A hóembert szeretik a gyerekek, már akkor, amikor nekiállnak és kiformálják, de később is örömöt hoz a látványa, még a felnőttek is elmosolyodnak néha, ha ránéznek. A meseíróknak szintén hasznos, mert történeteket, verseket kerekítenek a hóember kövér alakja köré.

Bakancs Dániel, valamint Kefesörtés János nem szerette azt a telet, amelyben éppen menetelt, közkatonaként. Valószínűleg egy tucat hóember sem tudta volna őket felvidítani.

Hát még amikor mindketten parancsot kaptak: menjenek a falu feletti domb tetejére, őrségbe, onnan lessék: nem jön-e az ellenség!

Dániel így szólt Jánoshoz:
- Kitaláltam valamit. Muszáj volt, mert a dombtetőn nincsen fa, még bokor sem. Ha ott állunk, és jön az ellenség, egyből észrevesz bennünket, kettőre már le is puffant. Csináljunk egy nagy hóembert, annak a belsejéből te figyeled a völgyet, a távolt, én meg lemegyek a faluba, és onnan tekingetek szerteszét.

- Jó! - mondta rá János, kicsit elhamarkodottan.

Először a hóember vázát készítették el ágakból. Nem volt könnyű, mert kétszer is le kellett baktatniuk a domb aljára, fáért. Ám a végén elkészült az üreges hóember.

Jánosnak azonban kezdett nem tetszeni a dolog:
- Miért én menjek el hóembernek? Meg is fagyhatok benne! No és ha az ellenség tréfából rálő?

- Ha rálő, és meghalsz, akkor utána előléptetnek közlegényből, több rangot is átugorhatsz, még őrmester is lehetsz. Ám sorsoljuk ki a dolgot. A szomszédos hegyen varjakat látok, számoljuk meg. Amelyikünk kevesebbet számol meg, az lesz a hóemberes őr.

János mindjárt felkiáltott:
- Tizenkilenc! Én nyertem! Tizenkilenc varjút számoltam meg!

- Akkor nem te nyertél, hanem én, mert én húszat! - jelentette ki diadalmasan Dániel.

János mérgében áthajított egy követ a hegyre. Mind a tíz varjú felrepült, elrepült.

- Nézd, hogy az ellenség ne kételkedjen a gyerekkezek munkájában, formázok ide hóember-gyerekeket is - mondta Dániel. Hány hó nebulót akarsz? Továbbá: hóemberként pipát is tarthatsz a szádban, - de rágyújtanod nem szabad, mert pipafüstöt eregető hóembert még senki sem látott. Az ilyen gyanús!

János lógó orral ott maradt a hóemberes őrbódéban, Dániel pedig lesétált a faluba, Kaparjtúrótganéjosba. Ismert ott egy halas kofát, annak szép lánya is volt, meg ráadásul sütnivaló hala is mindig. No és jobb a meleg szobából figyelni az ellenséget, mint dombtetőről, hóember bensőjéből.

János egy darabig lógatta az orrát, utána dörzsölgette, még utána ki-kinézegetett a két szeme magasságában levő lyukakból, és a pipája végét a foga között szorongatta, csikorgatta, mérgesen.

Ez a pipa felkeltette egy csinos hajadon, Gólyahíres Zsófia érdeklődését. Papa, pipa, liba, néni, - né, még ilyet látni, nézni! Mikor voltak itt a falubeli gyerekek hóembert építeni? Melyikük lopta el otthonról ezt a szép pipát, és tette a hóember szájába?

Elhatározta Zsófia: kiveszi a hóember szájából a pipát, beviszi a faluba, átadja jogos tulajdonosának. Ott valaki pipás lehet most az eltűnt pipája miatt!

Ezt határozta el, de amikor meg akarta valósítani, hát morgást hallott a hóemberből. Mi lehet abban? Talán egy medve?

Most a futást határozta el, de az sem sikerült, mert a hóemberből kiugrott János.

Hát Jánostól még jobban megijedt Gólyahíres Zsófia, mintha medve lett volna. Ám csak egy pillanatra, mert felismerte Kefesörtés Jánost Kutyakenegetősből. Utóbbi faluban háromszor is járt már, sőt, két bálban hétszer is táncolt Jánossal.

János is megismerte Zsófiát, és rögtön tisztázta a helyzetet:
- Zsófikám, most katona vagyok, itt lesem az ellenséget, amíg meg nem fagyok, vagy le nem lőnek, tréfából!

Zsófia hirtelen támadt örömmel szólalt meg, mert háromszor is tetszett neki János, mindháromszor, amikor Kutyakenegetősön járt:
- Az ellenségről a faluban semmi hír, pedig a rossz hír szárnyakon jár. Én az öreganyámtól jövök, aki az erdőn túl lakik, de visszatérek hozzád a faluból, hozok bundát, meg ezt-azt!

- Hát jó volna egy bunda, aki fázik, nem unja! - ismerte el János. Meg a szájba való is jól jönne, mert ezt a pipát nem szabad meggyújtanom, nehogy gyanút fogjon valaki a füstjéről.

Visszatért Zsófia hamarosan, hozott bundát, kucsmát, bélelt kesztyűt, meg egy háti kosárban sült csirkét, hat darab főtt tojást, kenyeret, - még három túrós rétest is. Kapott érte Jánostól három kilőtt töltényhüvelyt, de a legény három csókot is felajánlott fizetségül. Utóbbira Zsófia azt mondta: - Ne merd János, mert akkora pofont kapsz, hogy csak na!

János mégis mert. Az első csókért tényleg nagy pofont kapott, de azért érezte: nem szívből jött az. A második csókot már csak kis látszat pofon követte, a többit pedig még az sem.

Közben Dániel is igen jól érezte magát halas kofa ismerősénél, megmelegedett, a halas kofa leányával pedig összemelegedett, no és a sült hal sem rossz ám, rozskenyérrel! Azt mondta a jószívű leány, Bíbic Katinka:
- Megszántam a barátod, Jánost, aki most a dombon hóembereskedik, őrködik. Viszek neki sült halat, meg egy lószőr pokrócot is.

- Azt ne tedd, bubám! - ijedt meg Dániel. Még beleszeretsz Jánosba, vagy az beléd, és kész a bonyodalom, mint a moziban, abban a filmben, aminek a címét elfelejtettem, de nagyon leányos, meg szerelmesen legényes volt! Majd én elviszem Jánosnak a sült halat is, meg a lószőr pokrócot is. Visszajövök, ne félj!

Hát, igaz, ami igaz, a hal megfogyatkozott, amíg Dániel a kosarat cipelte, de a lószőr pokrócból egy szőrszál sem hiányzott.

János csodálkozott, hogy Dániel visszatért hozzá egy kis sülthallal, meg pokróccal, mert ilyen nagylelkűség annak nem volt szokása. A pokrócot átvette, a sült halat Zsófiával megették, de utána - János nagy megkönnyebbülésére - Dániel már ment is vissza a faluba, Katinkához.

Sor került a második hóemberes őrségre?

Nem arra került sor, hanem lakodalmakra. A két király közben úgy döntött: maradt katonájuk, amennyi maradt, meghaltak, akik meghaltak, de ők megunták a háborút, majd folytatják, amikor újra kedvük lesz hozzá.

János leszerelt a katonaságtól, de felszerelte magát Gólyahíres Zsófiával, vele ment haza, Kutyakenegetősre. Később két gyermekük született, még később a gyermekek hóemberesdit játszottak, és megépítették papájuk híres hóemberét is. Ebbe bújt bele nagyobbik fiúk, Jancsika, onnan leste az ellenséget, de olyat nem lelt, csak egy sonka tolvajt. Jancsika rákiáltott:
- Sonkát lopó csúnya bácsi! Ilyet nem szabad csinálni!

Megijedt a tolvaj, gyorsan visszalopta a sonkát a Kefesörtés család füstölőjébe.

Bakancs Dániel és Bíbic Katalin házassága is jól sikerült Katalin falujában, Kaparjtúrótganéjoson. Hallal kereskedtek, piacoztak, ügyeskedtek. Sikerrel. Fiúk, a költői tehetséggel megáldott Tónika, ilyen versikével segítette szülei halárusítását:

Ez azután pompás hal!
Aki eszi, meg nem hal!
Hát.. ha mégis meghalna, -
pénzét mind visszakapja,
odaadjuk kegyesen
sohanapján kiskedden!

Egyébként szülei megismerkedéséről is írt Tónika:

Apu katonáskodott.
Mamámhoz bekopogott:
- Kaphatok-e sült halat?
Az ám ízletes falat!

Apu kapott sült halat,
s a mamánál ottmaradt.
Kicsit később jöttem én,
kislegényként nagy legény!

Testvérével, Karcsival, Tóni is épített hóembert a kertben. Szüleinek tetszett, palacsintát sütöttek az alkotóknak, a szomszédok szintén megdicsérték őket, Kormos, a puli kutya is elismerően vakkantott. Nyávogi, a vörös szőrű cica azonban nem érdeklődött a hóember remekmű iránt, - inkább a bokron ide-oda ugráló cinegék kötötték le a figyelmét.

(2012)