Kicsitkopaszkukac Balambér helyre legény volt, csak rossz helyen, mert Kecsesköcsögfalván. Ott hol a folyó áradt meg, hol az erdőt gyújtotta fel valaki szalonnasütés közben. Tekintettel arra, hogy Balambér háza, földje az erdőszélen volt, de a folyóhoz is közel, hol a víz pusztította el a termését, hol a tűz, ami önmagában is sok, de végül még a háza is kigyulladt. Eloltotta ugyan, de azért bosszúság a bosszúság, főleg, ha vele tart a hosszúság.

A kocsmában azt mondta Balambérnak Kalamula Galagula, aki nem akárhonnan jött, mivel Afrikából, fekete bőrét is onnan hozta magával:
- Mit lógatod az orrod, te bús képű, jóképű legény? Lám én Afrikából jöttem egy szál gatyában, - és még most is megvan az a gatyám!

Hát, ez igaz volt, bár azt, hogy milyen állapotban volt a gatyája, hagyjuk!

Gondolta Balambér: mi lenne, ha ő viszont Afrikában próbálna szerencsét? Ami Kalamula Galagulának nem hozott szerencsét, neki még hozhat.

Galagula helyeselte Balambér ötletét:
- Afrika pompás föld, ott ingyen ehetsz banánt a banánfáról. A pirított sáska sem rossz, olyan, mint a pörkölt mogyoró. No és kókuszdiót is feltörhetsz, még a fejed sem kell törnöd, hogy hol van, mert a kókuszpálmán. Én is, ha még egy kicsit ottmaradok, örökre ott maradtam volna!

Hát, utóbbi is igaz volt, mert ha még egy-két óráig ottmarad, agyonverik. Kicsodák? Hát azok a szintén kalabaki nyelvet beszélők, akik északon laktak. Igaz, egyesek szerint Galagula bűne sem volt kicsi, mert, bár ő is a kalabaki nyelvet beszélte, ám délen lakott. Délen lakni, mert ott született, - micsoda elvetemültség! Ha nem fut el egy szál gatyában Kecsesköcsögfalváig, akkor örökre ottmarad Afrikában, őseinek földjén, azaz földjében.

Balambér eladta kis birtokát, házát, és vett egy érdekes látványt nyújtó bárkát, amelynek Cucimuci volt a neve. A bárkára ismeretlen festő olyan jeleneteket pingált, hogy még az is röhögött, akinek semmi érzéke sem volt a képművészethez. Akinek érzeke volt, az, persze, nagyobbakat nyerített..

A bárkán Balambér először a hajózást gyakorolta a kecsesköcsögfalvai kacsaúsztatón. Ment neki. Másnap már a Kecskeugráltató folyócskára került át a bárka, indulásra készen. Ám ki rohant szélsebesen a parton, a Cucimuci bárka felé?

Kalamula Galagula. Azt kiáltotta:
- Én is megyek Afrikába! Számolok, leszámolok!

Hátán nagy zsák volt, és mindkét kezében félelmetes, dupla csövű puska.

Balambér csodálkozott:
- Hol szerezted a puskákat?

Galagula készségesen elmagyarázta:
- A gróf éppen nyugágyában aludt, kerekpusztai kastélya kertjében. Nem akartam zavarni. Kölcsönvettem tőle két vadászpuskát, meg egy zsák töltényt. Ám otthagytam a becsületességi papirost: Afrikába megyünk, majd mindent visszakap tőlünk, és hozunk neki oroszlánt is!

No, elindultak lefelé a folyón, el is jutottak a tengerig.

Itt azonban fel kell világosítanom azokat az olvasókat, akik nem tudnak különbséget tenni a kecsesköcsögfalvai kacsaúsztató vize és a tengeré között. Nyilván sok minden más között sem, de most maradjunk ennyinél. Hát, kérem, ha a kecsesköcsögfalvai kacsaúsztató vize háborog, az sem jó, abba is belefulladtak már néhányan, - de a tenger dühe sokkal veszélyesebb!

Egy darabig jámbor vizű volt a tenger is, de amikor Afrikához közeledett a bárka, akkor megvadult. Talán nem volt humorérzéke, és a Cucimuci két oldalán levő pingálmányok nem nyerték meg a tetszését.

A bárka volt hullámvölgyben, hullámok tetején, többször is, százszor is. Fel-le, fel-le.

Végül a tenger kidobta Cucimucit a partra, Balambérral és Galagulával együtt. Utóbbiak kirepültek a bárkából, de kaptak a fejükre egy-egy kókuszdiót a pálmafákról. Később azonban magukhoz tértek.

Jó helyre kerültek? Annyiban igen, mert Afrikába. Jól jártak? Hát járhattak volna rosszabbul is, mert mellettük még öt hajóféle volt, darabokban. Az egyik tele volt kagylóval, de már kissé rothadó állapotban, mivel a kagyló víz nélkül egy idő után olyan, mint a hal, ha a szárazon kénytelen düllesztgetni a szemeit.

Balambérnak eszébe jutott az, amit egykor a Tintimanci nénitől kapott kisregényben olvasott: egy hercegnő nagyra becsülte azt az értékes igazgyöngy nyakláncot, amivel szeretője, a gróf megajándékozta. Utóbbi adta a legénynek az ötletet: nézze meg, van-e a kagylókban igazgyöngy?

Elővette széles pengéjű kését, és felnyitotta az egyiket. Nem nyert! Nem volt benne gyöngy, csak bomló kagylótest. Ám, ha már elkezdte, megpróbálta a dolgot többinél is. Egyikben nagy, szép tiszta gyöngyszemet talált. Most már nekibuzdultan a többit is felnyitotta. Egész csomó igazgyöngyöt gyűjtött össze.

Galagula a gyöngyöket nem méltányolta, nem értett ilyesmihez, de az egyik hajóroncsban sok marhahúskonzervet talált. Telepakolta a hátizsákját, mert úgy vélekedett: ha nem jön elejthető vad, akkor a felnyitható húskonzerv is megteszi. Az utóbbi nézetet Balambér is helyeselte.

Találtak még: három díszes nyelű pisztolyt, ezekkel lőni nem lehetett, de igen jól nézett ki mindegyik, valamint vasdobozban rézből készült nyakláncokat, karpereceket, fülbevalókat, gyűrűket. Balambér ezeket magához vette, mert úgy gondolta: a női hiúság még hasznot hozhat nekik, csak nő kell hozzá, amelyik hiú.

Sokáig vándoroltak az afrikai szavannán. Balambér időnként lőtt egy antilopot, megsütötték, ettek belőle, amennyit bírtak, de élvezetüket némileg zavarta a körülöttük sündörgő sok sakál. Nagyon bámultak rájuk, meg az antilopcombokra.

- Kinézik a számból a falatot! - jegyezte meg bosszúsan Balambér.

Galagula figyelmeztető lövést adott le a sakáloknak, pontosabban az egyik sakálba: ne őket bámulják antilophús evés közben, hanem agyonlőtt társuk húsát marcangolják. A sakálok szót fogadtak, legalábbis arra az időre, ameddig agyonlőtt társuk húsa kitartott.

Egyik nap fekete bőrű emberek kunyhóit pillantották meg. Galagula izgalomba jött:
- Ezek gazfickók, mert, bár ők is kalabai nyelven beszélnek, északon laknak. Dél még messze van innen. Miattuk kellett elhagynom nekem, mint délen lakónak, Afrikát, - de visszatértem, puskával a kezemben! Nem lehetnek többen harmincnál. Mindet lepuskázzuk!

Balambér nem értett vele egyet:
- Lehet, hogy északon lakni nálatok iszonyú nagy bűn, de én nem látom akkorának. Inkább ne pazaroljuk a töltényt. Jobb, ha két kulacsban a bor, vagyis a kétkulacsosság.

Te is kalabai nyelven beszélsz, ők is. Mondd nekik azt, hogy te is északon laksz. Nem szép ugyan ez a ferdítés, de, szerintem, hazudtál már Kecsesköcsögfalván ennél sokkal nagyobbat is.

Utóbbira Galagula nem szólt semmit, mert eszébe jutott miket is mesélt a kecsesköcsögfalvai kocsmában.

A falu törzsfőnöke barátságosan fogadta Balambért, aminek része volt, a kezében tartott puskán kívül, annak is, hogy Galagula kalabaki nyelven elmesélte: Balambér fehér bőrű törzsfőnök Kecs Köcs Kocs Mában, ami szintén északon van,

Az egyik pisztolyt a törzsfőnöknek, a másikat a varázslónak ajándékozták. A törzsfőnök feleségei és leányai réz nyakláncot, fülbevalót vagy karperecet kaptak. Utóbbiak összevesztek az ajándékokon, egymás haját ritkították, és akkora lármát csaptak, hogy a környező fákon minden majom őket bámulta. Lám, van mit tanulniuk az emberektől!

Mindenkit érhet baleset, - de, nem szabad elfelejteni, bájeset is! Néha a baleset a jobb, - olykor a bájeset.

A törzsfőnöknek ugyanis volt - a csúnyácskák mellett - öt gyönyörű szép lánya is. Hét felesége mellett ez nem akkora csoda, mint egyesek gondolnák. Balambérnak a Kumula Kamala nevű leány tetszett meg, akinek nagy, igéző szemei voltak, és azokkal bűbájos rajongással nézett a fehér bőrű legényre. Galagula pedig Kumula Kamala két évvel idősebb, szépséges nővérét, Kerek Kekket részesítette kegyeiben, amit a leány örömmel fogadott.

A törzsfőnök is örült, hogy két leánya férjet talált. Egyik felesége, a lányok mamája, ugyan szertartásos kötelességből bőgött, hogy így két leánya elhagyja, de amikor Balambértól is, Galagulától is kapott kígyóval díszített rézgyűrűt, a bőgést abbahagyta. Arra gondolt: még így is maradt négy lánya, és az útban levő sem biztos, hogy fiú lesz.

Pazarul éltek a törzsfőnök vendégeként, de Galagulának eszébe jutott: oroszlánt ígért a grófnak. Kerek Kekk, amikor megtudta férje ígéretét, rögtön szerzett két kis kölyökoroszlánt. A törzsfőnök pedig tizenkét emberének megparancsolta: kísérjék el vendégeit a visszafelé úton, a tengerpartig, ahol a Cucimuci bárka található.

Útközben fehér bőrű orvvadászokkal találkoztak, akik fekete bőrű szolgáikkal elefántagyarokat cipeltettek valahová. Azt, hogy hová, örök titok marad, mert Balambér és Galagula mindkét orvvadászt egy bokor rejtekéből, lesből, agyonlőtte. Így megbosszulták az ártatlan elefántok halálát, az elefántagyarokat pedig a bárkára vitették a fekete bőrű népséggel. Az élelmes Galagula a lelőtt fehér bőrű orvvadászok puskáit, és egyéb értékesnek vélt tárgyait magához vette, azon a címen: annak, aki már meghalt, minek a puska?

Hát utóbbi igaz is, Olvasóim, gondoljanak csak utána!

A bárka vízre taszítása nem volt könnyű, de most már volt hozzá kéz, elegendő.

A tenger a visszaúton már jámbor volt, csak néhány cápa dugta fel a fejét a vízből, fenyegetően. Utóbbiak kaptak egyet a fejükbe a megszerzett elefántlövő puskából, amiről kiderült: szükség esetén cápalövő is.

A továbbiakban már nem történt különösebben érdekes. A gróf visszakapta két puskáját, és megkapta az egyik kis oroszlánt. Utóbbit kicsinyelte, de felesége, a grófné, letorkolta: inkább örüljön a cicának, lesz az még nagyobb is, akkor majd kutyaként tartható, vigyázni fog a kastély parkjára.

Kecsesköcsögfalva népe ámult-bámult. Fekete férj és fekete feleség, - no, ez még rendben. Ám a fehér bőrű Balambér felesége is fekete bőrű, hát ilyen csodát!

Minden csoda három napig tart, így tartja a közmondás, de Kecsesköcsögfalva ámuldozása azért egy nyúlfarok hosszal tovább tartott, mert Balambér eladta a gyöngyöket, és oly sok pénzt kapott érte, hogy az árán hatalmas házat építtetett, sok földet vásárolt, és még mindig maradt a bankban rossz napokra, több is, mint elegendő. Felesége, Kumula Kamala előbb ikreket szült, később már csak időnként egyet-egyet, de végül a hét gyermek így sem kevés.

Galagula az elefántagyarokat értékesítette, hát azok is olyan sokat értek, mintha aranyból lettek volna. Felesége, Kerek Kekk ugyan csak öt gyermeket szült, de azért Galagula sem bánkódott, mivel öt gyermekük gyakran akkora lármát csapott, mintha legalább tízen lettek volna.

Egy darabig a fél falu Afrikába készült szerencsét próbálni. Kerek Kekk sok sonkát, kolbászt, hurkát, meg más finomságot kapott azért, hogy kalabaki nyelvre tanítsa őket.

A kalabaki nyelv azonban nem könnyű. A kecsesköcsögfalvaiak szája könnyen ráállt a cifra káromkodásra saját anyanyelvükön, de az ugatós hangzású, nyelvtörő kalabaki nyelvet sehogyan sem sikerült elsajátítaniuk. Gyakorolták, persze, olyan izgalmat váltottak ki vele a falu kutyáiból, hogy azt még a süketek is meghallották!

Idővel egyre többen kezdtek el legyinteni Afrikára. Túl sok ott a kígyó! Skorpió is akad, meg mérges pókféle. Az oroszlánbőgés is idegesítő. A folyókban sok a krokodilus, még a csónakban sincs tőlük biztonságban az ember. Lám, a gólya, fecske is minden évben visszajön tavasszal, - nem bírja ott ki egy álló évig!

Lassan elfogyott az Afrikába induló kedv. Nem sajátították el a kalabaki nyelvet.

Ezzel szemben mind Kumula Kamala, mind pedig Kerek Kekk, akiknek, úgy látszik, jobb volt a nyelvérzékük, hamarosan olyan kacskaringós káromkodásokat eresztettek meg ízes kecsesköcsögfalvai tájszólással, hogy a falu kocsmalátogató népe megtapsolta őket. Fekete bőr ide, fekete bőr oda, olyan népszerűvé lettek, hogy azt nem egy kecsesköcsögfalvai asszony megirigyelte.

(2013)