Halott réten szél, lábujjhegyen árnyak,
csillagpontjai nagy sötét teremnek,
s temető múltból mind közelebb jönnek
azok, kik tőlünk nagyon messze mentek.

Közelebb jönnek. Kérded: mit tehetnénk
értük, - s ők értünk bármit is tehetnek?
Tehetnénk és tehetnének, de súlya
világot húz le az érthetetlennek.

Ha szíve volt is, pusztul minden eszme,
amely nem néz valódi önmagára,
s ha így, hát mindegy: Jehovát vagy Jézust,
vagy forgó szemmel Allahot kiáltja.

Nem tetszik balga nyáj és öntelt pásztor,
bár nagy kerekek forgását megértem, -
s fáj, hogy annyi szemekbe néző szépség
lesz semmivé minden új messzeségben.

Van ki meghalt, de előbb mécsest gyújtott,
hitte: szemeknek hagyott egy kis lángot, -
de e Földön máig üldözött Voltaire,
s mit Darwin kap: inkább vállrándítások.

S mit ér a Költő nem becsült szoborral
(Dunába lökné azt is hány akarnok)?
Vers-életét hazugság eltemetné,
s a pulpituson bohóckodó majmok.

Hitvány maradt - erkölcsileg - e század.
Halott réteken hozsannázó szélnek
árama kél, fertőzött nyáj és pásztor, -
s mily gazzá lett minden virágígéret!

(2012)