Hercsegula Alajos nem éppen parasztos név, de ha így hívták őt, nem írhatok én sem mást. Jó gazda volt Alajos, sokféle zöldséget termelt. Igaz, olykor zöldségeket, szamárságokat beszélt, de máskor meg fején találta a szöget, okosan.

Most azonban Alajos hallgatott, a határt bámulta. Hamarosan több oka lett a bámulásra, mert nagyon szép, barna nyúl futott feléje, és kiáltozott:
- Ments meg az agarak elől, meghálálom!

Alajos arra gondolt: a nyúl az nyúl, de a beszélő nyúl nem is nyúl.

Jól gondolta ezt Alajos?

Nem jól, mert a nyúl valódi nyúl volt, csak tudott beszélni.

A nyulat elbújtatta a tarisznyájában. Jöttek az agarak, ugatták a tarisznyát. Megjelent a kutyák gazdája is, Éleskardos Dániel.

Azt mondta neki Alajos:
- Nagyságos úr! Ebei megérezték a tarisznyámból áradó kolbászszagot. Kunyerálnak.

Mérges lett Dániel az agaraira. Szidta őket. Nem illik ilyen viselkedés grófi állatokhoz! A két kutya aznap kevesebbet kapott vacsorára, mint máskor.

Amikor Dániel, az agarakkal, elment, Alajos kivette tarisznyájából a nyulat. Kérte a megígért hálát.

Azt mondta a nyúl:
- Az idén nem dézsmálom meg a kék káposztád!

- Ó, hát te voltál! - nézett rá mérgesen Alajos. Várj csak! A nyuszi azonban nem várt, kiugrott a kezéből, elfutott.

Betartotta ígéretét a nyúl?

Igen, betartotta. Abban az évben nem volt híja Alajos kék káposztájának.

Ez, persze, szép dolog volt a nyuszitól, de el kell árulnom: Alajos nem csak kék, hanem közönséges, zöld káposztát is termelt. Abból a nyuszi sokszor belakott. Olyannyira, hogy még a madárijesztő is csodálkozott a hosszú fülű falánkságán.
Alajos később káromkodott, - egyebet nem tehetett.

A következő évben is kiment szétnézni a határban. Hát ki rohant feléje? A beszélő nyúl! Már messziről kiáltozta:
- Ments meg! Üldöznek! Meghálálom! Az idén minden káposztád békén hagyom, akár kék, akár zöld!

Mérges volt már a nyuszira Alajos. Kicsit meghúzta mindkét fülét, de azért számba vette: fontosabb a káposztája, mint a bosszú. Elbújtatta tarisznyájában a fürge lábút.

Jókor, mert máris ott termett két kopó. Nagyon ugatták a tarisznyát. Megjelent a kopók gazdája is, Fácánkalapos Ferdinánd.

Alajos azt mondta neki:
- Megbízhatatlan kutyák ezek, úgy látom. Megérezték a tarisznyámon a szalonna szagát. Ugye, nyúl után futottak? Inkább szalonnát kéregetnek, mint hogy tapsifüles után loholjanak.

- Eddig nem volt szokásuk ilyesmi, nem tudom, hogy mitől bolondultak meg! - nézett ebeire bosszúsan Ferdinánd.

A kopókat gazdájuk csúnyán leteremtette. Azok csak néztek, nem értették, hogy miért. Azt sem, hogy miért kaptak kevesebbet vacsorára, mint máskor.

Amikor Ferdinánd, a kopókkal, elment, a nyuszi kiugrott a tarisznyából, és elfutott.

Betartotta ígéretét ez a beszélő nyúl?

Betartotta. Nem dézsmálta meg abban az évben Alajos káposztás földjét, még egy káposztalevélnyit sem majszolt el belőle.

Igen, de salátát is termelt Alajos. A salátából olyan sok került a nyuszi fogai alá, hogy még a madárijesztő is azt mondta: - Kár! Persze, lehet, hogy ezt a kalapja felett elszálló varjú mondta, és nem is a salátákban keletkezett kárra.

A zsenge salátának jó ára volt a piacon. Amikor Alajos meglátta a salátasorok között a rettenetes pusztulást, iszonyúan dühös lett. Vásárolt egy puskát, ötszáz töltényt, és járta az erdőt-mezőt. Kereste a beszélő nyulat.

A beszélő nyulat nem találta. Meglőtt viszont egy fűből kikandikáló barna hátizsákot, amiről azt hitte: a beszélő nyúl. Kiderült azonban, hogy nem is nyúl, nem is beszél. A gazdája beszélt helyette, kissé erőteljes szavakkal. Alajosnak elő kellett vennie a pénztárcáját, és jó sok bankót leszámolnia a hátizsák gazdájának tenyerébe.

Ment Alajos hazafelé az erdőből-mezőből. Lógatta az orrát. Találkozott egy úrias öltözetű szemüveges emberrel, annak panaszolta el nyúlügyét. Azt gondolta: az ember majd megsajnálja, együtt fogják szidni a világ beszélő, és nem beszélő hosszú fülű népségét.

Ezt várta, - de mi történt? Az ember, aki bölcselő volt, megrovóan, gúnyosan kioktatta:
- Balga ember vagy te, Barátom! Ha valaki megígér valamit, biztos, hogy be is tartja? Ez a nyúl betartotta azt, amit ígért. Te viszont nem figyeltél jól az ígéretére!

Azt hiszed, hogy sok kárt okozott neked a nyuszi? Kárt is okozott, de, ha kicsit okosabban nézegetnéd ezt a nem túl szép világot, rájönnél: sokkal több hasznod lehetne a történetből, mint első pillanatra úgy tűnik.

Menj haza, nézd át irataid, gondolkodj el a mások által neked tett ígéreteken! Mi az, amiről valóban elképzelhető, hogy megvalósulhat, mi pedig olyan, ami csak üres, vagy furfangosan kacifántos ígéret lehet, és neked várhatóan több kárt okoz majd, mint amennyi hasznot hoz. Sok pénzt megtakaríthatsz, a végén még köszönetet is mondhatsz a beszélő nyúlnak.

Meghökkent Alajos, eleinte morgott magában, de végül a bölcselő tanácsa szerint cselekedett. Utóbbinak lett igaza. A káposzta- és salátakár után beköszöntött a haszon.

Nagy csomag répát vitt ki Alajos a nyuszinak, hálából, és felakasztotta a mező szélén levő bükkfa egyik, nem túl magasan, de nem is alacsonyan fekvő ágára. Cédula fityegett rajta, azon írás volt, nagy betűkkel:
BESZÉLŐ NYÚL BARÁTOM! KÖSZÖNÖM JÓ TANÁCSOD, CSERÉBE TIÉD EZ A FINOM SÁRGARÉPA!

Okosan, gondosan cselekedett Alajos?

Jó szándékúan, de nem okosan. Miért?

Egyrészt, - úgy vélem, ezt kitaláltátok, Olvasóim! - a nyulak nem tudnak fára mászni.

Másrészt, ha egy nyúl beszélni tud, akkor még nem biztos: olvasni is. Így van nyulakkal, emberekkel egyaránt.

Végül, de nem utoljára: a jó tanácsot valójában nem a nyúl adta, hanem a bölcselő, tehát ő érdemelte volna meg Alajos háláját.

A bölcselő azonban nem is várt hálát Alajostól. Miért?

No, ezen ti gondolkozzatok el, Olvasóim!

Lehet, persze, hogy ma még nem tudtok gondolkozni. Ne csüggedjetek el! Ha segítitek egymást, megtanulhattok. Abban a bájos népmesében is összefogtak a derék emberek, állatok, és kihúzták a földből azt a világnagy répát..

(2013)