A három királyfi,
ím, megérkezett!
Kéz a kézben,
a kicsit közrefogva ketten,
kicsivel nagyobbak...
Hódolni jöttek,
s mint az igaziak,
a Nagyok,
Kincsesládát hoznak :
Tavasz-illatot!

Újjászületés!
Tavasz a neved!
La Fiesta de la Primavera!
Ünnepeljetek!

...Amikor még nem szálltam...
akkor még
két lábbal a Földön álltam,
s tettem a dolgom,
mint más emberek...
Csak serénykedtem,
csak követtem Anyám példáját,
hogy Nektek majd
jobb ... szebb legyen...

...Akkor majdnem összedőlt a Világ!
Menny és Pokol harcolt ellenem!

Könnyezve, térden állva,
imádkozva, átkozódva,
mindenkit hívtam, ki túlvilági,
hogy segítsen!
S akkor... mellettem állt,
erőt adott,
kinek szólnom sem kellett:
Anyám!

A Láz, (gyilkos, nagy úr ?
vagy Úr, az újjá-születtető?)
égetve sejteket,
egészségeseket, betegeket,
engem is elégetett...
Pedig a Láz, negyven fok felett,
Fiam! csak a tiéd volt!
De közös a fájdalom, a gyötrő:
testi kínok neked,
nekem a lélekölő...

Hatalmas Isten!
Hát nincs Irgalom!?

...s ím jött az Angyal...
Isten megkegyelmezett!

Ma már, ha a három kis
királyfit nézem,
kinyitva látom a Kincsesládát:
benne aranyat, tömjént és mirhát...
Ti vagytok nekem kincseim!
Kis Háromkirályok!
Mikor hódolva jöttök
látogatni Mamit,
akkor... akkor...

egy Világ hódol előtted, Anyám!

..Mert rólad szól a Dal,
rólad szólnak a mesék...
Felidézve a réteket,
a szaladásokat,
patakparton
a cseresznyefákat...
S míg esszük a palacsintát,
mit kedvükre sütök,
mondják:
Mama, de finom!

...Én súgom, szelíden:
Csak mami...
Mondjátok: Mamika...
Az igazi,
a MAMA,
már csillag- mákból süti
angyalkáknak
a mákos kalácsokat...