Szilveszterkor nem szoktam tovább fennmaradni, mint máskor. Nyolc óra körül lefekszem, ha nem tudok még aludni, akkor is, és, mint gyakran, a bennem élő meseszereplők világába megyek át egy időre.

A Szilvesztert egyébként nem szeretem. Van, ahol már a 2013. évet ünneplik a Földgolyón, pazarló tűzijátékkal, ez érdekes, de az kissé ellenszenves, hogy a CNN televízió bemondói és más munkatársai azon is nevetnek, vagy legalábbis mosolyognak, ami nem éppen vidám dolog, sem Amerikának, sem pedig (globális hatása miatt) a világnak, így Amerika költségvetési szikláján is. A republikánusok ugyanis nem akarják elfogadni, hogy a gazdagoknak (a nagyon gazdagokról van szó) kissé több adót kellene fizetniük, az Obama vezette demokraták tervei szerint, mint a szegényebbeknek. Igaz, a CNN műsorvezetőinek vidámsága odáig nem terjed, hogy az aznapi szíriai halottak számát is mosollyal közöljék, de azért ez a túlvidámodás számomra mégsem rokonszenves.

A gyakran kissé idióta vonásokat mutató mű-jókedv egyébként - Szilvesztertől teljesen függetlenül is - a magyar tévécsatornák legtöbb műsorának is jellemző sajátsága.

Tegnap (vasárnap) egyébként volt egy értékes műsor is az egyik hazai televíziós csatornán. A riporter Hajdu Tibor történésszel beszélgetett, annak Ki volt Károlyi Mihály? című könyvéről. Hajdu Tibor példamutató tárgyilagossággal mutatott rá, hogy Károly Mihály nem volt felelős Trianonért, ezt (és más rágalmakat) csak ráfog a mai politikai propaganda. Ilyen tárgyilagos, becsületes, értelmes beszéd a magyar televízióban, történésztől is, mástól is, rendkívül ritka.

Én is így vélekedem a magyar történelem fentebb említett államférfijáról, írtam is erről Levél a mából gróf Károlyi Mihályhoz című versemben. Arról viszont - természetesen - a történésznek nem kellett nyilatkoznia (nem is volt feladata): miért festi feketére Károlyit a mai hatalompropaganda?

Én viszont válaszolok rá: a múltat majdnem mindig azért hamisítják meg, hogy kisajátíthassanak ezt-azt, saját hasznukra. A hamisítás az a malaclopó köpeny, ami alá rejtik az elorzott malacot, hogy ezt a tréfás hasonlatot használjam.

A telepünkön égnek a lámpák, de - a szokásostól eltérően - ablakunkból a város teljesen sötét. Arra gondolok, hogy ez a köd miatt lehet, de nincs kedvem lemenni, és utánanézni a köd sűrűségének. Annyi látható, az ablakból is: némi köd kétségtelenül van. Mértékét azonban innen, a lakásból, nem lehet megítélni.

A petárdázást betiltották, éppen ezért már órák óta buzgón petárdáznak. Lehet, hogy a nem kívánt hangosság nehezíti majd elalvásom, de nem biztos. Múlt évben a petárdázások ellenére is el tudtam aludni.

Feleségem és fiam fenn fog maradni, legalább éjfélig, megvárják az új évet. Nem szólok ez ellen, több okból: 1. liberális vagyok a liberalizmus értelmes határáig, és ez még a határon belül van, 2. ha szólnék, hiába szólnék, úgyis fennmaradnának.

A tizenhármas szám azonban nem tetszik az új év elnevezésében. 2013? Lehet azonban, hogy a baljóslatú tizenhármat az előtte levő kettes és nulla (ha úgy tetszik, húsz) semlegesíti. Persze, az is lehet, hogy a kettő után nulla jön az új évben, azután meg a tizenhárom. Érdekes szám ez a 2013, - de zavar benne a 13.

Félő, hogy más zavaró is lesz benne. Remélni, persze, lehet a legjobbakat, de a helyzet azt sejteti: még a legjobbak sem lesznek jók

Közben a petárdázás őrületbe megy át, pedig még fél kilenc sincsen. Valószínűleg azok petárdáznak ennyire, akiknek a 2012. év örömet hozott (no, többnyire nem jószántából, nem is jóságukért, vagy más erényeikért, hanem mert a gyevi bíró rokonságához vagy holdkóros kórudvarához tartoznak).

No, megyek lefeküdni, tervezem az alvást. Előbb még elolvasom azt a verset, amit hű de régen írtam! Ez is az évvel, évekkel foglalkozik. 1967-ben vetettem papírra, még az írógép segítségével. Tartalma már nem időszerű, sajnos. Címe: Évek.

hó száll a sötét óra-számlapokra
bundában jár a januári tél
s a visszaúton hideg februárral
találkoznak a bölcs háromkirályok

de élednek a fák a márciusban
kitűnhet még: nem volt szavunk hiába
úgy öltözik az április a szélben
mint kedveséhez siető legény

ha zászlóját egy új május kibontja
az áttűnő piros szöveten át majd
tisztábban látjuk közös tetteinket
s a te arcodat, teljesebb szabadság?

mit június és július beérlel
s fényvilága az augusztusi nyárnak
átnyújtja-e az ízesebb gyümölcsöt
a szeptemberi-októberi ég?

hát siessünk eltévedt csillagok közt
egy új november újult csillagához
a decemberi bölcs háromkirályok
mosolyával majd ott találkozunk

Hát, ez, ugye, 1967-ben volt, és a decemberi bölcs háromkirályok mosolyával nem találkoztunk, azóta sem. Megjegyzem: a bölcsességgel sem, - de az észhiánnyal annál inkább!

(2012)

(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)