Nyár van, a természet szép, és szemetes. Utóbbi természetesen a természetellenes emberektől, arról azonban nem nyilatkozom, hogy mennyire genetikailag örökölten, és mennyire nem, illetve a szemetelők milyen nációhoz tartoznak, mert már szegény Kertész Ákos is megjárta ilyesféle genetikai kijelentéssel.

Lehet-e maradandót alkotni dög melegben?

Biztosan lehet, úgy nagy általánosságban, de magamra leszűkítetten most mégis elfog a kétely. Nézzük csak! Technikai alkotás kiesik, mivel ahhoz se tehetségem, se kedvem (ezt sok esettel tudnám úgy alátámasztani, hogy az még több száz évet is kibírna).

Mit tudok? Tanítani igen, de senki sem akar tanulni nyáron, de még más évszakban sem. Már úgy értem: jót. Rosszat igen, de annak tanításához se tehetségem, se kedvem. Pech! A rosszakarat majdnem mindig jövedelmező tisztséghez juttatja akaróját, a legnagyobb munkanélküliség idején is. Aki kétli, nézzen csak körül!

Talán maradandó verset kellene írnom?

Gondoljuk át! Vers kétféle van: 1. nem maradandó, 2. maradandó.

A nem maradandó vers sorsa jobb, bár az sem ér semmit, mert, ha valaki véletlenül rátalál, elolvassa, dünnyög, és rögtön elfelejti. Ám relatíve ez még milyen kedvező vers-sors egy bizonyos világban, országocskában!

A maradandó vers viszont a maga gőgös szellemi felsőbbrendűségében nem veszi észre: ő sem maradandó, de még ráadásul csúnyán rászedik, kihasználják hiúságát, kiforgatják mondanivalóját, belső tartalmát, oly mértékig, hogy ha ezt szerzője sejtette volna..

Nem hiszik el, hogy így van?

Nálam hinni nem kötelező, csak azt nem szeretem, ha valaki köp a bizonyító tényekre. (Ám majdnem mindenki köp ezekre, csak megtévesztésül harsogja, hogy a tények érdeklik.)

Nem hallották még, amint valamelyik főpolitikus, ünnepi alkalmakkor, a pulpituson előveszi Petőfi egyik versét, és idéz belőle, így piárlegénykedik?


Előveszi, idézi, de, aki cseppet is értelmes, könnyen rájöhet: 1. az illető Petőfit titokban heves vérű hülyének tartja (és a saját sajátos szempontjából igaza is van), továbbá 2. a szónokló nagyhangú Petőfi eszméiből egy frászt fog valamit is megvalósítani, ilyesmi esze ágában, de még esze lomblevelében sincsen.

No és az iskolai nebulók talán rajonganak a szabadság lánglelkű költőjének verseszményeiért?

Azt, hogy ne rajongjanak, a Magyar Társadalom, és az általa szolgaságba vetett Magyar Pedagógia könnyedén elintézi. Persze, a nebulóknak kell a jó osztályzat, ezért esetleg megjátsszák magukat a tanórákon, de a szünetben csak a megszokott, mérsékelt elismerésig jut lelkesedésük, biztosan hallották már a közismert versikét:

Petőfi Sándor
gatyába táncol.

Nem rossz versike ez, talán maradandóbb Petőfi összes művénél. Realista is, amíg van pénz gatyára, ha viszont az ország nagyon legatyásodik..

Ady verseit már ritkábban idézik a főpolitikusok, mivel nem csak magyar hazafi volt, hanem egyúttal baloldali is, liberális is, kozmopolita is, meg ráadásul bírálta Magyarország maradiságát, társadalmi igazságtalanságait, - és még utóbbinak okaira is rámutatott. Sok, ami sok! Inkább kell a Tisza, ahol annyi minden korántsem tiszta!

A nemzeti érzelmű maradandó versek sem jártak eddig jól, legalábbis, ha számba vesszük, hogy mi maradt meg ezekből a honi fejekben.

Önök, kedves Olvasóim, bizonyára a Himnuszt tartják a legmaradandóbb (vagy egyik legmaradandóbb) magyar versnek. Nagy tabu-vers ez, kétségtelen, mégis ki kell ábrándítanom Önöket a vers sorsát illetően (ne féljenek, később úgyis visszaábrándítja Önöket a hatalom!).

A Himnuszt mindenkivel énekeltetik, miközben az sem világos, hogy ki sorolja a magyarok közé a zsidókat és a cigányokat (egyik főpolitikus sem meri ugyan őket kerek-perec kitaszítani e kategóriából, még akkor sem, ha titokban nagyon szeretné, mert hát, ugye, az Európai Unió azért mégis..).

Mi maradt meg az átlagos honi agyakban a Himnuszból (bemagoltatása ellenére)?

Az, hogy a magyar történelem sem feltétlenül sokkal szebb erkölcsileg, mint sok más nép históriája, - hát ez a nagyon fontos dolog nem (pedig benne van)! Annyi azonban igen, hogy az Isten a magyarok adósa, legalább egy víg esztendővel.

Tényleg fennáll Isten ilyen adóssága? Ki kinek az adósa?

No, kedves Olvasóim, ezen elgondolkodhatnak, de ha rájönnek a helyes válaszra, - ne üssék nagydobra (még kicsire sem)! Veszélyes az, - a dobverőnek, mert úgy elverhetik, mint a kétfenekű dobot.

Látják, mint oktatom Önöket, kedves Olvasóim, azzal a jóindulatú, kulturált lenézéssel, amivel szoktam? Véssék eszükbe: NE ÍRJANAK MARADANDÓ VERSET!

Én sem írok ilyet, de még a nem maradandóhoz is hozzáteszem: akinek nem tetszik, az ne olvassa!

Persze, maradandó vers helyett maradit írhatnak. Sőt! Az még, főleg pártversként, hozhat is valamit a konyhára. Egyik ismerősöm így adta ki, támogatással, kötetét. Nem irigylem tőle, mert a benne levő versek igen tanulságosak: valóságos állatorvosi ló mindegyik, egyikből sem lesz táltos.

Manapság nagyon megnyugtató lehet ez a szerző számára, de azt, hogy az ország számára is az volna, kétlem. Legalábbis ma még kétlem, mert holnapra valószínűleg a kételkedést is új törvény szabályozza majd.

(2012)