Feltöltve: 2012-11-15 18:07:36
Megtekintve: 6327
A nagy hal
Tölgyfatörzsű János igen nagytestű legény volt, de jóképű. Szorgalmas volt a munkában, igaz, enni is tudott. Ha leült a terített asztalhoz, akkor belapátolta, ami előtte volt. Utóbbin felül is szalonnát kurtított, kolbászt rövidített.
Azt mondta ez a János apjának, anyjának:
- Ne haragudjanak, kedves szüleim, de olvastam egy érdekes könyvet. Az volt a címe: MIT ESZIK A VILÁG? Kíváncsi vagyok rá én is, hogy mit tesz a bendőjébe. No és, ha már ott vagyok, megnézem azt is: mekkora füle van a Szerencsének? Hátha sikerül fülön csípnem..
Marasztalták a szülei erősen, de végül beleegyeztek: tegyen próbát a világgal. Anyja készített volna neki az útra, mint illik, hamuban sült pogácsát, de János mást talált ki:
- Szeretem reggelire a tojást. Viszek magammal egy jól tojó tyúkot.
- Jaj, fiam, - mondta az anyja - mire mégy egy tyúkkal? Minden napra egy tojás nem elég neked, a tyúkólat pedig, az összes tarajossal, nem viheted el a hátadon.
Végül a legény mégiscsak kifundálta a dolgot. Elkérte az apja tarisznyáját is, a sajátja mellé. Egyik tarisznyába a Minci nevű tyúkot tette, a másikba a Manci nevűt. Hátizsákjába sok kukoricát pakolt, meg a majdani rántottákhoz füstölt szalonnát.
Hát kissé fura kinézetű világjáró lett belőle, nem tagadható, de voltak már nála különösebbek is.
Átment János három hegyen, de két olyan völgyön is, ami a hegyek között volt. Egyelőre nem tudta meg, hogy mit eszik a világ, de azt igen: egy rókaképű emberke mit evett volna, ha a volna ott nem lett volna. Hát az ő tyúkját! A tyúk azonban kárálni, az ember meg hátrálni kezdett. Nem hátrált elég gyorsan, így lett rajta két púp, de semmi baj, mert azért nem lett belőle púpos teve.
Ment tovább János, sokáig. Leveles névrokonai sok makkot adtak neki, de jobb lett volna, ha inkább mákot. Ám a napi két tojás, szalonna, meg a liszté morzsolt kukoricából sütött lepény kissé mindig elverte az éhét, bár gyomrának harciassága azért nem szűnt meg teljesen. Hja, ha valaki nem kákabélű, mint János, az már a kákán is evés céljából keresi a csomót!
Különös tájra érkezett a legény. Volt ott egy nagyon kúp alakú hegy, kerek erdő, a kúp alján pedig egy kis tó, igen kerek. A tónál egy szakállas ember horgászott.
János köszönt, megkérdezte, némi célzással:
- Mit eszel majd ebédre, komám?
- Halat! - válaszolt az ember.
- No és vacsorára? - tudakolta János.
- Halat! - mondta az ember egykedvűen.
A szakállas mellett csak két halacska volt, mindkettő akkora csak, hogy Jánosnak ebédre legalább hat-hét kellett volna belőlük.
A szakállas ember elmagyarázta:
- Ebben a kis tóban nincsenek ennél nagyobbak. Ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli! Egyébként ma szerencsés napom van, mert kettőt is kifogtam. Más napokon ők fognak ki rajtam!
János azt javasolta:
- Nálam van főtt kukorica, tegyük azt a horogra. Hátha most mi fogunk ki a halakon, és több halat fogunk.
Nem hitte ezt az ember, de csak a szakállát lengette, kétkedően. Néhány perc múlva azonban kétkedése csökkenni kezdett, mert a horgászbotjával együtt valami berántotta a vízbe. Szerencsére ott volt János, ő megfogta az embert, aki viszont erősen fogta a botot. Sokáig huzakodtak, hol őket húzták be a tóba, hol pedig ők nyertek egérutat a part felé.
A végén jött a csoda. Akkora hal került ki a vízből, hogy nem értették: miként élhetett eddig a tóban, észrevétlenül?
A szakállas nagyon megörült a hatalmas halnak. Elárulta: ő Pikkelyes Kelemen, a közelben lakik egy házikóban, húgával, Pikkelyes Katalinnal. Jöjjön vele János, ekkora halból lesz ebéd, vacsora, ma is, holnap is, holnapután is, de még Kutyakerekessy grófot is meghívhatják falatozni!
Beleegyezett János, szívesen, mert kicsit unta már a kukoricalepényeket.
Elhatározását később sem bánta meg, már csak azért sem, mert Kelemen testvérhúga gyönyörű hajadon volt. A leány nem tudott hová lenni csodálkozásában a hatalmas hal láttán, de János óriási termetén is igen meglepődött. Amikor némileg kicsodálkozta magát, elkezdte a halat ügyesen kibelezni. Közben nem hallgatott, mint a sült hal: erről is, arról is kérdezgette a legényt.
A hal beleit három macska kapta az udvaron. Az egyik fehér volt, a másik fekete, a harmadik tarka. Ez a tarka egyszer csak hörögni, fulladozni kezdett. János észrevette, elkapta a cicus két hátsó lábát, fejével lefelé lógatta, és többször alaposan megrázta.
A nyávogó megkönnyebbült. Kiesett valami kerek a torkából, és Katalin lába elé gurult, mert a leány észrevette a jelenetet, és odasietett a konyhából.
Mi volt az a kerek?
Kelemen kiderítette: nagy, fényes gyöngyszem. Miként került a tóba, onnan a hal gyomrába?
János tanácsára alaposan átkutatták a hal földi maradványait, és még hét gyöngyöt találtak, összesen tehát nyolcat.
Kelemen azt mondta:
- Meghívjuk holnapra ebédelni Kutyakerekessy Kázmér grófot. Ott él a hegyen, abban a düledező kastélyban. Nincs egyebe, mint az a hegy, meg a tó, amiből ezt a csodahalat kifogtuk. No, szóval, koldusszegény, - pedig az ősei milyen gazdagok voltak! Nem szeret a világ szeme elé kerülni, de engem kedvel, mert, időnként viszek halmaradékot a kutyájának, és a véleményem is mindig kerek-perec megmondom neki. Ő talán azt is tudja: érnek ezek a gyöngyök valamit, vagy nem.
Kutyakerekessy Kázmért János öreg embernek képzelte, de csalódott. Úgy látszik nem minden gróf öreg, csak az, amelyik felett már eljárt az idő.
Ette a gróf a halat, mintha három napig nem evett volna, pedig azt állította: tegnapelőtt este már vacsorázott. Egyébként olyan szomorú volt, mint akit a búbánat rág belülről. A gyöngyszemek láttán azonban felugrott az asztal mellől, a János által a fulladástól megmentett tarka cica szerencsétlenségére, mert véletlenül annak a farkára is rátaposott:
- Hű! Kiskalimpai Pelepempi Pattankói Paripám! Ezek vagyont érő igazgyöngyök!
Mind elámultak.
Kázmér így szólt:
- Legszebb dolog az igazság, ha látszatra nem is mindenkinek egyformán hasznos. Tiéd, János, két szem gyöngy, mert a te ötleted volt a főtt kukorica csalétek. Két szem a tiéd, Kelemen, mert jó helyen horgásztál, jókor. Kettő Kataliné, mert ő pucolta meg a halat, és ő vette észre az első gyöngyöt. Kettő meg az enyém, mert az enyém a tó. Ez az osztás jó, nem nyerít a ló?
Ló nem nyerített, részben mivel nem is volt ott. Az asztalnál ülők mind helyeselték Kázmér javaslatát.
A gróf azonban váratlanul elkomorodott.
- Különben minek nekem igazgyöngy, ha nem enyém Kenderike Göndörike szerelme?
János csak nézett, egyebet nem tehetett, mivel azt sem tudta: ki az a Göndörike?
Kelemen azonban szigorúan rászólt Kázmér grófra:
- Nagy szamár vagy te, Kázmér, és, szerintem, nem azért, mert gróf vagy, hanem anélkül is az lennél! Kenderike Göndörike nemes kisasszony mindig a kastélyod előtt szokott elmenni, és nagyon bámul a te ablakodra. Már többször mondtam neki: Göndörike, pöndörödj be a kapun, Kázmér kutyája kezes bárány, különben ezt magad is tudhatod, hiszen nem egyszer a kezedből ette a sonkamaradékot! A gróf sem harap.. Nem mer az a szép leány bezörgetni hozzád, de ha szerelmes vagy belé, holnap is bevallhatod neki, egy csokor virág kíséretében. Délután ugyanis a hegyed alján sétál el, kosarával a karján.
Felugrott az asztal mellől Kázmér gróf, aminek a fekete, meg a fehér macska nem örült, mert a fehérnek a lába, a feketének a farka bánta a grófi örömöt.
Másnap sok minden elrendeződött. Délután Kutyakerekessy Kázmér gróf és Kenderike Göndörike nemes kisasszony közös szívügye. Estefelé pedig János, Katalin kedves bíztatására, úgy döntött: annak tanulmányozását, hogy mit eszik a világ, kissé leszűkíti. Inkább azt figyeli meg: milyen ételeket készít Katalin leányzó. A macskák, a gróf okozta előző napi szenvedésükért, külön adagot kaptak a halból, kárpótlásul. Utóbbiak is megbékéltek, doromboltak Katalinnak. Azt nem tudni, hogy a grófnak is doromboltak volna, vagy mégsem. Ám annak Göndörike biztosan dorombolt.
Később telt az idő, anélkül, hogy letelt volna. Három lakodalom is lett, három házasságban gyermekek születtek, azért háromban, mert Kelemen is helyre menyecskét hozott a házhoz.
Jánosék saját házat építettek, most már volt miből. A gróf rendbe hozatta a kastélyt, hiszen szépséges felesége, született Kenderike Göndörike méltó hajlékot érdemelt.
Baj csak annyiban történt, hogy egy költői tehetséggel megáldott újságíró verset írt a nagy halról, meg a hozzá tartozó, de kissé elferdített történetről, az IMÁDLAK, KISKUTYUSOM című lapocskába. A lapot sokan olvasták, és kíváncsi turisták elözönlötték a vidéket. Keresték a versbeli Félelmetes Halszörnyet, amelyik időnként sárkányördöggé változik, és gyöngyöket, meg ékszereket okád ki magából.
Minden csoda, állítólag, három napig tart, de a Halszörny híre jelentősen túlélte a három napot. Végül azonban elmaradtak a turisták, és otthagyták a búlistát. Világossá lett ugyanis: nem a Halszörny hányt ki magából értékes dolgokat, hanem gyöngysorok, arany karperecek, gyémánt díszítésű nyakékek tűntek el Bezsebelem Tóni és társai révén.
(2012)
Azt mondta ez a János apjának, anyjának:
- Ne haragudjanak, kedves szüleim, de olvastam egy érdekes könyvet. Az volt a címe: MIT ESZIK A VILÁG? Kíváncsi vagyok rá én is, hogy mit tesz a bendőjébe. No és, ha már ott vagyok, megnézem azt is: mekkora füle van a Szerencsének? Hátha sikerül fülön csípnem..
Marasztalták a szülei erősen, de végül beleegyeztek: tegyen próbát a világgal. Anyja készített volna neki az útra, mint illik, hamuban sült pogácsát, de János mást talált ki:
- Szeretem reggelire a tojást. Viszek magammal egy jól tojó tyúkot.
- Jaj, fiam, - mondta az anyja - mire mégy egy tyúkkal? Minden napra egy tojás nem elég neked, a tyúkólat pedig, az összes tarajossal, nem viheted el a hátadon.
Végül a legény mégiscsak kifundálta a dolgot. Elkérte az apja tarisznyáját is, a sajátja mellé. Egyik tarisznyába a Minci nevű tyúkot tette, a másikba a Manci nevűt. Hátizsákjába sok kukoricát pakolt, meg a majdani rántottákhoz füstölt szalonnát.
Hát kissé fura kinézetű világjáró lett belőle, nem tagadható, de voltak már nála különösebbek is.
Átment János három hegyen, de két olyan völgyön is, ami a hegyek között volt. Egyelőre nem tudta meg, hogy mit eszik a világ, de azt igen: egy rókaképű emberke mit evett volna, ha a volna ott nem lett volna. Hát az ő tyúkját! A tyúk azonban kárálni, az ember meg hátrálni kezdett. Nem hátrált elég gyorsan, így lett rajta két púp, de semmi baj, mert azért nem lett belőle púpos teve.
Ment tovább János, sokáig. Leveles névrokonai sok makkot adtak neki, de jobb lett volna, ha inkább mákot. Ám a napi két tojás, szalonna, meg a liszté morzsolt kukoricából sütött lepény kissé mindig elverte az éhét, bár gyomrának harciassága azért nem szűnt meg teljesen. Hja, ha valaki nem kákabélű, mint János, az már a kákán is evés céljából keresi a csomót!
Különös tájra érkezett a legény. Volt ott egy nagyon kúp alakú hegy, kerek erdő, a kúp alján pedig egy kis tó, igen kerek. A tónál egy szakállas ember horgászott.
János köszönt, megkérdezte, némi célzással:
- Mit eszel majd ebédre, komám?
- Halat! - válaszolt az ember.
- No és vacsorára? - tudakolta János.
- Halat! - mondta az ember egykedvűen.
A szakállas mellett csak két halacska volt, mindkettő akkora csak, hogy Jánosnak ebédre legalább hat-hét kellett volna belőlük.
A szakállas ember elmagyarázta:
- Ebben a kis tóban nincsenek ennél nagyobbak. Ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli! Egyébként ma szerencsés napom van, mert kettőt is kifogtam. Más napokon ők fognak ki rajtam!
János azt javasolta:
- Nálam van főtt kukorica, tegyük azt a horogra. Hátha most mi fogunk ki a halakon, és több halat fogunk.
Nem hitte ezt az ember, de csak a szakállát lengette, kétkedően. Néhány perc múlva azonban kétkedése csökkenni kezdett, mert a horgászbotjával együtt valami berántotta a vízbe. Szerencsére ott volt János, ő megfogta az embert, aki viszont erősen fogta a botot. Sokáig huzakodtak, hol őket húzták be a tóba, hol pedig ők nyertek egérutat a part felé.
A végén jött a csoda. Akkora hal került ki a vízből, hogy nem értették: miként élhetett eddig a tóban, észrevétlenül?
A szakállas nagyon megörült a hatalmas halnak. Elárulta: ő Pikkelyes Kelemen, a közelben lakik egy házikóban, húgával, Pikkelyes Katalinnal. Jöjjön vele János, ekkora halból lesz ebéd, vacsora, ma is, holnap is, holnapután is, de még Kutyakerekessy grófot is meghívhatják falatozni!
Beleegyezett János, szívesen, mert kicsit unta már a kukoricalepényeket.
Elhatározását később sem bánta meg, már csak azért sem, mert Kelemen testvérhúga gyönyörű hajadon volt. A leány nem tudott hová lenni csodálkozásában a hatalmas hal láttán, de János óriási termetén is igen meglepődött. Amikor némileg kicsodálkozta magát, elkezdte a halat ügyesen kibelezni. Közben nem hallgatott, mint a sült hal: erről is, arról is kérdezgette a legényt.
A hal beleit három macska kapta az udvaron. Az egyik fehér volt, a másik fekete, a harmadik tarka. Ez a tarka egyszer csak hörögni, fulladozni kezdett. János észrevette, elkapta a cicus két hátsó lábát, fejével lefelé lógatta, és többször alaposan megrázta.
A nyávogó megkönnyebbült. Kiesett valami kerek a torkából, és Katalin lába elé gurult, mert a leány észrevette a jelenetet, és odasietett a konyhából.
Mi volt az a kerek?
Kelemen kiderítette: nagy, fényes gyöngyszem. Miként került a tóba, onnan a hal gyomrába?
János tanácsára alaposan átkutatták a hal földi maradványait, és még hét gyöngyöt találtak, összesen tehát nyolcat.
Kelemen azt mondta:
- Meghívjuk holnapra ebédelni Kutyakerekessy Kázmér grófot. Ott él a hegyen, abban a düledező kastélyban. Nincs egyebe, mint az a hegy, meg a tó, amiből ezt a csodahalat kifogtuk. No, szóval, koldusszegény, - pedig az ősei milyen gazdagok voltak! Nem szeret a világ szeme elé kerülni, de engem kedvel, mert, időnként viszek halmaradékot a kutyájának, és a véleményem is mindig kerek-perec megmondom neki. Ő talán azt is tudja: érnek ezek a gyöngyök valamit, vagy nem.
Kutyakerekessy Kázmért János öreg embernek képzelte, de csalódott. Úgy látszik nem minden gróf öreg, csak az, amelyik felett már eljárt az idő.
Ette a gróf a halat, mintha három napig nem evett volna, pedig azt állította: tegnapelőtt este már vacsorázott. Egyébként olyan szomorú volt, mint akit a búbánat rág belülről. A gyöngyszemek láttán azonban felugrott az asztal mellől, a János által a fulladástól megmentett tarka cica szerencsétlenségére, mert véletlenül annak a farkára is rátaposott:
- Hű! Kiskalimpai Pelepempi Pattankói Paripám! Ezek vagyont érő igazgyöngyök!
Mind elámultak.
Kázmér így szólt:
- Legszebb dolog az igazság, ha látszatra nem is mindenkinek egyformán hasznos. Tiéd, János, két szem gyöngy, mert a te ötleted volt a főtt kukorica csalétek. Két szem a tiéd, Kelemen, mert jó helyen horgásztál, jókor. Kettő Kataliné, mert ő pucolta meg a halat, és ő vette észre az első gyöngyöt. Kettő meg az enyém, mert az enyém a tó. Ez az osztás jó, nem nyerít a ló?
Ló nem nyerített, részben mivel nem is volt ott. Az asztalnál ülők mind helyeselték Kázmér javaslatát.
A gróf azonban váratlanul elkomorodott.
- Különben minek nekem igazgyöngy, ha nem enyém Kenderike Göndörike szerelme?
János csak nézett, egyebet nem tehetett, mivel azt sem tudta: ki az a Göndörike?
Kelemen azonban szigorúan rászólt Kázmér grófra:
- Nagy szamár vagy te, Kázmér, és, szerintem, nem azért, mert gróf vagy, hanem anélkül is az lennél! Kenderike Göndörike nemes kisasszony mindig a kastélyod előtt szokott elmenni, és nagyon bámul a te ablakodra. Már többször mondtam neki: Göndörike, pöndörödj be a kapun, Kázmér kutyája kezes bárány, különben ezt magad is tudhatod, hiszen nem egyszer a kezedből ette a sonkamaradékot! A gróf sem harap.. Nem mer az a szép leány bezörgetni hozzád, de ha szerelmes vagy belé, holnap is bevallhatod neki, egy csokor virág kíséretében. Délután ugyanis a hegyed alján sétál el, kosarával a karján.
Felugrott az asztal mellől Kázmér gróf, aminek a fekete, meg a fehér macska nem örült, mert a fehérnek a lába, a feketének a farka bánta a grófi örömöt.
Másnap sok minden elrendeződött. Délután Kutyakerekessy Kázmér gróf és Kenderike Göndörike nemes kisasszony közös szívügye. Estefelé pedig János, Katalin kedves bíztatására, úgy döntött: annak tanulmányozását, hogy mit eszik a világ, kissé leszűkíti. Inkább azt figyeli meg: milyen ételeket készít Katalin leányzó. A macskák, a gróf okozta előző napi szenvedésükért, külön adagot kaptak a halból, kárpótlásul. Utóbbiak is megbékéltek, doromboltak Katalinnak. Azt nem tudni, hogy a grófnak is doromboltak volna, vagy mégsem. Ám annak Göndörike biztosan dorombolt.
Később telt az idő, anélkül, hogy letelt volna. Három lakodalom is lett, három házasságban gyermekek születtek, azért háromban, mert Kelemen is helyre menyecskét hozott a házhoz.
Jánosék saját házat építettek, most már volt miből. A gróf rendbe hozatta a kastélyt, hiszen szépséges felesége, született Kenderike Göndörike méltó hajlékot érdemelt.
Baj csak annyiban történt, hogy egy költői tehetséggel megáldott újságíró verset írt a nagy halról, meg a hozzá tartozó, de kissé elferdített történetről, az IMÁDLAK, KISKUTYUSOM című lapocskába. A lapot sokan olvasták, és kíváncsi turisták elözönlötték a vidéket. Keresték a versbeli Félelmetes Halszörnyet, amelyik időnként sárkányördöggé változik, és gyöngyöket, meg ékszereket okád ki magából.
Minden csoda, állítólag, három napig tart, de a Halszörny híre jelentősen túlélte a három napot. Végül azonban elmaradtak a turisták, és otthagyták a búlistát. Világossá lett ugyanis: nem a Halszörny hányt ki magából értékes dolgokat, hanem gyöngysorok, arany karperecek, gyémánt díszítésű nyakékek tűntek el Bezsebelem Tóni és társai révén.
(2012)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!