Minden házon azt mutatta a szélkakas: nyugatról fúj a szél, csak a varázsló, Égmagas Mátyás kastélyán jelezte úgy, hogy keletről. Gazdája kérdőre is vonta a bádogfigurát:
- Mi a manót csinálsz? Be akarsz csapni, te fémtarajos?

- Igen, be akarlak, mert a múltkor mellém ült a tetőn Bőszoknyásansokszoknyás Mari, a boszorkány. Azt mondta: csapjam be az embereket, és akkor kinevez főszélkakasnak.

A varázsló elnevette magát:
- Nézz szét a városi utcákon! Senkit sem tudtál becsapni. No és Bőszoknyásansokszoknyás Marinak egyrészt nincs joga az én háztetőmön üldögélni, még kevésbé a szélkakasom kinevezni bárminek is. A szél most nyugatról fúj, jöjjön rád a forgó juj! Marival pedig számolok még!

Kényszertől körbeperdült a szélkakas, százszor is. A varázsló pedig kitárta köpenyét, és már ott is volt Mari varjúhangos erdejében.

Megijedt Bőszoknyás Mari, mindjárt fejére húzta mind a tizenkét szoknyát, ne lássa őt senki. Ismerte a varázslót, tudta: baj lesz, nagy!

A szoknyák nem segítettek, mert a varázsló felismerte Mari két csámpás lábát.
Rádörgött:
- Ez már mindennek a teteje! Még az én tetőmön is képes vagy rosszalkodni?

Mari ijedelme átugrott rémületbe. Lehúzta a fejéről a szoknyáit, de feje elviselhetőbb volt a szoknyák alatt, mint nélkülük. Térdre esett a varázsló előtt, úgy könyörgött:
- Kegyelmezz, felséges varázslófejedelem! Kétségbeesésemben tettem, mivel leányom, Békalencsés Klára nem akar boszorkánykodni! Őt büntesd meg, ne engem, mert az ő jósága minden bajom okozója.

- Hüm, hát leányod is van? - csodálkozott a varázsló. Hívd ide, rögtön!

A boszorkány engedelmesen bekiáltott a házba. Előjött a leány, - hát a varázsló majd hanyatt esett meglepetésében!

Békalencsés Klára ugyanis olyan szép volt, hogy akár tündér is lehetett volna. A varázslót tisztelettel köszöntötte, kedvesen csengő hangon. Bevallotta: nem kárt okozni akar másoknak, hanem segíteni nekik. Persze, tudja, ez az ő bűne, megérdemli érte azt, amit a varázslótól kap, hiszen egy boszorkány kötelessége a rosszat akarás, rosszat tevés!

- Kerek fejű kígyó, én legyek itt bíró? - töprengett a varázsló. Kusza ügy ez: Mari csúnya, Klára szép. Mari rosszat akar, Klára jót. Fergeteges vad orkán, - ez a leány boszorkány? No, majd kivizsgáltatom!

Otthon, a kastélyában, így szólt a bűvös igék fejedelme fiához, Égmagas Benedekhez:
- Nincs időm rá, ezért téged bízlak meg egy pokol mély titok kiásásával. Vizsgáld ki: Békalencsés Klára valóban boszorkány-e? Ha igen, akkor anyja, Bőszoknyásansokszoknyás Mari bűnös, mert rosszul nevelte, nem tanította meg az ártó tettekre. Ha viszont nem boszorkány, akkor Mari nem hibás, illetve csak
egy kis szélkakasos csőrcsipkedést érdemel háztetői hetvenkedéséért.

Benedek nem mert ellentmondani, csak később panaszkodott a fekete-fehér foltos kandúrnak:
- Apám minden boszorkányosan nehéz feladatot nekem ad! A tündéreseket, persze, megtartja magának..

A cica együtt érzően nyávogott, de amikor a nyávogásért nem kapott még csirkezúzát sem, nem hogy libamájat, sértődötten abbahagyta.

A varjúhangos erdőben Benedek megtalálta Békalencsés Klárát. Az anyját nem, mert az elbújt. Benedek a leány szépsége láttán úgy meglepődött, hogy először csak bámult, de azután összeszedte magát, és közönyösnek vélt hangon azt mondta:
- Apám kinevezett bírónak abban az ügyben: boszorkány vagy-e, - vagy mégsem? Minden kérdésemre az igazat kell mondanod!

Klára is csodálkozott. Tetszett neki, hogy ilyen jóképű fiatal varázsló lett a bírája. Meghajolt a legény előtt:
- Tisztelettel köszöntöm, Bíró Úr! Legyen szigorúan igazságos az ügyemben. Ám megkínálhatom egy kis erdővére itallal? Mindjárt sütök kígyós palacsintát is!

A legény tiltakozott:
- Nem iszok vért, az csúnya boszorkányszokás! Olyan palacsintát sem eszem, amiben kígyó van!

A leány elmosolyodott:
- Az erdővére málnaszörpös ital, a málnát magam szedtem, abból készítettem. A kígyós palacsinta meg sohasem látott kígyót, csak hosszabb, mint más palacsinta, de nem rosszabb azoknál!

- Hüm! Az más, akkor mindkettő jöhet! - egyezett bele a varázslólegény.

Ettek, ittak, beszélgettek. Utóbbit Benedek hivatalos képpel vallatásnak nevezte, de tárgyilagos megállapítás szerint sokkal inkább közelebb volt egy barátságos tereferéhez.

A legény végül így szólt:
- Mindketten fiatalok vagyunk, igaz, te vádlottként, én bíróként, de azért tegeződhetünk! Valld be: szándékosan vagy jószívű, - vagy csak dacból? Nem is szeretnél rosszalkodni, boszorkány létedre?

- Hát, ha ilyen kedves bírám ítélne el érte, mint te, akkor kicsit rosszalkodnék, ha muszáj! - töprengett el a dolgon a leány. Ám csak akkor rosszalkodnám, ha te úgy akarnád! Jószívű pedig nem tudom, hogy miért lettem, - nem tehetek róla! Talán így születtem..

Benedek végül elbúcsúzott azzal: holnap majd folytatja a vallatást.

A vallatás a következő napokban, hetekben is tartott. Benedek később úgy vélte: egy leánynak könnyebb ezt-azt bevallania, ha bírája ölébe ül. Így vádlott, bíró egyaránt közelebb kerülhet az igazsághoz. A leány először nagyon elpirult, szabadkozott, de Benedek elmagyarázta: ez a bírósági eljárás varázslatos része, így végül beleegyezett.

Benedek, bár mást is csinált, közben gondolkozott is. Hol született Klára? A fenyőerdő szélénél, ahol az a csinos tavacska van? Nem történhetett ott valami furcsa eset?

Másnap kézen fogta Klárát, felkeresték a leány születésének helyét. Békafejű Brimbrembum, Benedek egykori játszótársa, örömmel üdvözölte őket.

Benedek elmondta a leány boszorkányhoz nem illő viselkedését. Erre Brimbrembrum nem brummogni kezdett, még csak nem is brimmegni, hanem össze-vissza brekegni. Utóbbi brekegésből is egy különös történet dugta ki végül a kobakját: Tündércsillag Éva fia, Tóvirágos Tamás is akkor született, amikor Klára, de eleinte rossz volt, mint az ördög. A tündériskolában mindig meghúzta Tavitündér Panna aranyhajának copfját. Igaz, Panna is az orrára koppintott Tamásnak egy vízi gyökérrel. Ilyen esetek miatt Tamás sokat ült az Unatkozóházban, vagyis a tündérbörtönben, ahol nem bántotta ugyan senki, ellátták minden jóval, de unatkoznia kellett, mást ott nem csinálhatott. Mi lett a vége? Hát éppen ez a legboszorkányosabban tündéri. Tóvirágos Tamás és Tavitündér Panna megszerették egymást, összeházasodtak, van már egy rossz kisgyerekük is, aki sok fejcsóválást okoz a tündéreknek, de azért mindenki szereti a nyelvöltögető csínytevőt.

Itt Benedek felkiáltott:
- Áj, báj, varjúháj! Bűvös gombát találtam, titok mélyre beláttam! Véletlenül összecserélték a két csecsemőt. Bőszoknyásansokszoknyás Mari boszorkány gyermeke Tóvirágos Tamás, Békalencsés Klára édesanyja pedig tündér, Tündércsillag Éva. Annak a kis rosszalkodó tündérgyereknek pedig Bőszoknyásansokszoknyás Mari a nagymamája.

A tündérek gyűrűje körülvette a kis társaságot. Előbb csodálkoztak, utána örvendeztek, később énekeltek.

Békalencsés Klára azonban Benedek elé fordult, követelte:
- Ha bíró vagy, ítélj el, vagy ments fel! Ám, - tette hozzá pirosra vált arccal - én sokkal jobban szeretném, ha elítélnél! Boszorkánynak mégiscsak rossz voltam..

Benedek elvörösödött, zavartan mondta:
- Hát.. én inkább arra ítélnélek, hogy ad oda a kezed nekem, vagyis szigorú bírádnak, egy életre. Megnyugodnál egy ilyen ítéletben, - vagy fellebbeznél?

Klára odaugrott Benedekhez, megcsókolta:
- Bevallom, kedves vallatóm: eszem ágában sincs fellebbezni!

- Nocsak, - mondta Benedek édesapja - amikor fia megjelent Klárával kéz a kézben - a bíró úr el akarja venni a vádlottat? Rendben! Mikor legyen a lakodalom?

- Minél előbb! - mondta egyszerre Benedek és Klára.

Közben a tóparton is megtörtént a kiegyezés. Bőszoknyásansokszoknyás Mari megígérte fiának és fia feleségének, hogy unokáját, Tóvirágos Karcsit, ha meglátogatják, vagy a gyermek nála nyaral, nem fogja a tündértörvények ellenében nevelni, csak megtanítja fára mászni, denevérekkel táncolni, fekete macskával beszélgetni, bagolyként huhogni, és olykor a seprűjén is magával viszi egy kis erdő feletti repülésre.

Karcsikának az utóbbi csintalanságok annyira tetszettek, hogy mindig türelmetlenül várta az iskolai szünidőt, amikor a varjúhangos erdőbe mehet, nagymamájához.

Nagymamája olykor hosszú mesébe kezdett:
- Tudod, ha én nem ülök fel a szélkakas mellé, Égmagas Mátyás kastélyának tetejére, és nem mondom annak a légirányt mutató fémtarajosnak, hogy..

(2013)