Kicsitördög János csak kicsikét volt rossz fiú, de legénykorában sem lett rosszabb. Azt mondta neki az apja, nagy és bosszús fejcsóválások közepette:
- Menj vándorútra, a nagyvilágba! Aki a malomban jár, lisztes lesz, - tartja az embermondás, talán rád ragad egy kis gonoszság.

János ugyanis ördög volt, de messze volt az ördöghöz méltó rosszalkodástól, az ilyesmit pedig nem szeretik az ördögszülők. Sütött neki édesanyja, azaz keserűanyja az útra halszemű pogácsákat. Ilyet, gondolom, ti még sohasem ettetek.

Ment János az úton. Fizimiskája ördögítélet szerint igen csúnya volt, de az emberek másképpen vélekedtek, elismerően néztek rá: - Ez azután a délceg legény! A lányok megfordultak utána, mosolyogtak.

Ezeket a mosolyokat Kicsitördög János tévesen értelmezte, azt hitte, gúnyolódnak rajta, amiért szarvai sincsenek.

Meglátott ez a János egy csacsi húzta taligát. Ki ült rajta? Hát Nagyontündér Éva. Éva leány nem tudta, hogy ő tündér, mert édesanyja nem árulta ezt el neki, de titokban igen aggódott: túlságosan jó szívű a leánya, könnyen kihasználják majd az önző emberek!

Megtetszett Jánosnak Éva, gondolta: megmutatja neki, hogy sátánlegény ő a talpán! Rákiáltott:
- Ördög vagyok! Kicsitördög János! El akarom venni taligád, szamarad!

Évának is megtetszett János, nem ijedt meg tőle picikét sem:
- Én meg Nagyontündér Éva vagyok. A taligát nem adhatnám neked, akkor sem, ha akarnám, mert nem az enyém, hanem a szüleimé, de te is felülhetsz rá, ha e szép fülű állat nem tiltakozik ellene. Hová szeretnél eljutni? Elvihetlek egy darabon..

Bevallotta János: vándorúton van, maga sem tudja, hogy merre megy. Azt viszont igen: ijesztő ördöggé kell lennie. Semmi kedve hozzá, de ezt kívánja az ördögbecsület, azaz az ördögbecstelenség!

Nem hitte ezt Éva, nevetett, és így szólt:
- Éhes gyomorral túl gyorsan lesz belőled félelmetes ördög, az nem jó, mert megijedsz önmagadtól. Sohasem jó az a nagy sietség. Gyere el hozzánk, akad ott valami harapnivaló számodra.

Kicsitördög János beleegyezett. Éváéknál először a kutyát, utána meg a macskát nézte harapnivalónak, de amikor nagy szelet sonkát kapott, előbbi kettőről lemondott.

Hazajöttek Éva szülei.

A leány anyja félrehívta férjét:
- Drágám, bocsánatod kérem, mert eltitkoltam előled valamit. Én tündér vagyok, és felismertem: ez a legény ördög. Nem hiszed el, hogy tündér vagyok?

A férje elmosolyodott:
- Én is bocsánatot kérek, édesem, mert én meg varázsló vagyok, és én is megláttam ebben a legényben az ördögöt. Nem hiszed, hogy varázsló vagyok?

Felesége nevetett:
- Tényleg az vagy, engem is annyira elvarázsoltál, hogy egyből igent mondtam, amikor megkérted a kezem! Emlékszel? Ám most az a nagy kérdés: mi legyen ezzel a legénnyel, Jánossal? Még beleszeret a leányunkba, az meg ő belé, azután ördögtündér unokáink lesznek, vagy tündérördögök! Aggódom!

Férje nem látta ilyen komoran a helyzetet:
- Varázslókészülékem azt mutatja, hogy ez az ördög csak kicsit ördög, leányunk meg túlságosan is jószívű tündér. Nem jó, ha minden évben háromszázötvenöt nap a felhőtlen egű boldogság! Hiszen mi is, bár imádjuk egymást, minden hónapban tartunk egy kutya-macska napot, igaz, annak is csók a vége. Tudod mit? Fogadjuk fel ezt az ördöglegényt munkásnak, aztán majd meglátjuk, hogy mi jön ki a dologból, vagy pedig mi megy bele! Tündérbűbáj és értelmes varázslat együtt sok mindenen segíthet..

A varázsló írt egy kacifántosan pántos levelet, macskakaparás betűkkel, Kicsitördög János szüleinek: aggódjanak nyugodtan, fiúk csupa jót tanul náluk, kaparja ki a szemüket a denevér..

Az ördöglegény szülei elégedetten olvasták. Mondta János apja:
- Jó helyre került János, mert rosszra! Ott olyan gonosz ember tanítja őt mindenféle kemény kegyetlenségre, amelyik még a mi szemünket is kikapartatná a denevérekkel!

János eleinte nem értette, hogy miért rosszalkodás az, ha valaki vizet hord a konyhába, fát hoz az erdőből, felvágja, szánt, vet.. Éva apja vagy anyja azonban mindig kész volt erre felelettel, olyannal, ami nem légből kapott volt, hanem észből szerzett.

Nagyontündér Éva észrevette, hogy János igen vonzódik hozzá. A legény végül így szólt:
- Már sok rosszat tanultam nálatok: tudok szántani, így bántom a földet, amikor beérik a búza, akkor meg kegyetlenül levágom a kaszával, sőt, még a malomba is elviszem, hogy zúzzák apróra a magját.. Maholnap igazi ördög leszek. Veled is valami nagy rosszat szeretnék tenni, hogy belásd: ha nincsenek is szarvaim, azért már nem kicsit vagyok ördög, mint a nevemben, hanem nagyon.

Elnevette magát Éva, és így válaszolt:
- Egy magamfajta leánynak az a legnagyobb bosszúság, kellemetlenség, ha kedvesen beszélnek vele, kedvét lesik, tanácsait megfogadják.. Adok neked egy könyvet, abból megtanulhatod: miket miként tégy. Ha ilyeneket teszel, én majd adok egy pofont!

János ráállt, örömmel, mert megszerette Évát. Az is őt, gyakran adott neki biztató pofonokat, igaz, olyan kicsiket, amit egy emberlegény inkább incselkedésnek vett volna, - de mit tudott erről az ördög?

Egy idő után az ördöglegény már a jóról hitte azt, hogy rossz. Olyan kedves, udvarias lény lett belőle, hogy Éva, meg a szülei már egy kicsit csodálkoztak is rajta. Azt mondta a leány anyja a férjének:
- Ne tovább János átváltoztatásával, mert a végén tündöklőbb tündér lesz belőle, mint mi akarjuk!

Lett nagy lakodalom a dologból, utána meg boldogság, sok napfényes nappal, igen kevés borússal. Négy gyermekük született, ikerpárként: két kislány, két kisfiú. Az iskolában tanítójuk olykor a fejét csóválta egy-egy tettükre, de sokkal többször rájuk mosolygott, úgy, hogy fülig szaladt a szája. Még verset is írt a kislányokról:

Kicsitördög Éva, Kicsitördög Klára, -
mindegyik füzetét de összepacázta!
Meg is róttam őket, de elszállt haragom:
mesét írtak bele, - gyönyörű volt, nagyon!

Kicsitördög Éva, Kicsitördög Klára,
tanórán a padban fogtak sustorgásba!
- Azt nem szabad, lánykák! Gyertek, feleljetek!
Kijött megszeppenten két kis ördög gyerek.

Annyi mindent tudtak! Leesett az állam.
Hát az osztályomban két ily csodalány van?
Ámde ne forogjon egyepetye-kerék!
Tanórán nem illők ilyen tereferék..

A kisfiúkról is hasonló élményei voltak a tanító úrnak, de azokat nem foglalta költeménybe. Ám a fiúk iskolai ellenőrző könyvecskéjébe viszont ilyen beírásokat tett:
- Kicsitördög Jánoska kitűnően oldotta meg a számtanpéldáját, de három lány copfjából is kioldotta a szalagot!, - Kicsitördög Pistike megnyerte az iskolai versenyt, olyan sok állatot és növényt ismert fel, de irodalom órán cserebogarakat engedett el a padok között.

Ha költeményt nem is, mesekönyvet írt a fiúkról: KICSITÖRDÖG JANCSI ÉS PISTI UTAZÁSAI ISKOLAORSZÁGBAN címmel.

A könyv díjat nyert. A tanító úr örömében sípot vásárolt mindkét fiúnak, de a lelkükre kötötte: csak az iskola falain kívül szólaltassák meg.

(2012)