Hosszú ezüstalagúton sisteregve
hemoglobin-fénnyel fröccsenti szét agyam.
Alélva gurul be ágyam alá a félelem;
S ráhinti testem millió csillagútra.

Hasadó rügyek n?nek mellemen,
S duzzadó vulkán ölemben.
haragos indáim tüskevirágokkal
temetik be rémült arcomat.

meger?szakolom a zöldet, a kéket, a sárgát,
Körmöm alatt háncsokban lóg a vörös förtelem.
hullámokban kóvályog az elfeledett tér;
Ó, könnyes okádék, ez itt az életem!

Szólj nekik, az ejakulált emberkéknek,
mert hányás íz? mosolyom körberág!
emelj a hangra fel, apró ürülékek
királyn?je, acélos halálvirág.

Most már ki fogok szállni, ismét szúrnak a fények.
Távoli közelségbe görbülnek a messzeségek.
Felébred a gy?lölet, és nyújtóznak a sikolyok,
az alvadt foltok is beszélnek már.
ablakom hajnali fényt köp szét szobám falain.
visszatértem, s hideg kezekt?l rettegve várom,
mikor ölel át ismét a heroin.