak viszályra ürügyet, - és nem jött könyörület!
Ám - a bevert fejeken kívül, amit megszoktak már - egyéb, nagyobb baj is árnyékot vetett ezekre a falvakra. Tudós mesteremberek érkeztek, akik a domb, liget, patak, lapos földecske nevét tudakolták a bíróktól, és amikor meghallották, hogy mindegyik természeti képződményt előléptették, nagyot nevettek, sőt, egyik-másik röfögően röhögött, ami végképp nem illendő. Papirosaikon az Égrenéző dombot nem voltak hajlandóak hegynek nevezni, de a ligetet sem erdőnek, vagy a patakot folyónak, hiába itták a kocsmában ingyen a falvak jobbik borát.
Azt mondta a belengei bíró, aki csinos legény volt, sokkal okosabb a társainál, de utóbbit, ha kellett, ügyesen titkolta:
- Legyen eszünk, mert elveszünk! Ezeket a királyi térképészeket ne bántsátok, mert, ha hírét veszi a felséges uralkodó, még felesége, a királyné elé ráncigáltat minket, akit Könyörtelen Katának neveznek. No, az nem tréfadolog! Nem jó dolog a börtönben csücsülni, mert ott még ünnepnapokon is ritkán adnak tejfeles bablevest, kolbásszal.
Van úgy: a baj nem jár egyedül, hanem párjával, vagy még, ráadásul, ördögadta kölykeit is magával hozza. A térképészek munkájának ellenőrzésére megérkezett a király, Első Sárkánykígyótlegyőző Ferdinánd, ami még nem lett volna olyan nagy baj, de feleségét is magával hozta, harminc lovas testőre mellett. Összedoboltatta a négy falu népét.
A belengei bíró, Kormosképű Pista, úgy gondolta: a király elejét veheti annak, aminek ő nem.
Előlépett, meghajolt az uralkodó előtt, és így szólt:
- Felséges Király Urunk! Azt a nagy kegyet szeretnénk kérni, hogy neveztesd ki dombunkat hegynek, és ugyanígy kegyeskedj tenni a szomszéd falvakban: ligetből legyen erdő, patakból folyó, lapos földecskéből Nagy Síkság!
Az emberek éljenezték a javaslatot. Jó ötlet, nem mondhatni sült töknek, - bár utóbbi is remek, ha mézédes.
Gondolta a király: legjobb, ha azt gondolja erről a kérésről, amit a felesége. Az ilyen módon kigondolt gondolat, tapasztalatai szerint, eddig még sohasem hozott bajt koronás fejére, önálló gondolkodása viszont gyakran nem állt meg a lábán, ha neje szigorú szeme elé került.
A királynőre tekintett hát, aki kegyeskedett így szólni az összegyűlt parasztnépséghez:
- Férjem, a király, kérésére a következő döntést hozom. A hangyának már egy vakondtúrás is hegy, liget is erdő, patak is folyó, lapos földecske is nagy síkság. Ám azt csiripelték a verebek, hogy ti ilyen szamárságok miatt verekedni szoktatok. Utóbbit megtiltom. Ilyesmi nem elég ok a fejek púposítására.
Ha itt most, valamennyien, felséges személyeink előtt, egybehangzóan azt kiáltjátok: beleegyezünk, mind akarjuk, akkor a domb hegy, a liget erdő, a patak folyó, a lapos földecske nagy síkság lesz kutyabőrre pingált betűkkel, királyi pecséttel. Nektek csak az átnevezési adót kell befizetnetek. No, halljuk azt az egyhangú igent!
Erre már nem szállt fel éljenzés, mert más az adás, megint más a kapás, - bár erősen függ az adottól, kapottól. Átnevezési adó? Ha ezt tudták volna, ki sem nyitják a szájukat! Ám most már nem lehetett visszatáncolniuk.
Az egyhangú igen, ha halkan is, meg lett volna, de egy gyönyörű belengeti leány mást kiáltott.
Ki volt ez a leányszépség?
Pacihintás Katalin. Ezt lengette a légbe:
- Nekem az igazság fontosabb: a domb nem hegy, a liget nem erdő, a patak nem folyó, a lapos földecske nem nagy síkság, bár a hangyáknak az, és tündöklik Dicső Királynénk igazsága, - de mi nem vagyunk hangyák, Felséges Királyné! A nevem Pacihintás Katalin, akár bent, vagy akár kint!
Ezekre a szavakra mindenki megijedt, még a király is. Mit válaszol a királyné, akit a nép, a háta mögött, csak Könyörtelen Kataként emlegetett?
Nos, ezúttal könyörületesen válaszolt:
- Az átnevezési adót mindenképpen be kell fizetnek, akár kutya kapar ki bút, akár gágog hat buta lúd! Ha szép szóval meg tudjátok győzni ezt a bátor Katát, hogy beleegyezzen a dologba, akkor rendben, a domb heggyé lesz, és így tovább..
Ha nem, akkor is minden rendben, a domb marad nevében is az, ami a valóságban, és így tovább, - de az átnevezéséi adót akkor is rendben fizessétek be, az ellenkezőjét nem ajánlom!
Mi most koronás férjurammal pacik húzta hintába, akarom mondani: hintóba ülünk, és itt hagyunk bennetek. Majd írjatok, ha Pacihintás Kata is igent mondott a kérésetekre!
Elutazott kíséretével a királyi pár, de ott hagyta a megválaszolatlan kérdést: melyek azok a szép szavak, amelyekkel meg lehet győzni Katalint, és heggyé lehet a domb, legalábbis nevében? Egyáltalán: mi az, hogy szép szó?
A belengei bíró, Kormosképű Pista azonban elmagyarázta a négy falu népének: az elhangzott pokolravaló boszorkány, akadékoskodó szoknyasuhogtató, meg a négy falu szégyene, nem szép kifejezések, nem alkalmasak Pacihintás Kata meggyőzésére, no meg, ha ezek a királyné füléig jutnak, aki szép szavakat javasolt, kockázatosak is azokra, akik meggondolatlanul ilyeneket vesznek a szájukra e kényes ügynél. Ő, Kormosképű Pista, vállalja, hogy követ lesz, megpróbálja a dolgot a makacskodó szépségnél, és ezért csak négyszeres bírói fizetést kér, azt sem örök életére, hanem csak a meggyőzésig, vagy utóbbi nyilvánvaló sikertelenségéig.
Pista először Katát kérdezte: elfogadná-e őt követnek? A leány elpirult, de azért jól hallható igennel válaszolt. Ezt követően a négy falu népe egyből beleegyezett Pista követségébe, bár a bírói fizetés ilyen tetemes növekedését mindjárt elkezdték irigyelni. Az irigykedést nem tiltotta meg a királynő, tehették.
Pista azonban komolyan vette meggyőzési feladatát. Minden szabad idejében a leány szoknyája mellett volt, bár attól változó távolságra, mert hol vizet hozott neki a kútról, hol fát vágott. Vasárnap még a sütésben-főzésben is segített, bár csak olyasmiben, ami férfimunka, például a nehéz fazekak megemelésében.
Esténként még a kispadra is kiült a leánnyal, de Pista, mert óvatos volt, eleinte nem a falubeli dombról beszélt, hanem inkább a holdvilágos táj szépségéről, a leány gyönyörű, dús hajáról, tündér szemeiről.. Kata mindezt szemlátomást nem bánta, sőt, úgy tűnt, szívesen fogadta.
Egy év nagy idő, - vagy kicsike? Attól függ, hogy mihez mérjük. Belefért jó néhány kirándulás dombra, ligetbe, patakhoz, síksághoz. Az egyik kirándulásnál Pista, bizonyos jelekből, úgy ítélte meg: a leány nem bánná, ha ő szívének őszinte meggyőzési szándékát egy csókkal is kimutatná. A hosszú csók közben a leány bánatot nem mutatott, ezért a csókolódzás a meggyőzés egyik módszere lett. Előrehaladást jelentett az is, hogy a falvakban mind többször volt látható Pista, Katalinnal kéz a kézben.
Bekövetkezett az új tavasz, új csókokkal, de azoknál több is történt. Teltek a hetek. Később azt súgta a leány Pista fülébe:
- Kezdek meggyőződni arról, hogy át lehet nevezni, sőt, olykor kell is dolgokat. Te is tudod: legtöbbször a leány sem mindig marad leány..
A legény kapott a szón:
- No meg a legény sem mind marad legény egész életére. Én, bevallom, már meguntam a legényéletet. Őszintén mondom: ha te mellettem vagy, nekem tök mindegy, hogy azt a kedves kiemelkedést hegynek vagy dombnak mondom, de, tudod, a falu népe olyan hiú, mint páva..
Kata sem késett a gondolat virágos füzérének továbbfűzésével:
- Ha erre a ligetre nézek, az jut eszembe, valamit valamiért. Be kell adnom a derekamat, nem csak azt, amit most a karjaidban tartasz, hanem úgy értem: túlzott makacsságomból is engednem kell. Ligetből is lehet erdő, ha leányból lehet asszony.. Persze, ha a négyszeres bírói fizetésedre gondolok, hát kicsit sajnálom, hogy azt elveszíted, de, ugye, az időt nem lehet megállítani, megy előre..
A legény elnevette magát, majd pedig megcsókolta a leányt, és boldogan így szólt:
- Ó, nagyon is értem, a kezed megkérem! Gyere el hozzám, írást készítünk arról: felőled hegy lehet a dombból, erdő a ligetből, folyó a patakból, nagy síkság a lapos földecskéből.. Egyúttal lakodalmunk közeli napját is megbeszéljük!
Ment az írás a királyhoz, királynéhoz: minden rendben. A királyi térképészek átjavították a rajzokat. Pista és Kata Belenge, Balanga, Karanga és Kerenge népét meghívták a lakodalomba. A népek sokat ettek, mert sok fért beléjük, de, ahogy illik, mindenki ajándékot hozott az ifjú párnak. Az ajándék árát nem mindenkinek sikerült leennie-leinnia, mert nem mindenki bendője feneketlen zsák.
A lakodalombeli nóta szövegét ezúttal Híresvölgyes Mátyás költötte, Bazsalikomosbasa városkából, ahol szintén tudtak a négy falu különös történetéről:
Belengén a domb
ma már büszke hegy.
Ha ránézek, a büszkeség
a szívembe megy.
Balangán liget
mit is súg neked?
Azt súgja, hogy gyönyörű lány
kéri a szíved..
Karangán patak?
Táltos, égi ló
szárnyal, s nyerít névnyerésről:
nem patak, - folyó!
Kerengén lapos
föld de messze lát!
Nagy Síksággá lett, tükrében
mily csodavilág!
Volt leány, legény..
Meg sem kérdezem:
boldogok-e? A szemükben
csillog szerelem..
Férj és feleség!
Két szív mit is vár?
A szüreti bálra talán
baba is lesz már!
Még egy rövidke év sem telt bele, és megszületett Kormosképű Katinka. No, furcsa nevet örökölt, de olyan édes arcocskája volt, hogy mindenki mosolygott, aki ránézett.
(2013)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!