Amikor előttünk a hegy,
s róla zöld mond mesét,
a csúcsra gondolunk: milyen
túlnan a messzeség?

Amikor körülvesz a völgy,
siet árny-, s fénypatak, -
gyakorta arra gondolunk
mi múltban ottmaradt.

Ha sík felett égő korong,
s csend-égbolt végtelen,
mily jó, ha szól egy-egy madár:
- E kék kedves nekem!

Ha minden táj sötétbe vitt,
világot gyújt a lét:
ember, lehetnél isten is, -
s nem földi semmiség!

Honod hálátlan végtelen,
sebző világ, haza,
bántó közöny, - de gyönyörű
elképzelt Csillaga.

Ó, Vers, volt táltos lendület,
piros Múlt, mely ragyog!
Őrzi-e még szív, valahol,
elképzelt Csillagod?

Szívnek nem e gyarló jelen, -
a Szív Csillaga kell,
Csillag, mely szívben született,
s szíveket átölel!

(2012)