Sok szó esik ezekben a 2013. év eleji hercehurcákban is a rasszizmusról, annak valamilyen szintű elutasításáról, vagy - olykor nyílt, de még inkább többé-kevésbé rejtett - pártolásáról. Az egyik nagy világprobléma ez, amit Magyarországon a történelmi múlt egyes rossz hagyományai is felerősítenek. A jó hagyományokról e tekintetben most alig-alig esik szó, - utóbbi is jelzésértékű a gondolkodó embernek.

Egy közismert politikus, újságíró - neve nem érdekes, véleményével egy társadalmi réteget képvisel, és nem is tisztelem meg azzal, hogy nevén nevezzem - a cigányokat állatoknak nevezte. Nem tartom helyesnek a populációkra vonatkozó igazságtalan vélemények üldözését jogi eszközökkel, - kivételek, persze, azok az esetek, amelyeknél eddig is lehetőség volt, és most is van, indokolt jogi elmarasztalásra (pl. uszítás), (mint az egyént illetően a rágalmazásnál). A helytelen vélemények, attitűdök megváltoztatásáért elsősorban más eszközökkel, és nem büntetéssel kell küzdeni.

Ami azonban nem uszítás, annál is felelősségteljesen vizsgálandó - erkölcsileg - a társadalmi hatás. Annál inkább, mert aprócskának, jelentéktelennek látszó esetek, megnyilatkozások sok ember tudatában összegeződhetnek, és akár tragikus eseményekhez is vezethetnek.

A rasszizmus pártolása és elutasítása legtöbbször a világban is, Magyarországon is, egyaránt felszínes. Gyakran nevetségesen az, de nem jó nevetni ennyire szomorú dolgokon.

Ezeket a sorokat internetes naplómba írom le, ketten-hárman talán el is olvassák. Írhatok bármit, Lucifer, ez a sok vonatkozásban rokonszenves ördög, vállamra teszi a kezét, és így szól, Madách szavaival:
- Álomkép, ne mozdulj! Érezd kezemnek végzetes hatalmát.

A társadalmi folyamatokat nyilván nem tudom befolyásolni, internetes naplóm inkább csak teázó asztalka, amihez leülhet valaki, aki becsületesen és értelmesen akar gondolkozni (miközben tudja, hogy milyen nagy hátrányokkal jár ma számára a világban ilyen gondolkodás).

Az igazság az: ha egy becsületesebb világra, országra törekszünk, akkor elkerülhetetlen az egyén (és a társadalmi típusok), valamint a populációk (illetve e tág fogalmon belül a társadalmi rétegek, etnikai népességek, vallási és más közösségek) minden szempontból beható vizsgálata, és utóbbiak alapján egy elfogadható társadalmi egyensúly létrejöttének elősegítése (nem társadalmi békét írok, az még egy ilyen vágy-íráson belül is túl fantasztikusnak látszik).

Utóbbihoz igen nagy fokú őszinteség kell, még az én netnapló teázó asztalkám mellé leülőknél is.

Mi az, ami, - mint keret - a becsületesség, őszinteség legnagyobb akadálya, ami mára szent tabu lett, hallgatólagosan?

Magánlevél (Nikolits Árpádnak) c. versemben is (az interneten megtalálható), amelyik N. Á. remek szociológiai könyvéhez fűz néhány gondolatot, rámutatok erre:

.. nem, e bánat - rokon bár a Tiéddel -
városi bánat, mivel elfelejtett
író, nép, úri új Atyaistenség
titok-kulcsot, - a TÁRSADALMI RENDET.

Mindig így volt. Csupán ritka kivétel
egy Móricz Zsigmond, kit igaz vitt arra,
megmutassa: tipikusan milyen volt
kulák-előd, - más kor zsírosparasztja,
vagy egy Juhász Gyula, ki úgy szerette
tájait, bennük virágnyitó fények
vitték tovább levert tizenkilencből
a lélek mélyre rejtett emberséget, -
és talán könnyen találsz falucskádhoz
előd-falut, mit nehéz volt belakni,
s hol kényszer-vígan brummogott a bőgő,
- eszembe jutott a Tápai lagzi.

A jelenlegi társadalmi rend: a kapitalizmus. Jellemzőit népeknek tanították a huszadik század második felében, és lényeges vonásai, társadalmi viszonyai jól kitűnnek a hazai klasszikus költők, írók munkáiból is (nem csupán József Attila verseire gondolok). Ám nem csodálkozom azon, hogy miért nem ezzel kezdődnek azok a fejtegetések, eszmecserék, sokszor nagyon kulturálatlan viták, amelyekkel tele vannak a televíziós csatornák műsorai. E társadalmi rend híveinek alapvető érdeke fűződik ahhoz, hogy így legyen, akár kormányon vannak, akár ellenzékben.

Azzal, hogy a cigányság (mint populáció) mennyiben és miért elmaradottabb, kiszolgáltatottabb, rosszabb társadalmi-gazdasági helyzetben levő másoknál, sokszor foglalkoztak már (ha, szerintem, nem is eléggé behatóan), ám alig-alig van szó arról, őszintén: mi volna konkréten tehető helyzetük javításáért? Senki sem gondolhatja komolyan, hogy egy ilyen súlyos etnikai probléma ma megoldható volna. Némi előrelépés azonban bekövetkezhetne, és ennek alapját - többek között - az képezhetné, ha a cigányság (mint populáció!) jellemzőivel (előnytelen és előnyös tulajdonságaival) behatóbban foglalkozna nem csupán a kutatás, hanem annak eredményei alapján az egész magyar társadalom.

Egy-két hete televíziós műsorban megszólalt egy nagyon rokonszenves, jót akaró tudós, és rámutatott: a zsidó populáció genetikailag nem okosabb, mint a cigányság, hanem a zsidók hagyományosan nagy értéknek tekintik a tudást, és ezzel összefüggésben gyermekeik iskoláztatását. A cigányság viszont általában nem. Utóbbi miatt bírálta is a cigányságot, jogosan (még akkor is, ha nem tért ki arra: a helyzetért mi a társadalom, és mi a cigányság felelőssége, ami viszont szintén elengedhetetlenül a kérdéskörhöz tartozik).

Amikor azonban leszögezem azon véleményem, hogy a populációk jellemzőinek (a jobbítás szándékával való!) vizsgálata, és a társadalom szintjén való megbeszélése, mennyire fontos volna, ez, természetesen, nem csak a cigányságra vonatkozik.

A név nélkül fentebb említett, mindig rokonszenvesen nyilatkozó tudós, nem ment el odáig, hogy, amikor a zsidó populációra, műveltség szempontjából, mint kedvező példára, hivatkozott, legalább egy fél mondatban utaljon rá: a zsidó populációnak is vannak erkölcsileg kedvezőtlen tulajdonságai.

Vannak, miért is ne lennének? Utóbbiakra rámutatni (a jelentős erények mellett) véleményem szerint nem rasszizmus, nem antiszemitizmus, - éppen ellenkezőleg! A felszínen levő zsidók (populációról írom, nem egyénekről!) a mai társadalmi rendben, egymás túlzott, sejthetően elvtelen támogatásával, hogy ezt a finom kifejezést használjam, a maguk át nem gondolt előtérbe állításával, sokszor keltenek bizonyos mértékig jogosnak látszó ellenszenvet. A zsidóság utóbbi tulajdonsága némileg a huszadik század második felében Magyarországon uralkodó társadalmi rendben is érvényesült (Kádár-korszak), de sokkal enyhébben, és az akkori társadalmi rendben (a mainál sokkal közösség-centrikusabb, erkölcsileg jobb rendszerben!) sok olyan zsidó volt, aki helyes magatartást tanúsított, inkább figyelembe vette az ország érdekeit.

Amikor ma már Izrael jelenlegi vezetésének egyes intézkedéseit nagynevű volt amerikai államférfiak is bírálják (nem régen a CNN televízióban is volt erre példa), sőt, Izraelben is megszólalnak egyesek hasonlóképpen értelmes módon, addig Magyarországon a zsidó populációköréből ritkán hallottam ilyesmit. Ez korántsem értékelhető dicséretként. Abban nem látok erkölcsi problémát, ha egy zsidó Magyarországot is, Izraelt is hazájának tekinti, ha mindkettőt jobbá szeretné tenni. Véleményem szerint egy székely magyar is akkor viselkedik erkölcsileg is helyesen, ha Romániát is, Magyarországot is hazájának tekinti.

Senki sem vádolhat azzal, hogy a ma kritikátlanul istenített Wass Alberttel rokonszenveznék. Több könyvének ismertetésénél rámutattam helytelen, az igazságnak ellentmondó nézeteire. Wass Albert Elvész a nyom c. könyvéről szóló rövid írásomban többek között ezek a sorok szerepelnek:

Wass Albert nem foglalkozik a zsidókat ért sérelmek múltbeli gyökereivel, viszont igyekszik annyi rossz tulajdonságot belezsúfolni Gottfriedbe, amennyi csak belefér (ez szinte már burkolt antiszemitizmusként hat, annak ellenére, hogy a regény végén kiderül: Isten Gottfriednek is szánt fontos feladatot, a másik öt szereplő mellett, persze, homályban marad, hogy mit is, hiszen a regény címe utal arra: elvész a nyom.. - talán ő adja majd a közös feladat megvalósításához a pénzt?).
Wass nyilván nem akar arra gondolni: a zsidók nagyon különbözőek (még ha minden populációban vannak is többé-kevésbé érvényesülő jellegzetességek). Sok zsidó harcolt nemes eszmékért, és áldozta fel értük az életét is. Ez a Wass Albert-féle vakság jelenünkben is sok olvasóra (és nem olvasóra) jellemző.

Azt azonban most, utólag, a tárgyilagosság kedvéért meg kell jegyezem: Wass Albert említett könyvében meglátta a zsidó populáció akkori, BIZONYOS RÉTEGÉNEK (társadalmi osztályának) egyik sajátságát, ami korántsem csak a zsidó populációé: bizonyos ésszerű határon túlmenő gyarapodásvágyat, telhetetlenséget.

Jót tesz egy populációnak, ha elfedi (és mások is elfedik) az igazság egyes jelenbeli és múltbeli részleteit?

Nem tesz jót, VALÓDI ÉRDEKE - hosszabb távú érdeke! - éppen az ellenkezője, a társadalmi egyensúly megteremtése, bizonyos értelemben a béke elősegítése (Magyarországon is, Izraelben is, az egész világon is). Gondoljunk arra, hogy a háborúk (bármilyen eszközökkel folynak) haszonélvezői is hányszor kerültek később a történelmi szakadékok mélyére!

Magyarországon minden populációval vannak bajok, a zsidó populációval is, nem csak a cigánysággal. A nem zsidók és zsidók akkor viselkednének hazájukat (de Izraelt is, a világot is) szeretően, ha kissé jobban összefognának az ország érdekében. Zsidók c. versem is erre céloz (2012-ben írtam, az interneten megtalálható), ebből idézem:

A múlt összetett. Sohse mutasd szebbnek,
s feketébbnek! Az igazat keresd meg,
- s miértjeit! Ne tégy bűnbakká népet, -
de bűnt, vétket hallgatással se védj meg!

A nép összetett. Rétegeken réteg.
Látón rakd össze az igaz Egészet:
aranyból, melynek villanása penge,
és tőrként döf égvágyú szerelembe,
s fegyverből is, mely e szerelmet védte,
HAZÁD: legyen gyönyörű messzesége!,
megfejtett képletből, mit adott akkor
a Tudás (s nem csak uzsorakamatból!),
kis füzetből, melyből versek kiléptek
(olykor erős az eltemetett ének!),
Nobel díjból, amely a Világ érme,
s hazugságból, mi zugfirkász meséje,
misztikus hitből (nem rosszabb, mint mások
tévedésében ingó-lengő lángok),
szépből, nem szépből, erényből, hibából,
fenséges fényből, alattomos árnyból,
tiéd, nem tiéd, de minden nép ebből, -
embertelenből és emberségesből!
Nagyon nagy baj, ha szükségét nem érzed
közös kenyérnek, és kinyújtott kéznek,
s azt sem, hogy bukást közelít a vakság:

nélkülük nincs Világ, - nincs Magyarország!

Igen, nélkülük nincsen. Fentiek azonban - és ez naplóbejegyzésem fontos része! - minden populációra, közösségre, csoportra egyaránt vonatkoznak.

Az egyházak (nem csak egyetlen egyházra gondolok!) múlt- és jelenbeli szerepét is tárgyilagosan kellene bemutatni, mert - a holocaust megdöbbentő és szégyenletes történésein messze túlmenően is! - korántsem olyan dicsőséges, amint azt a mai Magyarországon (és a világban), az igazságba ravaszul belekevert hazugságokkal és elhallgatásokkal, bemutatják.

Nem a lehetetlen, az őskeresztények szép, ma megvalósíthatatlan eszméinek visszahozásáról van szó, de minden eszmének, - legyen az kereszténység vagy kommunizmus, vagy bármi más, ha jót akaró, nemes eszme, - csak használhatna az őszinte, tárgyilagos kritika.

Milyen távol van utóbbitól az ország, a világ, - milyen szégyenletesen távol!

Ez a kritikátlanság érződik egyébként az erdélyi magyarságra vonatkozóan is. Utóbbi értékeire tagadhatatlanul szükség van, de talán elfogadható erkölcsileg az, hogy - miközben annyi mindent köszönhet a határokon belül élő magyarságnak - legutóbb is kevesebb székely-magyar ment el szavazni, az arányokat tekintve, mint román?

Jó, tudom, hogy az érdektelenség legfontosabb oka, Romániában is, a kapitalizmusból való (többnyire be nem vallott, de átérzett) kiábrándulás. Kiábrándulás abból, amit nagy mellénnyel demokráciának hirdetnek a társadalmi rendszer haszonélvezői minden oldalról, de valójában - ha utánagondolunk - leplezett diktatúra, olyan, amelyik döntően a tőke érdekében az.

Szeretnék többször hallani Magyarországon becsületes beszédet, olvasni ilyen írást a médiában (a szavazatvadász sunyiságok, átlátszó köntörfalazások, primitív hazugságok, ravasz féligazságok, valamint aprócska látszateredmények megalomániás felnagyítása helyett).

Tudom, hogy nem fogok, de azért leírom: szeretnék.

(2013)

(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)