Görbekezű Jankó (becsületes neve is volt, de még csecsemőkorában), valamint cégtársa, Kapdkiésel Tivadar, a piac szélén társalogtak. Közeledett az év utolsó napja, Szilveszter, de a zsebkitisztító üzlet nem nagyon ment. Értettek hozzá pedig. Tivadar a figyelemelterelésnek, Jankó pedig a pénztárcák zsebből, szatyrokból való kiterelésének volt mestere.

Jankó lógó orral mondta:
- Hej, azok a régi szép idők! Ma öt pénztárcát kell kiemelnem a zsebekből, mire annyi manihoz jutok a manuszoktól és nyanyuszoktól, mint egykor egyetlen erszényből.

Tivadar jártasabb volt a világ dolgaiban, magyarázta:
- A válság az válság! A piac pang, a mi piacunk is. Szakmát kellene váltanunk. Elmehetnénk politikusnak. Egy kis liberális konzervativizmus, vagy az ellenkezője, egy kis hazasiratás, hamis remény ébresztés, múltból rossz szellemek megidézése, átértékelése, - és máris megy a pénz a bankszámlánkra!

Jankó, akiben volt már egy kis borocska (pedig bizonyos szakmákban, - az övé is ezek közé tartozott - alkoholizálni munka közben életveszélyes, ha csak az ember nem ott trónol, pöffeszkedik, valahol nagyon fent), nem volt teljesen biztos e mérsékelt pályamódosításban, kibuggyant belőle az őszinteség:
- Bunkó vagyok én, bevallom! Ehhez a nyamvadt kis piachoz értek, - de a nagyról való hazudozáshoz?

Tivadarban több volt az önbizalom:
- A mi szakmánk olyan, hogy ezer nyelven beszél, még némán is! Fent, lent egyaránt megálljuk a helyünket, ha kell, még le is üljük! Ám az ész, ügyész, barátság, mancs, brancs fent segít, a bíró is mindjárt mást író, ha fél a kirúgástól, és rögtön úgy lesz az ígyből, vagy fordítva!

Kövér asszony ringatta sokszoknyás alsó részét, valamit vásárolt. A beszélgetők megvárták, amíg fizet, elteszi az erszényét, csak utána kérdezte meg tőle a jól öltözött Tivadar, nagyon udvariasan: merre van a Kutyunkabánó utca?

A hölgy megörült, hogy felvilágosíthatja a kérdezőt. A kérdés mégis őnála maradt, de csak később jött rá, amikor nagyot nézett: hová lett erszényéből a pénz egy része? Volt benne egy ötezres, még két ötszázas. Hol van az ötezres?
Talán elvesztette?

Hát el is vesztette, de nem úgy, ahogy gondolta.

Jankó ugyanis villámgyorsan kilopta a hölgy nyitott táskájából előbb az erszényt, utána az erszényből a legnagyobb bankót, a két kisebbet pedig békén hagyta, az erszényt visszatette. Aki sokat markol, keveset fog, - tartja a közmondás. Legjobb megzavarni az áldozat fejecskéjének belső tartalmát.

Utóbbival, mármint az észzavarással, sokan foglalkoztak Jankóék országocskájában, oly ügyesen, hogy még teljes észhiány esetén is sikeres volt a zavaróakció.

Tivadar azonban elégedetlen volt, mert ötezer csak ötezer, sokkal kevesebb, mint ötmillió, még akkor is, ha forint, aminek értéke gyorsan változik, és önmagától is tud lefelé menni, ha fentről megtaszítják azok, akiknek más pénznemben szerénykedik jelentős összeg a bankszámlájukon. Így szólt, keserűen:
- Inkább disszertációt kellene lopnunk! Eladnánk valamelyik politikus pályára lépőnek, utána lelépnénk, később meg nagyokat röhögnénk, amikor készülne a balhé, mert a politikus kihúzná a gyufát, és a kikészült egyetemi főtudósok azt állítanák, miközben tele volna a gatyájuk: nincs is alapja a balhénak, mert az alap nem kalap, hanem.. Persze, te azt sem tudod, hogy mi az a disszertáció! Még kevésbé, hogy mennyivel előkelőbb a közönséges disszertációnál a piéjdzsdé!

Jankó megsértődött:
- Nagyra vagy azzal a tudományoddal, amit attól a bagolyfejűtől szereztél, akivel elhitetted: két évig cucilógiát tanultál az egyetemen! Na és? Én is tudom, hogy mi a disztáció, valami papírköteg, amit a főokosok a táskájukban tartanak, és elviszik az Akadámiára, ott benyújtják. Nézd, az a fickó, abban az elegáns öltönyben, talán éppen egy disztációt visz szép bőr aktatáskájában. Ha akarod, lovasítsuk meg a táskáját!

Tivadar megelégelte a tréfát:
- Csak ugrattalak! Abban a bőrtáskában nyilván számunkra értéktelen papirosok vannak. A táska ugyan ér valamit, mert bőr, de túl nagy cécó kellene a meglovasításához. Vacakokért nem érdemes vásárra vinni a bőrünk!

A két honlegény kibékült, bár Jankó morgott még egy ideig, magában. Igazuk volt?

Mindenki tévedhet, tévedni emberi dolog, olykor még akkor is, ha embertelenségről van szó.

Az aktatáskában ugyanis nem papirosok voltak, hanem négymillió forint készpénzben, ami bizonyos, jól jövedelmező fekete üzletekhez kevés pénz, de azért mégis valamicske. Az elegáns öltözetű ember pedig nem félt, hogy ellopják tőle, részben azért, mert a bankszámláján volt még kétszáz milliója, ráadásul nem is forintban, továbbá bal zsebében ismétlőpisztoly, amit, szükség esetén, nem kell biztatni: ismételjen, mert automatikusan teszi ezt, és nem is oly hangosan, mint sokan - különböző okokból - a Tisztelt Házban tiszteletlenül szólók (bár gyakran a tiszteletlenséget egyes, magukat, érdekes erkölcsi felfogással, tiszteletre méltónak tartók, nagyon is megérdemlik).

Utóbbiakat nem tudta sem Tivadar, sem Jankó. Így az év utolsó napja nem lett életük utolsó napja. A nem tudás gyakran megmenti gazdáját.

A tudásról már nem mernék ilyen egyértelműen nyilatkozni, mert a tudás annyira leértékelődött egy bizonyos, - és bizonyosan kicsi - országban, hogy az - többek között ettől is! - egyre kisebb és kisebb..

Egyre kisebb és kisebb, de, persze, csak azért is fel-felfújja magát, mint az a bizonyos, ökör szemek által megbámult, mesebeli béka.. Nagy durranás lesz ebből, ha nem is mindjárt Szilveszterkor..

(2012)