Tudatlan és nem becsületes, vagy egyszerűen csak tudatlan emberek minden társadalomban voltak és lesznek, a világ minden táján.

Más kérdés, hogy arányuk egy népen, közösségen belül nem közömbös a nép, a közösség sorsa, mindennapjai szempontjából.

József Attila, aki huszadik század első felében élt, és költészete alapján a legnagyobbak között volna a helye a világirodalomban, mint egyik versében írta: egész népét akarta (nem középiskolás fokon!) tanítani. Tanította, nevelte is népét gondolkodásra, és azokat a gondolkodókat, akik önző érdekeiket követve messze eltávolodtak a becsülettől, hazafiságtól, humanitástól, - becsületre, hazafiságra, humanitásra. Arra tanított, nevelt mindenkit: becsületesen legyenek magyarok.

A megtanultak azonban nem csak a tanártól függnek, - a tanulótól is. No meg, nem kevéssé, az adott társadalmi rendtől, társadalmi viszonyoktól is.

Aki ma becsületesen gondolkodik és végignéz Magyarországon, siralmas állapotokat talál. Szinte mindenütt, szinte mindenben. Tény, hogy a kapitalista (tőkés) társadalmi rend (amelyben József Attila is élt) eleve nem az a keret, amelyben demokrácia, igazságosságra törekvés, a tömegek érdekeinek figyelembevétele jelentősen érvényre juthat. Ez a társadalmi rend a tőke uralmát, egy viszonylag szűk réteg hatalmának érvényesülését jelenti a szegényebb társadalmi rétegek rovására. Ahogy mondani szokták: ezt a vak is láthatja.
A világban is, Magyarországon is.

Magyarországon azonban ma sokkal inkább fennáll a vakság (vagy érdek- vakság), mint a világ egy sor országában, például az Amerikai Egyesült Államokban, mert a kapitalista társadalmi rend felépítésében, hagyományaiban, társadalmi viszonyaiban azért jelentős különbségek is vannak. József Attila idejében is így volt: a polgári demokratikus Csehszlovákia a nép szempontjából demokratikusabb volt, mint a Horthy-korszak Magyarországa. Ne értse, magyarázza félre senki: nem demokratikus, csak demokratikusabb! Ám József Attila költészete azt is sugallja annak, aki értelmes ésszel, becsületes szívvel olvassa, amit közmondás is magába foglal: két ördög közül válaszd a kisebbik gonoszt! Persze, ha csak közöttük lehetséges a választás kényszere.

Már József Attila kimondta, világosan, többek között A tőkések hasznáról című költeményében is:

..amíg tőkések adnak munkát,
a tőkéseké a haszon.

A haszon, a tőkések haszna nem csupán materiális dolgokra értendő, hanem szellemiekre is, és hatalmuk sem csupán materiális eszközökre épül, hanem, magától érthetően, szellemiekre is.

Magyarországon a rendszerváltás óta olyan népbutítás folyik, ami szégyenletes.
Másokkal(a tisztán látó kevesekkel) együtt én is így tartom, ezért írtam A képernyőn c. versemben:

Mindent megvett a kalmár:
fegyvert, imát, hatalmat.
Sárga pénzcsillag zenget
új reklámbirodalmat.

Igen, természetesen a televíziós csatornák is elsősorban a népbutítás eszközei lettek. Ez a kapitalista társadalmi rendből egyenesen következik. A népbutítók egy része ráadásul végtelenül primitíven, és hazugságaikat tenyérviszketésre ingerlő agresszivitással közlik a televíziós stúdiókból, mint egyik versemben megjegyeztem:

Bent a képernyőn Milliárdos Manci
két vigyor között ezt-azt mondogat.
Buzgón helyeslik csatornás barátok.
Kacsintgatnak az önérdek-szavak.
(Októberi ég)

Szomorú világ, szomorú ország ez a mai. Erkölcsileg is.

Van ma költészet Magyarországon?

A költészet József Attila idejében, és utána is, a huszadik században még jelen volt ebben az országban. A rendszerváltás pusztította el. A klasszikusok mindig írtak, a társadalmi viszonyok ismeretében, az ország, a haza érdekében költeményeket. Nincs politikamentes költészet, ki merem mondani, le merem írni, mint Cenzúra c. versemben tettem, 2012-ben, ebből idézem:

Mulattat, s bosszant primitív ravaszság,
amit eljátszik korunk szolgalelke.
Lehet költészet politika nélkül?
Ilyesmin még a macska is nevetne!
Egy vers igen, ha saját köldökére
rátett virágdíszt bámultat a jámbor,
vagy érmet remél technikás modern és
rímgépe röffen, szinte önmagától..
..de Költészet? Hát nevessen a macska!
(Mily magyar lettél angolföldi mondás!)
Mind ostoba, ki ostoba szavakra
nem csak helyesel, de még rá is kontráz?
Nem, mert az érdek.. (Ám tisztelet annak,
ki tényleg csacska, s nincsen gondja arra,
hogy ránézzen a múltra, mint valóra,
elődeinkre, - az irodalomra.)
Hát Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi..
No, csak tovább, ne hidd: bezárt a bolt már!
Mikszáth, Móricz, Ady, József Attila..
Életük, művük meggyalázott oltár
a mában. Tovább! Lehet vigyorogni,
Honcenzúra fik, Honcenzúra lányok!
(..mert gondolkodni nem hiszem, hogy fogtok,
- lakáj létet meg sohasem utáltok?)
Ki félig így, vagy úgy.. - ő sem kivétel,
ha költő volt, s egyszer látni volt mersze.
Jólétben is önváddal ott bolyongott,
bot és vászonként, Kosztolányi lelke.
Babits tornyában tényleg elegánsan
csücsült, s a szó volt élete imája, -
de azt a Szót, mi végleg naggyá tette,
Húsvét előtt mégiscsak megtalálta!
Tóth Árpád meghalt, tüdővészben, s búban, -
de nem lehet, hogy egy-egy titkolt este
szeme kinyílt, s volt, megalázott álmát,
vágyott, vörös Új Istenét kereste?

Ha valaki kételkedik a költészet (Petőfi és József Attila szellemi örökségének megfelelő költészet) hiányában, az nézzen körül a mai Magyarországon! A nyomtatott lapokban alig-alig van jele ilyennek, - és olvasótáboruk hihetetlenül szűk. Az interneten levő kulturális fórumok szerkesztőségeiben is általában (tisztelet a fehér holló kivételeknek!) a sunyi, álszent magatartás, vagy az ostoba mocskolódás az uralkodó (vagy mindkettő). Nem egy közülük azt tartja barátságos költői viselkedésnek, ha a versek írója nem politizál, hallgat, vagy szent jámborsággal bólogat a Hatalom intézkedéseire, azok bármilyen pusztító kárt okoznak is Magyarországnak. Ez volna a magyar klasszikus költészet hagyományainak hazafias követése?

A költészetnek az igazat kell írnia, mondania, - ettől költészet, a versektől joggal megkövetelhető színvonalon, megformáláson túl, éppen úgy, mint ahogy a becsületességgel sem egyeztethető össze a napszámban történő hazudozás.

No és a költészet ne udvaroljon, hízelegjen senkinek! Sem eszmék elferdített gyakorlatának a mindennapokban, sem a népnek. Az eszmék nevében elkövetett hibákra, vétkekre, bűnökre való rámutatás éppen maguknak az eszméknek is érdeke, - ha nemes eszmék, nagyon is. Ez igaz, akkor is, ha akár a kommunizmus eszméjéről van szó, akár a kereszténységéről. Ez az igazmondás nem érdeke viszont az eszmék mögé bújt tolvajoknak, törtetőknek, jellemteleneknek, gerincteleneknek, koncleső szolgáknak. Iszonyúan nagy haduk rontja a levegőt fent, a hatalom birtokában, és a hatalom kiszolgálójaként.

Nagy bajok vannak azonban lentebb is, a tömegek szintjén. József Attila így írt 1937-ben:

Ezer esztendő távolából,
hátán kis batyuval, kilábol
a népségből a nép fia.

Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia.
(Hazám)

Igen! Ne hízelegjen a népnek az, aki költőnek vallja magát. Az igazat írja, mondja, még akkor is, ha - pillanatnyilag - az igazság keveset használ az elbutított, alacsony szellemi szintre szorított és ott tartott, gyakran nevetségesen primitív, könnyen becsapható tömegeknek. Olyan tükröt tartson elébük, amelyben előbb-utóbb magukra ismernek!

Petőfi is felismerte a nép hibáit, azok okait. Legérettebb alkotása, Az Apostol című elbeszélő költeménye, ezt világosan mutatja.

József Attila is figyelmeztetett, hogy fel kell ismerni a társadalom igazi viszonyait, típusait:

Ne hadd el magad, öregem,
bőröd ne bízd kereskedőre,
ki elád felhőt az egen
s a földön telket vesz belőle.
Inkább segít a kutya szőre
a teríthető betegen,
semhogy magát miértünk törje,
aki sorsunktól idegen.
(Vigasz)

Figyelmezteti a szegényeket, balsorsba taszítottakat: - Ne tékozold bizalmadat!

Jó tanár volt József Attila, - és jó tanítványa a magyar nép?

Egy jó tanár nem elég, - és kevés a jó tanár. Magyarországon is szégyenletesen kevés. A nép nagy része pedig szégyenletesen tudatlan. A jelen azt mutatja: nagyon rossz tanítványa József Attilának.

E tudatlanságnak okai ugyan elsősorban a kapitalista társadalmi rendben keresendőek, de azért a bizalmukat tékozló tömegeket sem szabad felmenteni. Igenis, ők is felelősek tudatlanságukért. A költészetnek pedig, ha volna, többek között erre is rá kellene mutatnia Magyarországon.

Rá kellene mutatnia, nem csupán az elnyomott szegények érdekében, hanem az egyúttal az ország érdekében is.

Thomas Mann üdvözlése című versében a fasizmusról írta József Attila:

..s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol -
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?

A fasizmusról írta, de nem csak a fasizmus embertelen eszme, hanem más eszmei hagyományok is, amelyeket jelenünkben is meg kellene találnia, fel kellene ismernie annak, aki József Attila (és a klasszikus költészet) tanítványa. Milyen új mérgek, új ordas eszmék hatoltnak, hatolnak be a rendszerváltás óta a magyarság közé (vagy éledtek fel), és állítottak, állítanak szembe magyart a magyarral, még ha nem is azokkal a látványosan szélsőséges eszközökkel, amivel a fasizmus? Ezen is el kellene gondolkoznia annak, aki becsületesen magyar, vagy az akar lenni, és még képes a gondolkodásra.

Az a Csillag, amelyet, József Attila reménye szerint a munkásság majd a sötét gyárra szegez (Munkások, 1931), egy eszme csillaga. Az eszme nem feltétlenül azonos a nevében elkövetett vétkekkel, bűnökkel. Utóbbiakat miért kellene tagadni? Tárgyilagos, összefüggéseikkel való bemutatásuk erkölcsileg is csak használhat egy eszmének, amennyiben nemes, a világot jobbítani akaró eszme, akár - példaként említem - a kommunizmus eszméjéről van szó, akár a kereszténységéről. Az előbbi eszmét védte József Attila akkor is, amikor fasiszta kommunizmusról írt (Világosítsd föl, 1936), persze, az ilyen bátor verset könnyebb félremagyarázni, mint Szocialisták című költeményét (1931-1932). Félre is magyarázzák megvetendő tollnokok, rosszindulatúan. A Költő hatalmas életművében csak kivételként (talán egyetlen kivételként) fordul elő tartalmilag hibás (és formailag is teljesen értéktelen) alkotás: Nem, nem, soha! című verse, amelyet 1922-ben írt.

Napjainkra, erre a 2013-as esztendőre, Magyarország nagyon mélyre süllyedt erkölcsileg. Rosszat tesz hazájának az, aki ezt tudatlanságból, vagy önző érdekből, tagadja.

József Attila költészete annak, aki becsületes, tárgyilagos gondolkodásra és tettekre törekszik, sokat segíthetne abban, hogy világosabban lássa: mit kellene tenni. Hazájáért, Magyarországért, meg a világért is.

(2013)

(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)

A szerző néhány kapcsolódó írása, amely az interneten megtalálható:

1. Bennünk a táj (József Attila emlékének) (vers)

2. József Attila ? életben, halálban, szoborban (prózai írás)

3. A vers, mint élőlény (prózai írás)