Tegnap szép idő volt, ma, ezen a hétfői napon is, csak mérsékelten panaszkodhatunk, hiszen november van már, - miért ne eshetne az eső?

Ez az eső egyébként nem szélsőséges, mert csendesen esik, sőt, inkább tapintatosan szemerkél. Egy dal kezdő sorai jutnak eszembe: - Esik eső csendesen, / lecsorog az ereszen..

Hazaértem már a piacról, az eső ereszen való lecsorgását nem figyeltem meg, - de miért is ne csorogna le az ereszen (vagy máson), ha egyszer esik? A vadgesztenyefákat megfigyeltem, már a nyár közepén rágta leveliket a barna rozsda, viszont még most, novemberben is rajta vannak a fákon..

A természetbe most nem mehetek, illetve mehetek, de akkor alaposan megázom, még a szemerkélő esőtől is, mivel az emberre hulló nedvesség nem csupán az időegység alatti csapadéktól függ, hanem a csapadéknak való kitettség időtartamától is. A lakásban maradok, erősen beszűkült lehetőségeimmel (a Természet, amint Petőfi is megírta, kitágítja az ember lehetőségeit, ha az Alföldön van, akkor különösen, mert kitágul a láthatár, és látni lehet: mindenütt lapos).

Az amerikai elnökválasztást eddig figyelemmel kísértem a CNN televíziós csatornán. A választási cirkusz minden országban lapos, de mindenütt úgy, hogy igyekeznek felületes, nevetséges, látványos attrakcióvá varázsolni. A látványosság és a laposság azonban annak, aki gondolkodik, nem feltétlenül mond ellent egymásnak. Persze, nem sok gondolkodó van a világban, ezzel függ össze, hogy utóbbi gondolkodók is hiába gondolkodnak. (Most nem tekintem a gondolkodó meghatározásába tartozónak azokat, aki elsősorban saját hasznukon gondolkodnak, úgy, hogy az a közösség kárává lesz.)

A magyar parlamenti választások az amerikai választások szegény rokonai, - a látványosság tekintetében. No, nem azért, mintha Magyarországon nem szórnák ilyenkor a pénzt (persze, a közpénzt) gátlástalanul ilyen időtájon is (meg máskor is,), hanem azért, mert kis országnak kevesebb közpénze van. Ha több lenne, akkor többet pazarolna választási bohócparádékra, - de így is erején felül költekezik.

Az eltérő jövedelmi rokonsági fok ellenére a lényeget illetően az amerikai elnökválasztás sok hasonlóságot mutat a magyar parlamenti választásokkal, sőt, ha nem akarunk udvariaskodni, akkor rövid számvetést készíthetünk: egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz, és akkora a szemfényvesztés mindegyiknél, hogy rossz a szemekre nézni. Az agyakba tekinteni azonban még kevésbé ajánlatos, mint a szemekre, - csak 100 éven felülieknek ajánlom!

A hatalmas amerikai cirkuszporondon most két jelölt kakaskodik. A cirkuszigazgató a Nagytőke, így, bármelyik jelölt nyer is, nyer.

Nyerés, veszítés várható következménye azonban a két jelöltnél ezúttal nem teljesen egyforma.

Röviden: Obama okos, értelmes kompromisszumokra hajlóbb, inkább pártolja a szegényeket (relatíve), olyan adórendszert akar, amelyik igazságosabb, ügyesen kezelt sok nemzetközi bonyodalmat (bár, persze, döntően a Nagytőke érdekében), Európa, Ázsia, Afrika szívesebben látná őt az USA elnöki székében, mint ellenlábasát, - viszont fekete bőrszínét nem tagadhatja le.

Ellenlábasa, Romney, jó megjelenésű, de inkább kissé korlátolt, harcias cowboy, a külpolitikához nem ért (szakértők szerint azonban az amerikaiakat igen kevéssé érdekli a külpolitika, - ezzel a szakértők, anélkül, hogy tudnák, máris igencsak leértékelték az amerikaiakat, bár jogosan és szakszerűen), inkább a gazdagokat akarja még gazdagabbá tenni (ismerős irányzat ez Európában is, hogy ne mutogassak mindjárt Magyarországra), olyan konzervatív vallásos nézeteknek udvarol, amelyek - véleményem szerint - nem tesznek jót sem a vallásnak, sem Amerikának, sem a világnak, továbbá Európa, Ázsia, és Afrika nem látná Romney-t szívesen az USA elnökeként (nagy általánosságban, mert vannak kivételek, Izrael mai vezetése például inkább Romney mellett van, bár kérdés, hogy ez megegyezik-e Izrael igazi érdekével), - viszont bőrszíne fehér.

A két jelölt - a CNN mai, hétfői híradása, értékelése szerint - gyakorlatilag ugyanannyi szavazatra számíthat. Nem pusztán a szavazatok döntik el azonban a kérdést, hanem az elektorok száma, és lehet, hogy az lesz az elnök, aki kevesebb szavazatot kap ugyan (mint utóbbira többször is volt példa az amerikai elnökválasztások történetében), de több elektort szerez (az amerikai választási rendszert részleteivel nem terhelem netnaplómat).

Romney cowboy magatartása a választási küzdelem során kellő megfontolási képességének hiányára mutat, hiszen az USA hatalmát nem önmagában jobb fegyverekkel és harciasabb hangvétellel kellene megerősíteni, hanem sokkal változatosabb eszközökkel, amelyekkel ugyan az USA eddig is élt, de a jövőben még inkább vigyáznia kellene a hatalmi egyensúlyokra. Nemrégen például 120 állam tartott tanácskozást Iránban, és egyetlen egy sem akadt, amelyik Iránra azt a címkét ragasztotta volna, amit az USA (és Izrael mai) vezetése megkíván.

Romney (illetve választási stábja) azonban tud valami igen fontosat: sok amerikai lélekben a mai napig valamilyen mértékig hamar pisztolyt rántó vadnyugati cowboy maradt, - némi óvatossággal nekik szónokol hát. Nem csoda ez, - ugyanezt teszik, kissé körmönfontabban ugyan, az európai cowboyok (a közjó szempontjából nem jól teszik, de nem Európa, illetve saját országuk, népük érdekét nézik, hanem a magukét, akár csak távoli vadnyugati rokonaik egykor).

Romneyt, ha ő maga nem is rasszista, az USA múltja is segíti, hiszen még a huszadik század második felében is erős volt ott a rasszizmus. a fekete bőrűekkel szembeni előítélet. Máig jelentősen változott ugyan a kép, de bizonyos vagyok benne: sok fehér bőrű amerikaiban - ha nem is vallja be - máig él bizonyos mértékű lenézés, ellenszenv a fekete bőrű (és más színes bőrű) lakosság iránt. Ők nyilván inkább Romney-t segítik. A konzervatívan vallásos rétegek is többnyire mellette lehetnek, - miközben például Obama álláspontja az abortusz kérdésében sokkal helyesebb és humánusabb.

Az amerikai fekete bőrű lakosságnak is - általában - inkább Obama megválasztása az érdeke. Számos okból kifolyólag, paradox módon, ez az érdeke az amerikai Nagytőkének is, mert - még ha a háttérből valójában ő parancsol is a mindenkori elnöknek - saját hatalmának nemzetközi (és belföldi) érvényesítése értelmesebb vezetőt kíván, mint Romney. A báb ugyan báb, de a túlzottan is az sokszor kevésbé alkalmas a bábjátékhoz.

Utóbbit Amerika (mármint az amerikai nagytőke), amelynek sok-sok bábja volt már a világban is (nem csupán odahaza), megtanulhatta volna.

Lehet, hogy meg is tanulta. Én több okból is inkább Obamára gondolok, mint a mostani elnökválasztás győztesére, mert az USA - sok közös vonás, és lehangoló hasonlóság ellenére - azért mégsem Magyarország.

(2012)

(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)