Még fenn van a nap az égen,bár már vöröslik,
minden perccel,minden lépéssel a táj sötétedik,
bár látom skarlát színű korong ragyog az égen,
olyat volt,ami nem volt már régen,
az ég másik oldalán fenn volt a hold.
A nap mondá dölyfösen,
"eleget ragyogtam az égen,
had menjek el,nem volna szabad itt lennem"
és könny csordul szemében,
már tudta...
Néztem őket,egymásnak szemben,
szavakat súgtak csendben,
láttam csillagot hullani az égben,
a hold könnyei potyogtak a fényben,
már tudta...
Megtörve szólt a hold,
"Nem engedlek,nélküled sötét a múlt,
és boldogtalan a jelen,
nekem fényem nincs,
csak tiéd színezi az életem."
így sírtak ezen az éjjelen ketten,
csillageső volt az égen,
mondá a hold sírásba fakadva,
szavai könnyes ajkait elhagyva
"Szeretlek"
"Tudom,Én is szeretlek"
így szólt a nap,és fent az égen
csillageső fénylett a sötétségben,
mikor egyszerre volt az égen a nap és a hold,
fényük aznap éjjel gyönyörű volt.