Hajnalodik.bár még a hold balomon
fenn ragyog az égen
jobbomról vörös korong igyekszik
felülkerekedni a sötétségen
Felkészülök,fegyverem
vállamra veszem fel,
dzsungel sötétjébe indulok,
ma nagy vadat ejtek el
Hatalmas fák lomha levelei
leszűrik a fényt a talajra,
zöld homályos játékokat játszva az avarba,
a gyilkos gondolattól még nem jövök zavarba.
Mikor megpillantom áldozatom,
szemei izgatottan néznek rám,
fegyverem vállamhoz kapom,
a ravaszt szorongatnám,
de mégsem dörren a gyilkos hang,
Tigris csíkja a szemem elől elillan.
Gyorsan megyek helyébe,
kecses nyomait kémlelve,
merre futhatott el tőlem,
vajon nagyon megijesztettem?
Újra ráakadok,szeme ismét rajtam akad meg,
Ó azok a gyönyörű gyöngy gyermeteg szemek,
fegyverem ismét vállamhoz emelem,
de csak szívem robban hatalmasat,
a puska hallgat.
Tigris csíkjai ismét elillannak.
Keresem mancsának nyomát,
Ó milyen kecsesen rakta lábát,
arra futott,látom már,
ott a pataknál talán siker vár.
Meglátom,épp iszik a patak vizéből,
gyönyörű alakja látszik a víz tükréből,
fényesen ragyog ahogy a víz fodrozza,
csak bámultam,számat eltátva.
Felemelte fejét,ismét rám nézett,
hatalmas zaj rázta meg a vidéket,
a gyilkos ezúttal jó munkát végzett,
Tigris vére csíkosra fodrozta a tiszta vizet.
Füstölgő puskacső a kezemben,
most jöttem rá mit tettem.
Elhajítottam fegyverem,rohantam hozzá,
remegve tettem testére kezem,
még élt,még lélegzett,
hevesen dobogott szívem.
Rámnézett ismét,utoljára,
harag nem volt a szemében,
arcom mancsával simítja,
és érzem,már én is tocsogok a vérben,
de ez már az én vérem...szívemből fakad,
keveredik a Tigrisével.
Testem remegni kezd,
sírásba folyó szemeim keblére hajtom,
szívének utolsó dobbanását hallom,
amely még értem szól.
Végül vérbefagyva,
az örökkévalóság felé tartva,
újra látom Őt,
néz rám,és mosolyog,
és én is mosolygok,
a homályos-zöld most rózsaszínben gomolyog,
határtalan boldogság tölt el,
a karjaiban csendesedek el.