Az idő gyorsan zsugorodik össze, -
s már itt a múlt! Meg sem várja: köszöntse
kerítéssora gyermekkori útnak,
macska elnyúlik, belenyugvó búnak
anyókaarca simul túlvilághoz,
fazék fecseg, a nap lassan leáldoz,
tyúk kárál, szoknya leng, elfáradt asszony
még erős hozzá: türelmet fakasszon
a kőből is, míg százezer alakban
mozgást színlel megannyi mozdulatlan,
tavasz lesz, zászlók ég arcába csapnak,
harang dicsőít homályos halottat,
s a templom hűvös hókuszpókuszában
gondolkodó gyermeknek csak magány van,
gyertyák szemérmes, búcsút intő lángja,
kint tavasz, zászlók piros lobogása,
majd rajtuk vérfolt, mégis fényes ének
hoz el ígérő szépség-messzeséget,
s könyvet kinyit a tudásvágy-kezekben
(bevallásától gyáva visszaretten),
e volt tájhoz eljuthatsz, nincs is messze
(ha nem gáncsol el a jelen keresztje),
s miért tagadnád milyen volt az égbolt,
az a másik, - benne csak könny és vér volt?,
öröm szintén, sikerei Hazádnak,
aki igaz, jót, s rosszat együtt láttat,
mindenki más csak érdek földi rabja,
koncért kapkod, sérelmét óbégatja
mi volt, vagy nem, vagy nem úgy volt, de mégis
összekacsintó cinkosok dicsérik,
s birkanépség bólogat rá és béget,
s szentnek fogad el sunyi álszentséget..

Ó, az a múlt! Tanító és tanítvány
voltam benne, s nem hittem: ennyi hitvány
jön elő mára, s e kor felszínére
kapaszkodik, erkölcsöt, ízlést sértve,
s értelmet is, - s hazáról mer szavalni
(bolond bohócuk szava ócska, talmi!),
hazáról szaval, míg az arca lárva,
a keze görbe, zsebe a hazája..

Az idő gyorsan zsugorodik össze,
de jövő, amely jó utat követne,
tétovázik jönni, csak áll, egészen
ott már az ország, szélsőséges szélen,
szakadék szélén, bár az elmúlt század
első fele, ha figyelsz, rád kiálthat,
rád kiálthat, igazmondón, s nem ámít,
megérthetnéd szégyen-tragédiáit..

..vagy beburkolod magad a közönybe,
s nem érdekel a volt sok vére, könnye,
s az, hogy itt testet, lelket miért kór rág?

Te szánalmas föld, szegény Magyarország!

(2012)