Az utolsó augusztusi vasárnapon történt. Ma már kedd, de még bennem van valami a megrendülésből, most is nyomaszt. Személyesen nem ismertem ugyan a hölgyet, pedig nyilván többször találkoztunk, köszöntünk egymásnak, de én nem tudtam, hogy ő kicsoda, csak azt: valószínűleg ugyanabban a házban lakik, amelyikben mi.

Feleségem más természetű, mint én, és - többek között - ezt is szeretem benne. Könnyen szóba áll más lakókkal, aki igényli, azzal elbeszélget. Pompás süteményeiből is adni szokott négy-öt barátnőjének. Nagy örömmel fogadják.

Ne gondoljon senki arra, hogy barátságtalan vagyok. Tartózkodó is csak annyiban, hogy beszélgetést nem kezdeményezek másokkal, de ha valaki segítséget kér tőlem, ha tudok, segítek. Aki az őszinte szót igényli, az is megkapja tőlem, lehetőleg olyan formában, hogy távolról se legyen bántó.

Néhány különc szereti is, ha valaki nem hajbókol nézeteinek, sokan azonban az igazságot szépirodalmi fogalmazásban sem kedvelik. Utóbbinak okairól majd máskor írok, most csupán annyit jegyzek meg: jó, vagy legalábbis közösség-centrikusabb társadalmi rendben több a becsületes, jóindulatú ember, mert többnek találkozik egyéni érdeke azzal, hogy tegyen a közösségért. Az 1989-es rendszerváltás erkölcsi tekintetben nagy visszaesést okozott (a technikai fejlődés mellett). Aki becsületesen elgondolkozik ezen, beláthatja. Nem hit kérdése, hanem a tényeké.

Feleségem figyelt fel lakásunkban az állítólag üvegcsörömpöléshez hasonló zajra. Kiderült: valaki levetette magát az egyik, magasan levő emeletről. Még viszonylag fiatal nő, ötven év körüli. Történt itt ilyesmi máskor is, többször eszembe jutott Arany János Hídavatás című verse. Közvetlen környékünkön nincsenek hidak, de sok híd leszakadt az emberek között.

Én, mint fentebb írtam, személyesen nem ismertem az illető hölgyet, paradox módon azonban mégis ismertem, sok mindent tudtam róla feleségem addigi elbeszéléseiből. Élettársával lakott együtt, mindkettőjüket egyszerre bocsájtották el igen jövedelmező hivatali állásukból. Végkielégítésük jelentős összeg lehetett, mert lakást vásároltak, és arra - bár a lakás jó állapotú volt - több milliót költöttek a túlzásba vitt, radikális változtatásoknál.

A hölgy úgy döntött: kényszervállalkozó lesz. Ezt feleségem utólag tudta meg tőle, amikor már elintézte, de hát nem is köteles senki ilyen lépést másoknak bejelenteni, az illetékeseken kívül. Feleségem figyelmeztette: ne adja olyan drágán az élelmiszereket, mert így nem tud versenyezni a szupermarkettel. Figyelmeztette, de hiába.

Nekem úgy tűnik, hogy a Kínából jött kereskedők általában jó üzletemberek, igyekeznek megfelelni vásárlóiknak, türelmesek, de előzetesen is alaposan megfontolják: nyereségesnek mutatkozhat-e majd vállalkozásuk? Lehet, hogy a magyar kisvállalkozók tanulhatnának tőlük.

Az illető hölgy vállalkozása hamarosan csődbe ment. Nem tudom, hogy mennyit veszített rajta, de valószínűleg nem szegényedtek el, bár közben idős élettársának fia is munkanélküli lett (hivatalosan álláskereső). Ám a sikertelenségek a hölgyet kétségbeesésbe sodorták, családi problémái is súlyosbodtak. Pszichológushoz járt, de - a tanács ellenére - abbahagyta. Feleségem igyekezett meggyőzni: lehetősége van az újrakezdésre, nem kell elkeserednie!

Nem hittem, hogy a hölgy komolyan öngyilkos akar lenni. Sokan csak fenyegetik ezzel környezetüket, mert szeretetre, érzelmi támaszra vágynak.

Sok mindent tükröz egy-egy ilyen tragikus eset. Más társadalom, más közösség, más szemlélet kellene ahhoz, hogy tettekig vezetően nézhessünk szembe a valósággal. A karitatív tevékenységek - bár egyének és csoportok megmentésében szerepük nem becsülendő le - önmagukban csak szépségtapaszok, és jótékony hatásuk mellett káruk is lehet, mert elfedhetik a probléma nagyságát, terjedelmét, és a társadalom részéről teendő intézkedések égető szükségességét.

Tény, ami tény: fáj a szívem a rendszerváltás e tragikus halálra lelt madárkájáért. Nyilván ő is hibás volt, ezt feleségemnek többször is mondta, élete rossz döntéseiért, - de azért az őt mélybe taszító kar döntően mégis a társadalmi rendé.

Hulló életek azonban sokszor azok is, amelyek nem így végződnek be, lent, a kövezeten, vértócsában, szétfolyt agyvelővel, hanem korai halállal, ágyban, párnák közt, hosszabb hullás, hosszabb szenvedés után.

Nem vitatható, hogy e hulló életeknél gyakran jelenik meg az egyén valamilyen mértékű hibája, vétke is, - de a becsületesen gondolkodó előtt ez nem fedheti el a társadalmi rend (és hulladékainak) felelősségét.

(2012)

(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)