Betonfalak, üres peronok.
Tegnap csak suttogva fújt a szél.
Fázom, ha megismerem magam!
Felismerés a csendes beszéd.

Hiányoznék a sorból holnap?
Kidőlt mély börtönfalba vésem.
Sors diktál, kiejtetett a szóból.
Vonat indul. Megáll a szívem!

Szeretem már örökre a szemed.
Megfordulhat egyszer ez a szél?
Mondatszéli dallam szól csupán
Száll a ritmus, ott a közepén.

Maradj velem! Csak bennem lüktet.
Érintésedből értem szavak.
Börtön az a gyerek szemében.
Hálából Isten vele marad.

Ne legyek én! Ma megsimogatsz.
A gyerek a peronon megállt.
Hallani onnan bentről: miért?
Mikor hangosan halált kiált.

Éledő vágy, nem csókol a szád.
Sorsfordító hit csak a remény.
Suttogva maradok, képzelem.
Üres vagyok- színek peremén!

Miértekből magammal szemben.
?dehogy tudod!?. Sötétben rohan.
Vágányok közt örök a párhuzam.
Tér/d/ben a rajt. Ej bolond vonat.

Félhomály. Hideg őszi reggel.
Nekem mindig búcsút int a nyár?
Isten. Te itt! Minden ölelésben.
Megértem egy édes éjjen át.

Érzem kezed, betakarsz sokszor.
A beszűrődő fény téged ölel!
Bajban vagyok! Mondtad igen, bajban.
Fázom újra, végleg, s ezerszer.

2010.10.17.