Messze vitt a szél, felkapott, úgy sodort.
Falakat döntöttem le magam körül
cserepes koldusként, ki minden színes lomnak örül.
Szépre csiszoltam, fényesítettem fakó foncsort.
-Nem szép arc ez sem. Látom bennük:piszkos, torz, borús.
Kérkedve hímes szóval ne biztass kérdezőt...
kabátod búval-bélelt, tövis-csipkés a fejfedőd.
Távolodni látszottál, s közben rám alkonyult...

Mostohán kend a mosolyod az álarcod mögött.
Vagy előbb szakítanád benne a reményt keresztbe,
ki könnyes szemmel vár rád, s te itt hagynád epedve?...
Ne hagyj a remegő hitnek szétfagyott gyönyört,
ne adj a szívből szeretőnek meggyötört lepedőt
sem kihűlt fekhelyet, mielőtt szeretni kerestél
volna rá , kit gondolni féltél, de titkon reméltél,
Hozzád halálodig hűséges hajnali szeretőt?