Felettünk az éjszakai égbolt minden csodája. Lelkünkbe végre béke költözik. Nincs fájdalom, nincs kétség, nincs megbánás. Egyenletesen, együtt lélegzünk. Mellkasaink egyszerre emelkednek és süllyednek. Szavak nélkül beszélünk egymással. Érezzük egymás gondolatait. A frissen vágott fű illatába reményteli hálót sző az esti szellő. Ujjaink egymásba fonódnak, mintha erre teremtették volna őket. Puha és meleg csókokkal köszönjük meg egymásnak a közös életet. Percek, hetek, hónapok teltek el? Csak egy pillanatnak tűnik. Tiszta, fényes és lángoló pillanatnak, ami felégette a mögöttünk húzódó utat.
A hajammal játszol és én ezt csendben élvezem. Két bohó gyermek fekszik a fűben. Ezek mi vagyunk. Gyerekek, kik még ismerkednek a világgal és most egymással. Cirógató kezed a nyakamhoz ér lágyan és én megremegek. Szemem lassan lecsukódik és egy elégedett sóhaj szakad fel belőlem. Hozzád bújok és Te átkarolsz. Most érzem igazán.. Boldog vagyok.