Rózsafás Klárika vörös szőrű, Rézike nevű kutyuskája pindurka volt, csivava. Klárika nagy becsben tartotta. Eleinte a városban éldegéltek, de azután kedves kis faluba költöztek, Varjúkeresztesre. A kutyus gazdája ugyanis meseíró volt, és úgy vélte: erdő, mező, patak, tó, hegy szomszédsága több történetet sugall, mint a város.

A leány a szobában írt, Rézike pedig a kertben szagolgatta a virágokat. Megjelent egy szép, vörös bundás róka. Azt kérdezte a kutyustól:
- Téged, hogy hívnak?

- Rézike.. - mondta a kutyus.

- Én Büszkénhegyesorrú Lomposfarkú Kálmán vagyok - jelentette ki a róka. A te neved nem jó! Mi az, hogy Rézike? Elnevezlek Bambaföldi Butilinkói Butuskának!

A kutyus csodálkozott:
- Mi bajod a Rézikével? A gazdám így hív!

A róka vállat vont:
- A gazdád úgy hív, ahogy akar, de én Butuskának foglak hívni. Az jó név, mert arra nem csap rá a botuska. Tudom mi kell neked: férjecske. Majd hozok, de nem ingyen. Adj nekem egy darab kolbászt!

Rézike, azaz Butuska hozott neki a kamrából, és kíváncsian tudakolta:
- Mikor hozol férjet?

- Holnap! - válaszolta a róka, és elpárolgott, mert a csivava gazdája kidugta a fejét az ablakon.

Másnap, amikor a leány a szobában mesét írt, megint eljött a róka, most egy vörös kandúrral.

Azt mondta a róka Butuskának:
- Elhoztam leendő férjed. Vereskei Nyávogóföldi Nyányábán a neve. Te is vörös vagy, ő is vörös, tehát jól meglesztek egymással. Menj be a kamrába, hozz kolbászt mindkettőnknek!

Örült a csivava, hogy férjhez mehet, hozta a kolbászt, de azért megkérdezte, kissé kételkedően:
- Kutyának macska is lehet a férje?

- Miért ne lehetne? - mondta a róka. Nekem volt már a feleségem liba is. Lakodalmunk előtt gágogott, de utána már nem.

A cica minderre rányávogott, helyeslően.

Megették a kapott kolbászt, utána elmentek.

Másnap megint beállított a róka, de most fekete cicával.

Így szólt a kutyushoz:
- Butuska! Rájöttem: nem jó, ha a férjed is vörös, meg te is, mert összecserélitek egymást! Bemutatom Éjfekete Egérreugró Fenebendőt. Ő jobb lesz férjednek, mert a fehér havon könnyebben megtalálod télen, mintha fehér bundájú volna. Hozz nekünk kolbászt!

A kutyus most nem tudta lehúzni a kamrában a rúdról a kolbászt, mert magasan volt, hiába ugrált érte. Kénytelen volt májas hurkát hozni a rókának és a fekete cicának, de azok nem haragudtak érte. Belaktak, elmentek.

- Miért van az, hogy a leendő férjem, miután megeszi azt, amit kapott, mindjárt elmegy? - tűnődött a kutyus.

Másnap a róka fehér cicával állított be. Utóbbinak Hófehéren Farkincaelkapó Büszkebajszos volt a neve.

A róka elmagyarázta:
- Inkább való neked férjként ez a fehér bundás macska, mert a sötétben, amikor minden tehén fekete, ez mégsem annyira fekete, ha rásüt a hold. Hozz nekünk májas hurkát!

A kutyus nem tudott májas hurkát hozni, mert a rúdon levő májas hurkák végét nem érte el, hiába ugrált. Egy véres hurka végét azonban elkapta a fogaival, lehúzta, kivitte.

A róka, meg a fehér macska nem haragudott, jó volt nekik a véres hurka is. Megették, elmentek.

A következő napon a róka nem jött el, viszont becsengetett egy délceg férfiember, akit alacsony termetű kutya kísért, tacskó. Az ember hátán puska volt.

Klárika kijött a kapuhoz, megkérdezte:
- Kit tetszik keresni?

- Azt a leányt, kisasszony, aki máris nagyon tetszik nekem, vagyis Önt! - mondta az ember. Erdőshegyes Tamás vagyok, nem munkakerülő, hanem erdőkerülő. Azért jöttem, hogy figyelmeztessem: Konokfejű Károly bácsi egy rókát látott, többször is, amelyik a kisasszony háza körül ólálkodott. Veszélyes az ilyen állat, ha valaki tyúkot, kacsát vagy libát tart.

Rózsafás Klárikának megtetszett ez a Tamás, mindjárt készségeskedett:
- Nem tartok ugyan se tyúkot, se kacsát, se libát, de szeretnék többet tudni a rókáról, mert ez az állat nagyon mesékbe illő. Ha van az úrnak egy kis ideje, jöjjön be a házba, mondjon róla történeteket!

Tamás, mint erdőkerülő, nem kerülgette a forró kását, de még az erdőkerülést is felfüggesztette, és így szólt:
- Első a kötelesség, de a két kötelesség közül, azt választom: bejövök, mesélek a rókáról Önnek, Kisasszony!

Bár Tamást Klárika csak egy doboz csontszáraz keksszel tudta megkínálni, meg egy csésze kissé szájelhúzó ízű teával, ezt Tamás rögtön megbocsájtotta a barátságos és szépséges leánynak. Nem titkolta: egyedül éldegél az erdőben, legényként. Klárika sem rejtette véka alá: ő meg e faluszéli házban szintén egyedül éldegél, hajadonként és meseíróként.

Sokáig beszélgettek, végül a leány így szólt:
- Csapnivaló háziasszony vagyok, de meghívom vasárnapra, ebédre. Kárompárom Juliska nénit majd megkérem: segítsen sütni-főzni.

Tamás elmosolyodott:
- Minek ide Juliska néni? Ha megengedi a kisasszony, akkor időben átjövök vasárnap, segítek sütni-főzni. Nekem meg kellett tanulnom ezt-azt a konyhaművészetből is. Hozok fácánokat, szalonnát, kenyeret, vörösbort, meg mindazt, amit még kigondolok. Jó lesz így?

A leány sietősen válaszolt:
- Nem csak, hogy jó lesz, hanem kitűnő! Legalább tanulok Magától ezt-azt!

Közben a tacskó így szólt a csivavához:
- A nevem Kedveslaposka. Te egyedül élsz a gazdáddal? Nem érzed magad búsnak, mert magányosnak? Mi a neved?

Azt mondta a csöpp kutyus:
- A gazdasszonyom Rézikének hív, de jött egy róka, elnevezett Bambaföldi Butilinkói Butuskának, és mindig Butuskának hív. Még nincs férjem, de a róka már háromszor is hozott férjnek valót, kolbászért. Mindháromszor macskát. Az első macska vörös volt, a második fekete, a harmadik fehér. Téged is megkérdezlek: lehet egy kutya férje macska?

A tacskó szinte megrázkódott a nevetéstől, azután így szólt:
- Macska? Kitől hallottál ilyen szamárságot? A falubeli szamártól biztosan nem, mert az okos állat. Kutya férje csak kutya lehet. A róka által adott neved nem szép, visszaadom neked az eredetit, a Rézikét. Téged meg elveszlek feleségül, és nem kérek érte elcsent kolbászt, viszont mindaz, amit a gazdasszonyodtól kapsz, annak a fele az enyém. Gyere, jelentsük be házasságunkat a te gazdádnak is, az enyémnek is!

Megörült e kutyabeszédnek Rézike. Megjelentek, mutogatták, hogy mennyire imádják egymást.

Tamás így szólt:
- Ha akarja, Klárika, ezt a tacskót itt hagyom magánál, vendégségben. Ha beleegyezik, akkor időnként meglátogatom. Otthon van még két kutyám, kopók.
Ha itt marad a tacskó, Kedveslaposka, akkor a róka közelíteni sem mer a házához.

Tetszett ez az ötlet Klárikának, nagyon is:
- Miért magázódunk, Tamás? Javasolom: tegeződjünk! No és bármikor meglátogathatod a tacskót, akár naponta. Vasárnap pedig együtt készítjük el az ebédet. A kopókat is elhozhatod!

Amikor a róka vasárnap meglátta a két kopót, meg azt is, hogy hová mennek, így szólt a mellette levő fekete-fehér foltos kandúrnak:
- Gondolkoztam a dolgon, és ki kell mondanom fehéren-feketén: mégsem lehetsz a csivava férje! Legjobb, ha elhordjuk az irhánkat. Szomorú az a róka, macska, aki kopófogat kapó!

Mi történt a továbbiakban?

Nos, semmi rossz, jó annál több. Rózsafás Klárika sok mindent megtanult Tamástól, egyre jobban sütött-főzött, egyre jobb meséket írt. Könyvkiadója felkereste, kezet csókolt neki, elhozta mesekönyvéért a tiszteletdíjat. Tamás is felkereste Klárikát, ünneplő ruhában, kezet csókolt neki, de nem tiszteletdíjat hozott, hanem gyönyörű gyűrűt, és mindjárt meg is kérte az előbb még csak megcsókolt kezet. Klárika igent mondott, odaadta a kezét, szeme ragyogott.

A lakodalom a faluban volt. A rókát nem hívták meg, de titokban eljött, lopott egy szál sült kolbászt, utána meg elfutott a kopók elől.

Klárika a lakodalom után Tamáshoz költözött, az erdei házba. No, hogy az erdő mennyi mesés történetet súgott az asszonnyá lett leány fülébe, azt leírni sem tudom, de felesleges is, mert Klárika mindet leírta.

Egy bájos baba is helyet kért az erdei házban, és a szülők szívében. Megkapta. Eleinte nem tudott édesanyja fülébe meséket súgni, csak mamája meséit hallgatni, - mégis de sok mesét köszönhetett Klárika ennek a bájos babának, már a baba, Erdőshegyes Klárika születése után is!

(2013)