Amíg lecsukom szemem,elmém felejteni próbál,
álmom nyugtalan,lelkem testemből kisétál,és mikor visszatalál,
nem jő álom a szememre már.Felnyitom éjszaka fényes kapuim,
de csak sötétség áramlik át,kezemmel tapogatom,
de nem érzem már,nincs itt senki sem,csak a magány...
Minden emlék szorítja torkom,markolja szívem,
fényes kapukon könny csordul ki,fájó minden képem
mely kapuimban még eleven,
két szempár kísért minden éjjelen,
nem hagyja nyugodni sebzett lelkem.
Ezen szempár mint tigrisé,oly vad volt,
és úgy nézett rám,hogy mint élőholt
tettem volna mindent meg érte,
tettem volna minden mást félre,
csak szemembe nézzen még egyszer.
Mint tigrisé olyan volt teste,
gyönyörű hamvas bőre,
melynek érintése olyan érzés már,
mint függő,ki csak a drogra vár,
és már nem tudja mit csinál.
Tigris keze éles karmokkal szívemet fogja,
tekintete elmémet rabként fogva tartja,
hangját minden nap magamban hallom,
testét álmaimban magamhoz szorítom,
Tigris őrzi lelkem kalitkáját,
fényes kapuim mindenütt őt látják...