Ködös reggellel kezdődött ez a Halottak Napja utáni szombat, de már hozzászokhattunk a ködösítésekhez mindennapjaink tévé- és egyéb médiacsatornáin, - miért rónánk fel ezt az időjárásnak? Különben déltájra a köd eloszlott (mármint csak az időjárás okozta).

Az elmúlt mintegy két évtizedben, 1989 óta, botrány volt botrány hátán, a világban is, Magyarországon is. Ez a botránytömeg, ahogy mondani szokták, a jéghegy csúcsát jelenti csak, mert a visszaélések, korrupciók, becstelenségek (utóbbiak sokszor jogilag lefedettek, viszont erkölcsi szempontból nagyon is elítélendőek, károsak) a nyilvánosságra kerültek sokszorosára becsülhetők.

Egy-két embert ugyan leültetnek időnként (kérdés, hogy ők-e a fő bűnösök, vagy inkább csak bűnbakok?), máskor viszont a botrányt a minden csoda három napig tart jelenségre bízzák. A tömegek emlékező képessége (és készsége is) igen csekély (szégyenletesen az!). A lényeg, amiről felül is szemérmesen hallgatnak, de amire lent is nagy a vakság: a kapitalista társadalom elsősorban a nagytőke demokráciája, igen kevéssé (inkább csak gúnyból) a tömegeké.

Ezekben a novemberi napokban Görögországban egy újságírót hurcoltak törvény elé, aki közzé merte tenni annak a kétezer gazdag és előkelő személynek a nevét, aki titokban svájci bankszámlára menekítette át a pénzét. Gondos vizsgálat feltehetően kiderítene egy sor bűnt, vagy erkölcsi elmarasztásra okot adót e pénzek tulajdonosainak jelentős részénél. Ám a tőkések kormánya inkább az újságírót szerette volna elítéltetni, amiért nyilvánosságra hozta a neveket. Le is tartóztatták, de - nyilván elsősorban a tömegek felháborodásának hatására - hamar szabadon engedték, felmentették a vád alól.

Őt felmentették, de a vád - a görög kormányra mutatóan - ottmaradt. A következő lépés, valószínűleg, a tömegek lecsillapítása lesz valamilyen formában. Manolisz Glezosz 1941-ben, a német megszállás idején, letépte a horogkeresztes zászlót Athénben az Akropoliszról, - de félő, hogy nem sok lelki utóda maradhatott hazájában, ha mára idáig jutott - erkölcsileg is - Görögország.

Svájci bankszámlák, - igen, minden katasztrófának, válságnak, háborúnak megtalálhatóak a haszonélvezői. Meglapuló, vagy - a közmondásos legjobb védekezés a támadás alapon - ráadásul gyakran saját magukat hősnek, nagy hangon a haza megmentőinek hirdető haszonélvezői. Nem kell messzire mennünk, akár az első világháború idejére is gondolhatunk, - még a kabarédalokba is bekerült a mások vérén (szó szerinti értelemben is) hízó réteg típusa. Annak, aki valóban becsületesen gondolkodik, még ilyen messzire sem kell visszamennie a múltba, - bőven találhat rá példákat a jelenben is.

Jimmy Savile esete sem egyedülálló, de ez Anglia egyik mostani botránya, és a súlyos szexuális visszaéléseket, köztük pedofil bűncselekményeket, elkövető tévésztár már nem él. Ám nagyon is élő az a magatartás, amelynek során intézménye, ebben az esetben a BBC televízió, a jelek szerint, mindent megtett akkoriban, hogy - a felvételek alapján még kinézésében is visszataszító - show-nagyság sorozatban elkövetett bűncselekményei ne kerüljenek nyilvánosságra. Angliában (és más európai országokban) ilyen jellegű, tömegesen elkövetett bűncselekményeket utólag az elmúlt néhány évben máskor is feltártak, de úgy, hogy az inkább közelebb állt az eltussoláshoz, mint a feltáráshoz. Az értük erkölcsileg felelősök ide-oda pislogtak.

Jimmy Savile-t az angol királynő annak idején lovaggá ütötte. Mit jelenthet értelmes, jó érzésű embernek egy ilyen lovaggá ütés? Akinek jelent valamit, hát annak hiúsága..

Nos, egyébként az angol királyi család több tagja is szép históriákat produkált a bulvársajtónak az utóbbi évtizedekben. A butácska átlag ánglius valószínűleg inkább röhécsel utóbbiakon, vagy legfeljebb fejét csóválja, megjegyzi: - A pretty kettle of fish (szép kis komédia). Nyalja-falja a királyi, hercegi történeteket.

Röhécselni könnyebb, mint gondolkodni. Veszélytelenebb is.

Ám azt utálom, ha röhécselő, nem gondolkodó emberkék gondolkodónak tartják magukat! Még inkább nem kedvelem, ha mások - különböző okokból - utóbbiak előtt hajbókolnak.

(2012)

(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)