Valahányszor az ember érzi,
hogy hideg, vagy meleg éri,
beindul egy védekezés spontán,
lúdbőrős lesz, s segít saját gondján.
Ruhát keres, de nem számít,
hogy miféle, csak melengessen,
így vagyok én éppen édesem.

Keresem a melegséged dideregve,
keresem frissességed verítékezve,
nagy melegben takarjon be szárnyad,
nagy hidegben terítsd reám magad.
Legyek óvva közeledben, látod
hiába jártam be a kerek világot,
csak tenálad találom a boldogságot.

Valahányszor az ember látja,
saját sorsa lesz gyakran a gátja,
nem búsul már, hisz megszokta,
nem is töpreng, hogy átugorja,
hanem szépen hátat fordít,
sorsa ellen indul mindig
és kűzd, mint az oroszlán,
széllel szembe mogorván.

Valahányszor elbukik a bátor,
nincs még vége, fölkel önmagától,
mehet újra harcba, noha vesztett,
nem adja fel, míg életben győzhet.
S nem a remény, nem szerencse
hajtja, viszi, hogy megtegye,
hanem a kitartás keménysége,
meg a szerelem gyöngesége.