Kint fehér nyúl szaladt el: hó-ígéret,
bent, a párnán, dorombnótázott macska,
a hal már ott úszott a fürdőkádban,
körszája o betűjét tátogatta,
a felnőttek kártyáztak a szobában,
bizonygatták ezt-azt, határozottan,
s én a folyosón járkáltam, tűnődtem:
az eldugott ajándék vajon hol van?,
ám nem csak azon, sok mindenen, árnyak
bábszínházán, s a szavak mögé rejtett
szavakon, - mit is jelenthet valóként
melldöngetése szónak: Szeretetnek?
Mi igaz benne, és mi csupán fogság
gyermek-, s felnőtt rab életbörtönében?
Világ mögött milyen másik világ van?
Kint az ágak összevesztek a szélben.
Jó volna kicsit a kertben, már hó száll,
ha nedves is lesz a gyermek cipője,
s boszorkány-fákra lesni a sötétben, -
nem engedik meg, tudtam jó előre,
s bár igazuk van, olykor az igazság
mégsem kedves, ha mást akar az ember,
felnőtt gőg elől kisurranni, szökni
szerettem volna okos-buta fejjel, -
s nem tehettem, hiszen rokonok jönnek,
felröppennek a szokott kiáltások:
- Végre itt vagytok! Kerüljetek beljebb!
Hitték: ők szólnak? Megszokás kiáltott.
Sarokba ültem. Luciferes könyvből
rám vigyorgott gúny-fizimiskás ördög:
- Karácsony? E szeretet-giccsparádé?
Lásd, én ilyenre bátran nyelvet öltök!
Te nyelvet ölthetsz, gondoltam, de én nem,
mert kis-, s nagynéni kitérne hitéből,
ha ezt tenném, te könyvben élsz, de én itt,
s - szép, nem szép! - félek kőkorszaki égtől,
pedig sejtem: a fal mögött más fal van,
s az ablak mögött egészen más ablak, -
de ha gyermek nem színlel, s más színekkel
fest? Ily lurkók előbb-utóbb kikapnak!
Karácsonyfahölgy hiúsága csengett
később, karjain villant lila, sárga,
kék és piros, csillagnyakláncos ékét
mutogatta áhítat-zöld ruhája,
no és alatta ott volt a jutalmam,
bukfences öröm, ajándékok csendje,
s szülő-parancsra angyal szárnyat bontott:
a messzi Mennynek jóságom jelentse..

Régen volt, régen.. Furcsán szomorúság:
nincs már ajándék. Megfordult a Játék,
felnőtt lettem, - más kötelesség-felnőtt,
s ilyen felnőttnek dehogy jár ajándék!
Olyat csak ő hoz el jónak és rossznak,
engedetlennek és engedelmesnek,
annak, akinek görbe szolga-háta,
s olyannak, kinél bátor a tekintet, -
a Szót hozza, - oly különös ajándék!
Iránytűjévé lehet szívnek, észnek,
s szemnek, ne csak a közelre lásson, -
távlatára is jövő messzeségnek.

Magasba felszáll árulkodó angyal,
s én sem kívánom, hogy szavam kimentse:
inkább írok falak mögötti Falról,
s az Ablakról, melytől a látó kedve
menekülne, míg széthull a Karácsony,
haldokló kristály, ijedt könnycsepp-fények,
képernyőn körszáj semmitmondó o-val,

s kint fehér nyúl fut: álmos hó-ígéret.

(2012)